A nagy Vitray balhé
2008. július 31. írta: nénike

A nagy Vitray balhé

 Vitray Tamás, ez a joviális úr, az MTV dinoszaurusza otthonról, papucsban nézi az olimpia legjavát. Én sem kívánnék jó szívvel egy 75 éves bácsinak jó munkát, inkább nyugodt pihenést. Mégis hír lett abból, hogy a TeleSport a római nyári olimpia óta most először nem hívta Tamás bátyát a Szabadság téri kunyhóba tárgyalni. Pedig kézenfekvő lett volna, hiszen az egykor (1959-ben) a Kínai Népköztársaság nagykövetségén dolgozó veterán tévésnek nyilván van helyismerete, érti a sportot, nyelveken beszél.

 Gyárfás Tamás a felháborító skandallum nyomán sietett is közölni, a Nap-Kelte tárt karokkal várja műsorvezetőnek.

 Pedig nincs is ügy. Vitray-t idézzük: „egy szóval sem mondtam, hogy dolgozni akarok”. A szolidarítási gőzhenger mégis elindult, aminek aztán az lett a vége, hogy Tamás bácsi mégis munkavégzésre kényszerült. Kedves olvasóink az Eurosporton nézhetik tolmácsolásában a pekingi olimpia kajak-kenu versenyeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr79592406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzgy 2008.07.31. 08:04:13

"Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ"

Hefe 2008.07.31. 08:11:10

Vitray mar evekkel ezelott jokat szunyokalt focimeccsek kozvetitese kozben. A napkelteben meg mar igencsak meg volt lassulva. Egyreszt o volt a telesport fonok, keptelen volt kinevelni az utodat (megha "tanitvanyai" voltak is). Masreszt meg eleg nagy gond lehetne a tv-ben, ha egy 75 eves embert kellene berangatni, hogy kozvetitsen nekik. Aki 75 eves, az menjen mar nyugdijba, es probalja elvezni, amig lehet. Ha valaki 74 ev alatt nem jutott fel a csucsra, annak talan egyebkent is abba kellene hagynia az erolkodest, es a fiatalabbakat eloreengedni.
A masik dolog, hogy a radioban a regi szep idokban mindig sokkal jobb riporterek voltak, mint a tv-ben.

Carlo Pedersoli 2008.07.31. 08:20:08

Azért azt ne gondoljuk, hogy nem a jó öreg bátyó áll a botrány mögött, hogy nem ő kelti az új bilivihar hullámait. Ravaszabb fickó ő ennél. Komplett tévés generációk tudnának mesélni arról, hogy mit takar a joviális külső.

is 2008.07.31. 08:21:01

@Hefe: azért Gundel-Takácsot, Gulyás Lászlót, vagy a mostani kedves, elálló fülű fiút kérdezd csak meg, hogy kit tekint elődjének.

nem az a blogolás célja, hogy mindig mindenkiről rosszat szóljunk.

@otvospeter: szerintem meg is volt, és a résztvevők békésen elvannak. csak a médianak kell a botrány, amire aztán ellenbotrány posztokat lehet írni.

vihar egy biliben.

marosy 2008.07.31. 08:21:04

Játsza a sétődöttet.

Carlo Pedersoli 2008.07.31. 08:25:13

Is: elődjének nem tekint valakit az ember, hanem az előd egy adottság, objektív tenyállás, ugye. Sokan tekintik mesterüknek Vitrayt, viszont ennek kinyilvánítása után általában - félhangerővel vagy inkább suttogva - a mester jellemhibáinak indulatos fölsorolása következik. Egyébként neki köszönhetjük Csisztu Zsuzsát is.

kjurge (törölt) 2008.07.31. 08:25:45

Ha tényleg úgy gondolta, hogy otthon marad, minek vállalta el a másik helyen?

VAlójában az Ő munkájának köszönhetjük Batizt, Marsit, Kolosit, meg azt a másik némbert, amelyik a rtlklubnál hírigazgató.

Szerintem már elég sok szart hagyott itt, menjen inkább haza, üljön bele a hintaszékébe, takarja be kockáslepedővel a lábát, aztán tegyen be valamit magáról a hetvenes évekből a videójába.
De hát úgyse fogom nézni azt a csatornát, így tökre nem érdekel, hogy mit csinál ez a dinoszaurusz.
Most meghogy az emtévé székháza messze van, nem a belvároban, gondolom derogál neki bemenni a stúdióba.

