A pite és a hit ereje
2008. október 17. írta: mrbadger

A pite és a hit ereje

A mellékelt ábra nem egy fidesznácizó ballib képrejtvény, hanem az utóbbi idők egyik legszellemesebb európai vígjátékának bőrfejű főszereplője, Ádám, egy almafa alatt. Az almafa egy dániai falu templomának kertjében található, melynek lelkésze feltételesen szabadlábra helyezett csirkefogók reszocializálásának erős idegzetet követelő feladatát vállalta magára. Mint a filmből kiderül, a lelkész bármeddig képes elmenni a rábízott bűnösök lelki üdve érdekében.

 De a képlet mégsem ilyen egyszerű: Anders Thomas Jensen Ádám almái c. feketekomédiája ugyanis éles határhelyzeteket, tragédiákat és kínosabbnál kínosabb szituációkat ábrázol, amelyekre szereplői a legkülönbözőbb válaszokat adják. A lelkészlak vendégei között található leszerelt arab terrorista, alkoholizmusával harcoló elvált asszony és egy többszörös nemi erőszakban vétkes kleptomán. Iván, a lelkész (Mads Mikkelsen) rendíthetetlen, minden helyzetben kizárólag a jót hajlandó felismerni és a rosszról pedig nem vesz tudomást, legalábbis a nyilvánosság előtt. Bár a későbbiekben kiderül, hogy az autójában folyton csak a How deep is your love Take that féle coverjét hallgató Iván családi tragédiáinak emlékét is tudatának padlószőnyege alá söpri. A bőrfejű Ádám (Ulrich Tomsen), aki az ágya felett függő feszületet egy, a Führert ábrázoló portréra cseréli, egyszer dühében lepuffantja a megszelídült terrorista macskáját, mire a lelkész csak annyit mond: a macska már öreg volt és végső álmában lefordult a fáról.

 Mindezek ellenére a film fényes diadalt arat a cinizmus felett. Éppen ebben áll különlegessége: a legképtelenebb és legtragikomikusabb helyzetek sokaságát követően is optimista és életigenlő a végkifejlet. A lelkészlakba érkező kőszívű és bőrfejű elitélt csupán cinizmusból választja közmunka gyanánt az almás pite elkészítését, de végül, miután a fellegekben járó lelkész földre rántására a legbrutálisabb eszközökkel tett kísérletei is kudarcot vallanak, az almáspite mégis elkészül. Az ördög gáncsain lazán átszökellő lelkész az élet napfényes oldalára való figyelmének eltökéltségét nem követi a pszichoanalízisi idegösszeomlás, sőt Victor Hugo püspökéhez, Monsieur Bienvenu-höz hasonló eredményeket ér el. Mindezt hipokritizmusra, vagy akár a gyötrelmekben megedzett pszichére visszavezetni banalitás lenne: a filmben sorozatosan előforduló képtelen véletlenek magasabb szándékot sejtetnek.

 Nem szaporítom a szót, tényleg nagy ívű és egyedülálló mozi, amit sajnos csak Budapesten játszanak. Megtekintése azt eredményezheti, hogy a dán filmről ezen túl nem csak Lars von Trier jut majd eszünkbe. Nem tartozik szorosan ide, de azért leírom: talán nem röhögtem volna olyan hangosan a moziban, ha előre tudom, hogy a tiszteletre méltó  mosolyú Pokorni Zoltán ül eggyel mögöttem.

 Szintén vetítik még egyes mozik a rendező egy korábbi filmjét, a Zöld henteseket. Ez két, az alkalmazott létből kitörni vágyó hentes sztorija, akik saját vállalkozásba fognak. A önállósulásban azonban nem a vadkapitalizmus áldatlan viszonyai, hanem a gyermekkori traumák, feldolgozatlan sérelmek és az önbizalomhiány a legnagyobb ellenfeleik. Gyengébb idegzetűek kedvéért megemlítendő: ez a sztori (noha a trailerből ez nem derül ki) jóval morbidabb az Ádám almáinál, a végkifejlet ellenben igencsak vitális és a burkolt teológiai üzenet sem hiányzik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3716258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cypriánus 2008.10.17. 11:52:31

tényleg jó film, érdemes megnézni.