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.07.31. 08:31:51

Carlo Pedersoli: ha már olyan nagyon ottoohn vagy abban, hogy mi az az előd: Csisztu Zsuzsát a szüleinek köszönhetjük. (Mégha nem is a szülőföldjén látta meg a napvilágot.)
Az pedig mindenütt bevett gyakorlat, hogy volt sportolók televíziós (sport)kommentátork lesznek aktív koruk után, függetlenül Vitraytól. Az más kérdés, hogy miért pont Csisztu ragadt meg ebben a szerepben...

states 2008.07.31. 08:37:24

Tamás bátya valószínűleg még a mennyországból is fog közvetíteni valamilyen eseményt, legrosszabb esetben a Gyárfás-keltének. Arra azért kíváncsi lennék, mikor érjük meg, hogy a magyar médiamunkások, ne ugyanabból a merítésből kerüljenek ki, ahonnan 1948 óta, és ahonnan Tamás bátya is meríttetett...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.07.31. 08:40:35

Ha lenne szarkavaró világbajnokság ,Gyárfás lenne a csapatkapitányunk?

finddabird 2008.07.31. 08:41:12

bár azt nem értem, hogy a napkeltét miért kell idekeverni gyárfással, hisz a gőzgépek nem az ő hatására indultak be, mert már ott elmondta hogy lesz munkája. azt sem értem, miért indulnának be a szolidaritás gőzgépei, mikor nem úgy tűnik nekem, hogy a nyígás miatt lenne ez a kajakkenus dolog.
ez szerintem így elég összemosott...

kispufi 2008.07.31. 08:44:34

Pekingben, 48 évesen már nem indul Birgit Fischer, német kajakleghenda-nagyasszony, aki 1980 és 2004 között hatszor volt ötkarikás résztvevő (csak 1984, Los Angeles maradt ki, NDK-beli mivolta okán). Hát van-e, aki nála többször járt olimpián?
Igen, Vitray Tamás.

Bocsánat, én is olvastam tegnap...

Pukker 2008.07.31. 08:51:37

El kellene olvasni hogy milyen volt az atheni kozvetites, azt ugyanis o szervezte. Csisztu "nem a szulofalujaban szuletett" Zsuzsaval. Vagy a kozvetiteseirol, ami Tamas bacsi sztorizgat mint egy nagypapa, ahelyett hogy kozvetitene.

Abszolute jol dontott Schulek hogy nem nevezte...

Johnny Favorite (törölt) 2008.07.31. 09:11:56

Magyar klasszik......Akkor is "megmentünk" bazzmeg ha nem akarod!
Gyárfásról meg őőőőő...tudjátok az emberről az általa gondosan megválogatott barátai árulkodnak a legjobban....lakattékaaaarcsi akit a világ minden egyes (érsd: egyenlítői eritrea, salvador, honduras...stb) médiához valamilyen módon kapcsolódó szervezeténél min 5 km-es körzetéből kitiltanának nálunk képernyőre kerül baszod ehhez képest Tomink egy félisten...bárcsak Ő lenne a honi média legnagyobb "problémája"

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.07.31. 09:12:09

Mindig vonzott a dolgok kissé excentrikus szemlélelete, ezért már a régi szocializmusban sokkal jobban kedveltem a kissé varjúéra emlékeztető hangú Vitár Róbertet, mint Vitrayt, az igaz, hogy Vitárt legmesszebb Tatabányára engedték tudósítani. Vitraynak vitathatatlanul van valamiféle kellemes eleganciája. Mégsem tudtam soha szabadulni a gondolattól, hogy a szocialista állam biztonságáért aggódó vezetők nagyon is erős oszlopot láttak benne, talán ezért is ez a mostani apró kis esemény. A régi rendszer azon emberei közé tartozott, akik nem voltak ugyan első vonalbeli vezetők, tényleges hatalmuk azonban jóval nagyobb volt, mint amekkora a látható jogkörük. Ilyenkor nem lehet Császárnéra, Matúznéra, Komlósra nem gondolni. A post a jelenségről szól igazából, a történtek nyilván nem igazán nagy jelentőségűek.

Almaspite 2008.07.31. 09:14:11

[OFFTOPIC] Kispufi, én úgy emlékszem, hogy Gerevich Aladár hat olimpián nyert aranyérmet, de két olimpia a II. VH miatt kimaradt... :-) [/OFFTOPIC]

amos 2008.07.31. 09:36:13

Vitray Tamás a honi televíziózás egyik legkiemelkedőbb alakja.Ha tetszik,ha nem !Amikor felkérik teljesít,még mindig magas színvonalon,felkészűlten,nem pusztán rutinból.
Persze -és ez fontos!- , teret kell adni a fiataloknak! Vitray úr is biztosan így gondolja.Elő a fiatal ujságíró tehetségekkel!Remélhetően nem csak azokkal,akik "apai ágon" tehetségek!

tevevanegypupu 2008.07.31. 09:47:59

Itt nem is a korarol lenne szo, vannak orszagok ahol nyolcvan evesen is vidaman riporterkedhetnek azok, akiket a kozonseg szeret es nem enged el..
De nalunk valtozott a helyzet, a kozvetitesek stikusa is. Szepesi sem panaszkodik azt hiszem, hogy mar nem kozvetithet, pedig annakidejen milyen nepszeru volt, nepszerubb mint Vitray.
Az olimpiara inkabb fiatal riporterek valok. Ha Vitrayra meg igeny van - kiknek van ugy igazan igenyuk ra? - akkor inkabb a szorakoztato mufajban kellene neki talalni valamit. Egyebkent ha jol emlekszem mintha Friderikuszt is neki koszonhetnenk?(:

Peter Blau 2008.07.31. 09:56:14

"Vitray Tamás a honi televíziózás egyik legkiemelkedőbb alakja."

Hehe, kézenfogva Rózsa "sértődős" Gyurival és Egri "jólfésült" Jánossal nem?! :-)

Francois Pignon 2008.07.31. 09:56:23

És Palik Lászlót is. Örök hála érte.

kispufi 2008.07.31. 10:00:13

Almáspite, ez így van, én magát a fischeres viccet adaptáltam. Pedig atyavilág, 8 olimpiai részvétel felülmúlhatatlan lenne mindörökre...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.31. 10:02:55

Vitray már régóta teljesen elhülyült - ami a sportközvetítéseket illeti -, teljesen fogalmatlan már mindenhez.

"Gyere kicsi lány!" - na menjen már a picsába.

Nehogy azt képzeljük, hogy rajta kívül nincs aki be tudná mondani, hogy ki lett az első, aki a bekajakozott/kenuzott a célba.

Spéter46 2008.07.31. 10:06:55

Amennyiben Palikot is tényleg neki köszönhetjük, akkor még a nyugdíjának megvonását is fontolóra kéne venni!

szépmező 2008.07.31. 10:13:42

Röhejes és szánalmas volt, amit Vitray előadott a Nap keltében Gyárfással. Sértődős beképzelt vénember, nem tom mit akar még???
Menjen el utazni, írjon könyvet (az is munka), de mér akar még mindig szerepelni???
Alighanem úgy gondolja, hogy nélküle a Telesport kevesebbet ér.

anti hipi-HüPi 2008.07.31. 10:13:54

Spéter46: mélységesen egyetértek... paliknál szánalmasabb alak korábban nem nagyon volt a tévében. Ő szoktatott le a F1-ről is.

szépmező 2008.07.31. 10:15:46

Télleg és mi van a városi pletykákban terjedő ÁVÓS múlttal? Vagy legalábbis pufajkás-karhatalmista múlttal?

Ezt bizonyította vagy cáfolta valaki?