Szörny 2008.10.17. 12:06:07

Helyenként fájdalmasan és megrázóan morbid, de nagyon jó.
Ennek a hentesesnek már a címe is gyanús :-) de feltétlenül megnézem majd.

kappel 2008.10.17. 13:27:37

erős jelenet az amikor lelkészünk véletlenül kilövi a tumort az agyából :), az sem marad el mellette, amelyikben az autóban együtt dalol a kopasszal. és persze amikor a doki csomagol...
végre egy film, amiben a vallás, egyház (még ha nem is pápista)nem vérgenya színben van feltüntetve. el sem hittem. pozitív film összességében.
a jób könyve persze még várat magára.

Zetek 2008.10.17. 13:36:31

Remélem a négy nézős sikerfilm második részében a lelkész Kesznyétenre költözik, ahol végigéli egy átlag magyar nyugdíjas mindennapjait. A film befejező kockáin - miután 75 éves édesanyján átment a helyi többség - az illetőt a dán követség kérésére az utolsó pillanatban kimentik a kommandósok. Még látjuk, amint a kisebbségi ombudsman hosszasan elmélkedik a történtek kapcsán a "kacér" nagymama provokatív viselkedésén. Pl. helytelenül reagált - sokáig kérette magát - a szopjál le nagyi, felvetésre. Az utolsó kérdés, szerintetek ezeket a műproblémákat tárgyaló szarokat miért csak Pesten vetítik?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.17. 13:45:32

Zetek:
Bűnözők reszocializálása, mint álprobléma? Hááát...

mrbadger 2008.10.17. 13:47:01

zetek,
azért mert sajnos csak egy kópiát forgalmaznak ideheaza. De ha majd nem nézik többen pesten, szerintem szívesen leviszik hozzátok a kesznyéteni művházba is.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.10.17. 13:47:27

Turul: nem "álprobléma", hanem sajnos tág körben "lehetetlen". Mert az élet az nem film...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.17. 13:49:02

Molnargoreny:
De azért érdemes megpróbálni, nem?

mrbadger 2008.10.17. 13:55:16

... nem film, hanem csoda, ahogy Slobodan Milošević jóbarátja állítja:

port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=66321

(Na jó, befejeztem..:)

amúgy meg a filmek nézettségét meg tényleg nem az első hétvégi bevétel alapján kellene lemérni...

kappel 2008.10.17. 14:01:37

Zetek
ha már kiemelek vmit a filmből:
nem a bűnözők reszocializálására fókuszált, inkább az eszközre
mutass nekem egy cigót itthon aki lelkészhez megy okulni (itthon ez a fajta pártfogói munka teljesen ismeretlen)
a filmbeli "kiscsoportos foglalkozás" és annak eredménye sztem egyáltalán nem életidegen
a cigók problémája a filmbelinél sokkal komplexebb, nem jó példa

szaalka 2008.10.17. 14:09:25

műprobléma? szenzációs északi humor, csomó elgondolkoztató kérdésfelvetéssel, nem kell mindent a saját környezetedre adaptálni és korlátolt módon így megítélni mindent. ezt csak élvezni kell :)

mrbadger 2008.10.17. 14:17:07

Kappel,
hát igen, beleírhattam volna a posztba is, hogy ez nálunk nem egy nagyon ismert intézmény...
...de volt Dér Andrásnak egy filmje, a Kanuaron túl, amely egy csapat drogos, illetve egy pap (Bubik István) a rehabilitálásukra tett erőfeszítéseit meséli el: port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=45058&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.10.17. 14:20:31

Egyébként szerzőtársam, Terembura állt ki nagyon határozottan azért, hogy az egyházaknak kellene nagyon nagy szerepet vállalni a cigánymisszióban. A cigányokat felületesen vallásosnak tartják (csatkai búcsú, stb.), de a vallásosságukkal az a baj, hogy az tisztán külsőség, és a Tízparancsolat betartására nagyon nem terjed ki. Mondhatni nagyon sokan inkább adománnyal vennék meg az üdvösséget, kvázi alkusznak az Úristennel. A cigányságnál a bűnöző és a formailag vallásos réteg nem különül el; így az egyház sokat tehetne azért, hogy valamennyire megtérítse az erre hajlamosakat.