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.31. 10:17:33

maradnak a fiatal, kevésbé élvezhető riporterek az mtv-nél.

nyelv-ész 2008.07.31. 10:21:44

Ki az a Virtrai Tamás?

ullb6illb9 2008.07.31. 10:24:44

Azért az tipikus, hogy ha valaki elég régóta dolgozik egy munkahelyen akkor egyszercsak elkezdik "kiemelkedő alaknak" meg hasonló patetikus jelzős szerkezeteknek hívni, pedig ugyanolyan szar mint volt. Érdekes pl, hogy milyen jó megfér Tamás bácsi nimbusza a "lehalkítom a tv-t és hallgatom a Szepesit" legendával. Vajon kit halkítottak le....? Csak nézzétek meg mennyit változott a Pálfy,Szellő, generáció megítélése :-))
Szerintem ez inkább úgy működhet, hogy elüldöz, kiirt a nagy öreg minden kritikust aztán beindul a fényezés
Ki emlékszik még az első Harry Potter fikázásokra?
Már nem bugyuta, már nem bárgyú stb?
Persze ez politikusoknál és szinészeknél is megfigyelhető

BandW (törölt) 2008.07.31. 10:51:09

Ez egy akkoranagy orbitálisan óriási balhé, hogy én speciel most hallok róla először.

nyelv-ész 2008.07.31. 10:51:11

Ja, már emlékszem, ki ez a pali.

Egyszer láttam, amint egy műveltségi vetélkedőt vezetett, ahol betűkből kellett értelmes szavakat kirakni. Az egyik versenyző egy általánosan ismert népi kifejezést rakott ki (már nem emlékszem, mit), de ezt a fent nevezett derék műsorvezető nem ismerte, és kapásból nem fogadta el.

Persze nem tudhatunk mindent a világon, még egy műveltségi vetélkedő vezetőjeként sem, az viszont igen komoly szegénységi bizonyítvány, hogy nem is nézünk utána, hiszen mindenkinél okosabbnak hisszük magunkat.

Ted Bundy 2008.07.31. 10:54:25

Vitryat még mindig szászor szívesebben nézem, mint a mai, egyéniség nélküli szürke eminenciásokat. Vitray jó orgánumú, tiszta beszédű riporter volt. Ha volt hibája, talán tényleg az lehetett, hogy nem tudta kinevelni az utódját.

Ted Bundy 2008.07.31. 10:55:44

Egyébként Vitray zsidó! Csakhogy alapot adjak a további értelmes kommenteknek.

szépmező 2008.07.31. 11:01:27

Ted Bundy igen és akkor mi van.
Ha nem fűzte be a Moszad, akkor kit érdekel, amig emberként megállja a helyét. De aki ilyet rinyál, az fáradjon be a gyalázószobába.

nénike · http://mandiner.hu 2008.07.31. 11:18:27

Ted Bundy

Érdekes. És azt tudod-e, hogy hányas cipőmérete van? Mert ez legalább olyan releváns adat róla.

(Én tudom, hogy hány cm magas. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.07.31. 11:33:53

nénike: nos, sok szót lehet használni Vitray-val kapcsolatban. Spec a MAGAS-at nem :DDD

histar007 2008.07.31. 11:37:19

Én nagyra tartom és a mai napig tisztelem Knézy Jenőt, (illetve fiát is), de "városi legendák szerint" nevezett Vitray Úr adta a mentális táptalajt a kitartó aknamunkával Knézy korai hihetetlen és tragikus halálához...
Virtay egyfajta átmenet a zseb T-rex és a folyosói terminátor között. Aki azért legenda mert öreg.
Amúgy milyen érdekes, csak kajak-kenuban fog (óhajt) közreműködni, ahogy tette ezt Athénban valamint Sydneyben (asszem), mert ugye nincs is jobb annál, mint amikor egy 16+ napos Olimpiára kimegy az ember, a Press igazolványával parádézik, és az utolsó nap leközvetít 3-5 aranyat, és az mondja a végén, hogy "látjátok így kell ezt csinálni". Semmi ciki érzet az utolsó helyen becsapott magyar "esélyes" úszóval, nincs "mellédobott" diszkosz, kalapács , nincs 6 gólos előnyből eladott kézimeccs, nincsenek "erős" súlyemelők.
Semmi csak a lapátolás. Ezt közvetíteni nem olyan bonyolult, aki kicsit is lelkes az meg tudná csinálni simán. Nem kell adatokat köpni, világcsúcsokról beszélni, 205 nemzet 10000 sportolóját ismerni. Épp elég ha felemeli a hangját az utolsó 150 méteren, előtte még aludni is lehet. Kellemes világ ez, őt is visszavágyódik. Hívták??? Nem! Menne? Nem! (igen).
A napkelte eddig is nézhetetlen volt, explicit zérus, ha ezt most beszorozzuk egy Vitrayval akkor is marad 0. Kegyetlen dolog a matek. AMúgy zárva az eszmefuttatást egy klasszikussal: "Az Unióban a mezőgazdaság növekedése 0%, náluk ennek a többszöröse..." (MeggyPeti)