szpal 2008.10.17. 14:34:23

itt is vitatkoztak róla:
elmondo.blog.hu/2008/04/07/adam_almai_1
ha a vallásos vonalat vesszük, nekem nem egyértelmű, hogy mit akart a szerző. amúgy, mint film, tetszett. A zöld henteses gyengébb, és ha az a burkolt teológiai üzenet, hogy ne vegyél a máséból, mert úgyis a te saját páclédtől finom az étel, akkor ez igazából nem túl eredeti mondanivaló.

Cypriánus 2008.10.17. 14:35:52

Zetek!
ha nem is láttad a filmet, akkor miért fikázod?
ha meg láttad, akkor mit értettél belőle??

szpal 2008.10.17. 14:36:33

cseles, ahogy a szerző elforgatta az elmondo fotóját. hátborzongató módszerek.

Zetek 2008.10.17. 14:58:29

Turul: A neonácik reszocializálása, valóban égető problémája hazánknak. E probléma elemzése nélkül tényleg aligha képzelhető el, egész emberi élet.
capdick: Köszönöm szociális hozzáállásodat, a magyar vidéknek tényleg csak ez a film hiányzott. De, ha elküldöd, éveket okosodunk tőle.
kappel: Van néhány pap, aki nekifutott a cigánypasztorációnak. Ezzel csak két apró probléma van. Egyrészt nagyon csekély a hosszútávon is sikeres beilleszkedők aránya, másrészt nagyon drága mulatság.
Cypriánus! Az ember sok mindenről dönt anélkül, hogy kipróbálná. Ennyi ismertető bőven elég ahhoz, hogy tudjam másfél órát az egész nem ér.

Cypriánus 2008.10.17. 15:07:08

ha már Zetek- a filmet erősen félreértve, amúgy-behozta a cigánykérdést, minden REAKCIÓSNAK KÖTELEZŐ elolvasni Ladányi János szociológus professzor Szabad Népbeli cikkét! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A címe "kint és bent-mexikói film magyar párhuzamokkal."

a szerző gondolom egy másik bolygón él, és a magyar viszonyokról csak a leggondosabban szűrt ultraliberál-balos médiumokból értesül.

Van benne minden: szegény szegregált cigányok, elviselhetetlen társadalmi egyenlőtlenség, ami kizárólag a szegény szegregált cigányokat elnyomó gonosz dolgozó többség hibája (csakis, és kizárólag),
Polip-árnyéktitkosszolgálat, magyar gárdázás stb. stb.
Ha kellő humorérzékkel közelítem, akkor rég olvastam ennyire jó és találó baloldali írást, amelyben ennyire jól összefoglalták volna, hogy miért és mennyire degenerált és használhatatlan a magyar bal-, és balliberális oldal.

Egyetlen bánatom, hogy nem ejtett szót az elviselhetetlenűl alacsony nyugdíjakról, és nem követelt 100%-os nyugdíjemelést, és hogy a gonosz elnyomó aktív rétegek adókulcsát emeljék fel 75%-ra.

gondolom azt a jövő hétre tartogatja.
Az olvasáshoz sok sikert mindenkinek!

Cypriánus 2008.10.17. 15:08:16

Zetek, máskor inkább nézz meg valamit, és utána kritizáld.

Cypriánus 2008.10.17. 15:10:51

a cigányok hívővé tevése nem olyan reménytelen eset. Lásd az adventista falu.

Zetek 2008.10.17. 15:37:40

Cypriánus! A hívőségük nem érdekel, a kérdés a munkához valóviszonyuk. Ha neked is van ötven éved, akkor előtted a pálya, együtt menetelhetsz az adventistákkal. Még nem öltem embert, akkor erről a kérdésről is hallgassak? A filmet nem értettem félre. Csak jeleztem, hogy egy jólétben elhülyült társadalom és egyház problémái miért irrelevánsak Magyarországon.