Francois Pignon 2008.07.31. 11:44:07

Sportriporterékén kialakult egy olyan szokás, hogy úgy tartják számon, ki hány olimpiai aranyat közvetített, mintha ők maguk nyerték volna. Knézynek nagyon sokat kellett várnia az elsőre, biztos nem tudott olyan jól helyezkedni.

aáb · http://azsiaport.hu 2008.07.31. 12:00:57

"Pedig kézenfekvő lett volna, hiszen az egykor (1959-ben) a Kínai Népköztársaság nagykövetségén dolgozó veterán tévésnek nyilván van helyismerete"

Ja, az biztos hasznos lett volna, h tudja, milyen volt a KNK Benczúr utcai nagykövetsége 1959-ben.

nénike · http://mandiner.hu 2008.07.31. 12:04:47

Szerinted nem volt előtte, közben "tanulmányúton"?

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2008.07.31. 12:12:38

Szerintem igenis volt stílusa, ha öreg korára már nagy feladatot nem is, egy kisebbet sztem is lehetett volna adni neki.
Ma is van egy-két jó riporter, de azért Ő is elég jó volt.
Halottakról vagy jót vagy semmit? Akkor szegény Jenőről inkább semmit...

Jedlik 2008.07.31. 12:17:19

szürke_tapir:
"Mégha nem is a szülőföldjén látta meg a napvilágot."

Zseniális. Ezért a mondatért érdemes volt ideklikkelnem. Köszönöm.

szamarhegy 2008.07.31. 12:26:26

Hefe, Vitray utód nevelési tehetségéről csak annyit, hogy Gyulai István, az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) későbbi főtitkára (a világ második legnagyobb sportszövetsége) követte őt a Telesport főszerkesztői székében. Kár itt Vitrayt fikázni, egy korszakos zseni volt, minden tapasztalat nélkül rakták össze az MTV-t, és elképesztő közéleti ismertségük volt. Arról már nem is beszélve, hogy élő adásban hozták azt a magas szintet, amit ma konzervben sem tudnak. Lehet, hogy most már nem kellene erőltetni, de Vitray letett annyit az asztalra, hogy nem oszt, nem szoroz, ha mondjuk 115 évesen közvetít valamit.

Francois Pignon 2008.07.31. 12:30:07

Gyulai nem utóda, inkább kortársa volt a tévénél. Sajnos az inkább tényleg Komlósi.

szamarhegy 2008.07.31. 12:43:56

Vitray Tamás, 1959 óta dolgozott a TV-ben, sport közvetítésekkel kezdte. "1981. július 1-jétől a Drámai Főszerkesztőség Dokumentum Dráma osztályvezetője. 1988. november 1-jén kinevezték a nyugdíjba vonuló Radnai János helyére a Sport Önálló Szerkesztőség élére, ahová egy rövid kitérő után – 1991. február 15-étől az MTV 2 csatorna intendánsa lett."

"Gyulai István, 1970-91 az MTV sportriportere, 1990-91 a sportosztály vezetője."

11 éve dolgozott már Vitray az MTV-ben amikor Gyulai odakerült, nemigen van ma olyan 35-40 év feletti, komolynak nevezhető TV-s, akit ne Vitray tanított volna.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.31. 12:44:11

Tel-Avivban nincs semmilyen rendezvény? Oda például elmehetne egy oneway jeggyel az öreg kajmi.

states 2008.07.31. 12:48:29

Vitray egy darab velünk élő Kádár-rendszer, annak a tipikus terméke, a magyar rádióba és televízióba az akkoriban oszlófélben levő ÁVH-tól és leányvállalataitól vezetett a biztos út. Vitray előélete pedig tartalmaz jó néhány fehér foltot...