Téglagyári Megálló 2008.10.17. 15:45:10

Zetek, engem a te hithez való viszonyod érdekelne... pl. hogyan viszonyulsz a bűnösökhöz?

Cypriánus 2008.10.17. 15:53:22

pontosan a munkához való viszonyuk miatt említettem a falut!
(amúgy ha nem láttad afilmet, honnan tudod hogy irreveláns?De végül mindegy is.)

Cypriánus 2008.10.17. 15:53:58

izé, irreleváns, sokszor félreütök.

plastik02 2008.10.17. 16:47:28

úgy általában nem értem, hogy a magyar egyházak túlnyomó része miért tesz magasról a szegényekre. én soha nem láttam a római katolikus egyház szervezésében bárkit ételt osztani, vagy hasonlók. pedig pont hátrányos helyzetű emberek a legjobb anyag ilyen célokra, ráadásul a keresztény vallás is valami ilyesmiről szólt volna eredetileg ha jól tévedek.
nekem nagyon úgy tűnik, hogy a magyar keresztény egyházaknak (elsősorban r.kat. és a református) bizony büdösek a szegények és a cigányok is...
aztán meg lehet hüledezni, hogy mennyire nem vallásos a magyar társadalom. miben higgyenek, az évenként egyszeri szent jobb körmeneteben, meg a karácsonyi misében, ahová a szegények nem férnek be az évente két alkalommal vallásos módosabb hittestvéreik miatt?

Zetek 2008.10.17. 17:22:19

plastik02! Ez a te műveltségi hiányod, szerzetes rendektől a különböző szetetszolgálatokig nagyon sokat, sokak szerint túl sokat foglalkoznak az elesettekkel.
Cypriánus! Van egy nyamvadt falu, ami sok évtized munkájával néhányat megszelidít Milyen emberi és vallási tartalélok vannak szerinted egy mai átlag faluban?

Francois Pignon 2008.10.17. 17:26:56

Amit plastik nem látott még, az talán nem is létezik. ;)

tewton 2008.10.17. 17:38:55

plastik,

1) "úgy általában" a magyar egyházak hány százalékáról van pontos információd, pl. a missziókról, a szociális intézményeikről, stb? Vagy esetleg tisztán az internetről és a kereskedelmi tévékből tájékozódsz?
Segítek, a máltaiak pl. katolikusok :) Ja, és az egyházak és intézményeik állami támogatása (értsd: a 45 után elvett és tönkretett javakért visszaosztott zsebpénz) folyamatosan csökken.

2) ha jól tévedek, az ószövetségben is vannak mindenféle emberbarát kitételek. És akkor vallási alapon kérjük számon a Mazsihiszen is, hogy ők miért nem? Pláne miért nem segítenek olyanokon, akiknek semmi köze a zsidósághoz? Amikor a baptisták meg segítenek mindenkin, akik meg egy elég kicsi felekezet?

(Persze lehet, hogy a Mazsihisz igazából oszt ételt a szegényeknek meg a hajléktalanoknak, mindenféle megkülönböztetés nélkül, csak én nem tudok róla. Tudatlan vagyok és nem fővárosi :]).

3) "miben higgyenek, az évenként egyszeri szent jobb körmeneteben, meg a karácsonyi misében, ahová a szegények nem férnek be az évente két alkalommal vallásos módosabb hittestvéreik miatt?"

Áhá.

Szóval szerinted a ruhasegélyben meg a melegételben kell hinni? Vagy annak kell hinni, aki a tésztát meg a szalonnát adja?
És azért kellene neki hinni, mert kapsz tőle valamit?

Vagy ez csak a meggyőződés nélküli, megvásárolható tömegekről gondolod?

Így, fentről lefelé nézve rájuk, elég jó rálátásod van :)
Ha jól tévedek :)

Valaki azt mondta, nem csak kenyérrel él az ember. Próbáld ki te is. Szerintem nem a szalámira gondolt az ipse. .)

Francois Pignon 2008.10.17. 17:46:29

tewton, csak óvatosan azzal a mazsihiszezéssel, mert még szalonizének fognak találni. ;) Nekem meg az amúgy persze végtelenül hiteles Bartus László könyve ugrott most be, hogy miért nincsenek a vidám vasárnapokon kopottabb ruhájú vagy cigány emberek az első sorokban.

plastik02 2008.10.17. 18:03:53

tewton:

1. jó nyilván erős túlzás volt. sokszor látok ételosztást pl. a nyugatinál, de az inkább a kornyikáló japán keresztény különítmény magánakciójának tűnik. a máltaiak jó példa, elfogadom. egyszerűen azt próbáltam kihangsúlyozni, hogy az elesett embereknek hatalmas szükségük van/lehet a vallásra. mivel rengetegen vannak, eleve hatalmas emberanyag, amiből lehetne dolgozni, értékrendet, erkölcsi tartást adni nekik. az egyháznak pedig hatalmas szüksége lenne szerény véleményem szerint vallásos emberekre, mert manapság hazánkban inkább az ateisták számának a növekedése a tendencia (és szerintem ez nagyban köszönhető a nagy egyházak kifejezetten béna pr-jának, pl. fiatalokat képtelenek normálisan megszólítani. elég példa erre csak a református félóra iszonytató ámokfutásai melyeket szappanopera-szerűségekbe öntenek az m1-en).
2. nem tudom a mazsihisz mit csinál, de a mazsihisz nem egyház. a chabad mindenesetre szokott kenyeret meg fagyit is osztani a rászorulóknak. igazad van amúgy, szerintem ez minden egyháznak kötelessége.
3. itt viszont abszolút félreértettél. nyilván nem kajával kell megvásárolni a szegények hitét, de ezzel az erővel, akkor nem kell az egyházaknak sem állami támogatás, hiszen pénz nélkül is lehet hinni.
adományok elosztásánál meg gondolom nem alpafeltétel, hogy az adományozott hívő keresztény legyen, viszont a szociális törődés úgy általában szimpatikus és népszerű. a baptistáknak ezért is külön tisztelet jár.

Francois Pignon 2008.10.17. 18:21:53

Az egyházak feladata alapvetően persze nem a szociális támogatás, hanem a lelkek gondozása. Ezért is olyan elszomorító, hogy van olyan gyülekezet, amelynek a vezetője rendszeresen prédikál olyanokat, hogy a földi gazdagság az Úr szeretetének biztos mércéje.

tewton 2008.10.17. 18:28:40

plastik,
1) szerintem koreai .)
a hagyományos keresztény elképzelés szerint mindenkinek, aki nem akar elkárhozni, szüksége van a hitre :) Mk 16:16. Nem én mondom .). De a hit szükságes voltát le lehetne vezetni összehasonlító valláskutatásból, lélektanból, stb-ből is.
A rossz PR-ben egyetértünk. Ámokfutás... well, ez olyan, mint a mszp-pártstratégia, sajnos. Nem a tétovázók meggyőzése, hanem a szavazók megtartása. Az erkölcsi tartás igényében is. Az ateisták növekedése --- hát, azért ebben a média is benne van nyakig, meg az állam egyházpolitikája, meg egy csomó minden még.

2) a magyar médiában a mazsihisz khmmmmm... well. nem egyház, ok. De ha ateista vagyok, nem érdekel a téma, nem olvasok judapestet, nincs netem, stb, és hagyományosan tájékozódom, akkor azt gondolom, hogy az olyan, mint valami egyház, csak ez olyan zsidó egyház.