Francois Pignon 2008.07.31. 12:48:54

Jó hát eakkor vitatkozzunk az "utód" kifejezés jelentéséről? Szerintem nem az, aki követi egy időben egy poszton, nem is tanítványt jelent, inkább azt, aki a rendszerben betöltött helyét/szerepét veszi át. Szerintem pedig az leginkább Komlósi.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.31. 12:49:52

szamarhegy 2008.07.31. 12:26:26

Azért volt "elképesztő közéleti ismertségük", mert csak 1 csatorna volt, azon meg csak ők voltak.

Azt meg, hogy milyenre sikerült a minden tapasztalat nélkül összerakott MTV, jól tudjuk. Vitray a gengszerváltás után volt egy ideig az mtv2 igazgatója, tegye fel a kezét, aki hihetetlen színvonalemelkedést, a műsorstruktúra korszerűsítését, a költségek lefaragását észre vette! A "Mester" szép csenben el ís tűnt a balfenéken, az égadta világon semmilyen nyomot (sem űrt) nem hagyva maga után.

Ouroboros 2008.07.31. 12:53:43

histar007 2008.07.31. 11:37:19

„A napkelte eddig is nézhetetlen volt, explicit zérus [...]”

Amely férfiember szerint a Napkelte explicit zérus, az vagy nem látta még Apáti-Tóth Katát műsorvezetőként benne, vagy, hogy is mondjam, nem heteroszexuális.

Francois Pignon 2008.07.31. 13:04:05

Kíváncsi leszek, ötven év múlva mit írnak majd a mostani Győzike-féle celebgenerációról? (Akik a tendenciák alapján még egy-két évtizedig folyamatosan képernyőn lesznek.) "A sóbiznisz nagy öregjei, akik egy országot szórakoztattak, a televíziózás ikonjai, stb..." Azért gondoljuk meg, mi értékmérő. A képernyőn rendszeresen megjelenő arc és az ismertség önmagában talán még nem az.
Megjegyzem, áldhatnánk azok nevét is, akik szinte a semmiből rakták össze tíz éve a magyar kereskedelmi tévézést. Meg is nézhetjük, milyen lett. ;))

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.31. 13:10:56

Pignon:

Remélem addigra már TV sem lesz, hanem mindenki azt néz az ultrahájperszpíd netjén amit akar.

Ezek a mocskos ingyenélő senkiháziak meg várhatóan éhen döglenek amihez én csak tapsolni fogok és pezsgőt bontok.

histar007 2008.07.31. 13:21:25

Lehet hogy nem vagyok up to date, de én még kicsit Lakat T nyálfröccseneitől száradok, illetve reggel be sem kapcsolom a dobozt, nehogy megint olyan legyek. Homo nem vagyok, bár ez egy másik blog lenne, amúgy tényleg emelkedik a műsor színvonala? Nem vágom, kérdezem, bár ez is másik blog.

tyler.hu 2008.07.31. 13:25:55

Szeretnék gratulálni a nagy polgári underground?! felfogásához! Csak tudja Vitray Tamás biztosan nem mondta volna egy focivébén Jacques Chirac sokadik elnöki évében, hogy Mitterrand elnök is nagyon örül a francia gólnak. Aki akkor, már rég halott volt...
Nem tudom miért fáj magának, hogy nyelveket beszél kimért, alapos és felkészült (ja! de, megvan: akinek Rákay Philippe az etalon...), és ezért sajnos ma is könnyen felveszi a kesztyűt bármely sportriporterrel. És ezt a nézők is érzik, tudják. Azért arra is kíváncsi lennék, hogy az ön édesapja Recsken volt-e mint nagy ellenálló '59-ben, vagy talán dolgozott a piszok?
Ha igen, azóta remélem lehúzta magát a WC-n!Ja! Ne egy 70 éves vörös-agyú emberre gondoljon a személyemet illetően, a huszonévesek között is van olyan, aki nem gondol nosztalgiával sem a Kádár, sem a Horty korra. Úgy gondolom bizonyos értékekhez mindig ragaszkodni kell, ezért tartom gusztustalannak és rosszindulatúnak amit csinál.

states 2008.07.31. 13:26:50

histar007
A legvisszataszítóbb napkeltések közül néhányat, Orosz, Bánó, Aczél, lecserélt Gyárfás, de Lakat, Verebes gondoskodik róla, hogy ne legyen hiányérzetünk...

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.07.31. 13:33:40

Jedlik, kösz a dicséretet, jólesik, de a dicsőség nem az enyém.... Csisztu "aznemisazénpornóm" Zuszsa mondta - ha jól emlékszem - az az athéni olimpia megnyitóján a görög zászlóvivőről.

Francois Pignon 2008.07.31. 13:34:14

Kezdem elveszteni a fonalat. Hogy került ide Mitterand, Kovács- és Rákay Kálmán?

histar007 2008.07.31. 13:36:12

Akkor még mindig megvannak az urak (elvtársak), köszönöm, mostmár nyugodtan alhatok holnap is, nem kell felkelnem feleslegesen színvonalemelkedést keresni.

Respekt

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.07.31. 13:46:59

A legenda szerint Palikot Dávid Sándornak köszönhetjük.

Naumov 2008.07.31. 13:51:40

malenykij,

Én ezt a sztorit úgy hallottam hogy Palik taxisofőr volt, aki egyszer felvette Dávidot utasként, és innen vezetett aztán az út egészen a mostani világhírnévig..

digger 2008.07.31. 13:55:04

az urban legend szerint palik taxisofőr volt, aki minden este ott várt az mtv előtt a vitriyra vadászva. aztán mivel gyakran vitte haza a főnököt, meg biztos akkor is megnyerő volt a stilusa, ugy vette be magát a telesportba.
bár számomra inkább a palik, mint a "micsoda pöri" és "hát mit akar ez a kis koreai" a királytól komlósi.

ui: a király talán Jan-Ove Waldner volt, a kis ferdeszemű meg aztán megnyerte az olimpiát, név szerint Seung Min Ryu-nak hívják azóta is.

Naumov 2008.07.31. 13:59:59

digger,

Igen, azon a meccsen Waldner volt a "király", aki egyébként tényleg minden idők egyik legnagyszerűbb pingpongozója volt, kár hogy nálunk a legtöbben csak Komlósi nagyszerű közvetítése kapcsán emlékeznek rá.

digger 2008.07.31. 14:03:43

bocs, nem akartam én megbántani waldnert, de a sztori szempontjából lényegtelen hogy ki volt a király, csak a történelmi hűség kedvéért írtam oda a nevét-.

Forsythe 2008.07.31. 14:07:22

Ha tetszik nektek, ha nem, Vitray még mindig személyiség, hihetetlen nagy müveltséggel, és toleranciával, ami nektek - tisztelet a kivételnek persze - úgy tünik egyáltalán nincs. Még szerencse, hogy mindenben tudtok valami fikázni valót találni.
Elképesztő társaság.

Naumov 2008.07.31. 14:17:04

digger,

Nem is feltételeztem, hogy meg akartad volna bántani, csak úgy általában véve sajnálkoztam azon, hogy jónéhány nagyszerű sportoló járt már úgy hogy nem a teljesítménye hanem valami orbitális riporteri baromság révén sikerült bekerülnie a köztudatba. Pl. ha már Palikot emlegettük, akkor valószínű, hogy szerencsétlen Damon Hillről mindenkinek először a legendás hovatűntözés jut eszébe róla :)

A rekorder ilyen téren persze minden valószínűség szerint az az amerikai vak hegymászó srác, akit jóformán az egész világ arról ismer, hogy miután megmászta a Mount Everestet, az esti sporthírekben a riporternő drámai hangon jelentette be, hogy "but he is GAY!", aztán miután egy pillanatra megállt a kés a levegőben, korrigálta magát hogy "sorry, he is BLIND!". Szóval nem csak nálunk vannak ilyen esetek.

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.07.31. 14:19:09

jó, most tudjuk, mit mond a legenda.
esetleg a valóságot valaki???:))

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.31. 14:21:16

Forsythe:

Személyiség - neked. Számomra meg egy gerinctelen, elvtelen szar, aki hűen szolgálja a komcsi brigádot - még most is.

nénike · http://mandiner.hu 2008.07.31. 14:27:41

Erik Weihenmayer. Ő volt, aki 2001. májusában vak létére elsőként hódította meg a Mount Everest csúcsát.