3) lehet, hogy félreértettelek. szerintem a hit egy értelmi dolog, a szociális törődés meg szintén fontos, de a kettőt egyesíteni ... nekem erről a mongóliai USÁs segélyezők jutnak eszembe, akik egy csomagban a segély mellé adták az elvárt megtérést. Brrrr.
Másrészt aki nem hisz, az csak a külső dolgokon akad meg, és azoknak akar megfelelni. Éjféli mise. Aki meg hisz, az elmegy egy korábbi misére, mert tudja, hogy éjfélkor tömeg lesz :)
[elnézést, rohannom kell a buszomra, pedig még osztanám az okosságot]

Zetek 2008.10.17. 19:07:35

Téglagyári Megálló! Ez az emberi élet egyik legfontosabb kérdése, ezt nem lehet itt megbeszélni.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.17. 20:47:15

Ha csak az számít a "szegényekkel, elesettekkel" való foglalkozásnak, amihez a média kolompol, akkor csak a felszínen létező időnkénti "segítséget" láthatni. Plastik, csak a felszínt bámulod, és azt hiszed mindent látsz. Akik komolyan segítenek, nem alkalmanként teszik, nagy csinnarattával. Fogalmad sincs mi a valódi segitség, nem a pillanatnyi, és mennyi türelmet, fáradtságot igényel, hosszan foglalkozni támogatásra szoruló emberekkel. A reformátusok is ezt gyakorolják, például drogosokkal, piásokkal, búnözőkkel. Nem állnak ki a placcra zsíroskenyerezni, hogy láthasd a magamutogató álszeretetet .Nehéz munkát végeznek a háttérben önként. Te ilyet sohasem vállalnál, csak a szád jár.

Téglagyári Megálló 2008.10.17. 21:48:43

plastiknak:

te azt gondolod, hogy azért nem látod a keresztényeket jótékonykodni, mert nem is tesznek ilyet. Lehet, hogy mást gondolnál, ha ismernéd, mit tanít az evangélium:

"Az alamizsnálkodás

1Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. 2Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. 3Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 4Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz."

heki 2008.10.17. 22:32:58

Plastik, én nem akarok vitatkozni, csak itt egy link (csak katolikus oldalról)

uj.katolikus.hu/adattar.php?h=14#N1

plastik02 2008.10.17. 22:44:18

oké, lehet kiragadni dolgokat abból amit írtam. lényeg amit mondani akartam mindössze annyi, hogy szerintem az egyházak sokkal jobban rámehetnének az elesett rétegekre, mint célközönségre. másrészről meg nem ártana beszélniük a fiatalok nyelvét, ennyi...

heki 2008.10.17. 22:51:46

Utóbbiban majdnem igazad van
(de a katolikus médiában általában nem a tehetségesek dolgoznak, ez igaz, viszont valószínű, a tehetségesek viszont más lényegi munkát végeznek :)

(elnézést a tehetséges katkó médiaworkerektől)

Cypriánus 2008.10.18. 08:50:11

Plastik!
a katolikus egyház nagyon komoly karitászt működtet.Lehet hogy amédiavisszhangja csekélyebb, mintha Fletó eltévedt gyerekeken segít (állítólag) de attól van.

Zetek: nem hiszem, hogy van átlag magyar falu, egy csereháti falu meg egy Vas megyei között ég és föld a különbség.
Amúgy a magyaraok is teljesen hitetlenek, egy konkrét KElet-magyarországi településen a 2500 emberből úgy 1% templomjáró, mélyen az országos átlag alatt, szóval szerintem is lényegében ssemmilyen tartalék sincs. A kereszténység-a buta ateista bloggerek állításaival ellentétben-egyáltalán nem az alulművelt falusiak halódó vallása, amanapság tipikusan városi-értelmiségi dolog. Erre már többen rájöttek, az általam jól ismert MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Kerrsztény Diákszövetség) már évek óta nyomat falumissziót, változó sikerrel. De a szerzetesrendek se évek alatt formálták át a környezetüket a középkorban, valahol el kell kezdeni.Saját falum alapján is úgy gondolom, van tere az ilyen kezdeményezéseknek.
A cigók nehezebb kérdés-előszőr rendet kell tennni, aközrend nélkül az egész kérdés eleve reménytelen. De a keresztény misszió szerintem képes átformálni acigány társadalmat-persze valószínű évszázadok alatt. De már a gyorsan-értsd évtizedek alatt- jövő részsikerek is sokat számítanának, amúgy.
süti beállítások módosítása