Forsythe 2008.07.31. 14:32:28

AVraham:
Legyen neked könnyü a föld.

csavargo 2008.07.31. 14:40:14

Mer izé, Vitraynak a nagypapás külsúő mögött milyen az énje?
Páran itt céloztak rá, hgy volt tanitványok példaképnek tekintik, de aztán jönnek a suttogásos dumák. Mik?

Walmer 2008.07.31. 14:46:17

Aki Vitrayt fikázza:
Igaz, teret a fiataloknak. Olyanoknak, mint a 2 Somos, meg Egri Viktor. Amit ez a 3 barom az eb-n művelt, az gyalázat volt. Ott tartunk, hogy egy Egri közvetített egy foci eb döntőt. Akkor ezerszer inkább ez a vénember, aki egy lúzer, hisz a kisujjában van a szakma, folyékonyan beszél idegennyelveket, stb. Bezzeg a Somogyi Dia, Vagy a Mérei Andi..
Bődületes faszkalapok itt egyesek.
Annak a majomnak, aki azt lökte itt, hogy kajak-kenut a legkönnyebb közvetíteni: Hát qrva nehéz egy olyan sportágat leközvetíteni, ahol csak lapátolnak percekig. próbáld ki. Vedd le a hangot, aztán nyomjad. Meg fogsz lepődni.

digger 2008.07.31. 14:56:52

Walmer,

azért vki ne legyen már azért faszacsávó, mert mások barmok. ne az egrifélékhez hasonlítsd hanem a faragóhoz, hajdú b-hez, kisknézyhez, akik verseny közepette vitték vmire, nem ugy hogy tomibácsi kinézte őket arra hogy aztán mától ők ketten vezetik a sportműsorokat aztán 50 évig senki más.
Nekem amugy semmi bajom a vitrayval, de nem ártana azért ha már félreállna. De ha őt felkéri a eurosport, ő meg elvállalja, szive joga.

Balance Of Power 2008.07.31. 14:56:55

59-ben mar nem volt Recsk...

Ugy tudom, a legutolso Olimpiara kikuldte a Radio Szepesit is, aki mar akkor is tul volt a 80-on - jol tudom? Aztan hogy hogy kozvetitett, arrol mar nem hallottam

Balance Of Power 2008.07.31. 15:00:57

Urban legend-et pedig minel tobbet, ha lehetne, erdekelnek.
Az egyik kedvencem Vitrayval kapcsolatban, hogy valojaban lenezte Antal Imret, mert azt, amiben o eservesen, gorcsosen probalt "profi" lenni (tevezes), Antal halal lazan nyomta "amatorkent"

Ezzel egyutt ugy is el lehet ismerni V. erdemeit, hogy nem kulonosebben kedveljuk. En is igy vagyok vele, de attol meg jonak talaltam a 70-es evekben irt konyveit, kulonosen azt, amelyben amerikai tanulmanyutjarol mesel. Lehet persze firtatni, hogy miert ot kuldte ki a TV osztondijra, de nem feltetlenul ez a lenyeg.

vajdasagi 2008.07.31. 15:21:40

Vitray annak idején jó riporter volt és
az akkori lehetőségek szerint nagyot alkotott.
És az akkori körülmények szerint igencsak művelt volt, mégha volt is a több évtized alatt 1-2 baki.
Ennyi idő alatt kinek ne lenne?!!!

A jelleméről nem tudhatok semmit, de az kétségtelen,
hogy nem igazán lett olyan utód, akit a jó
minőség miatt lehetne emlmegetni. Hajlamos vagyok
a rosszindulatú pletykákat vagy csupán célozgatásokat elhinni, de persze ki tudja...

Tudom, sőt évtizedekig tudtam azt is hogy zsidó, de ez sem pozitív, sem negatív értelemben nem befolyásolta a véleményemet. Jól közvetített, és kész.

A Csisztu egy vicc volt. Ő is "maradandót" alkotott. A közvetítése "nem semmi" volt, de a pornója is emlékezetes. Voltak is gonosz elképzeléseim arról, hogy egy öregembert könnyű "meggyőznie" egy csinos "hölgynek". De gondoljuk csak végig: egy átlagos riporter vajon szintén maradandót nyújtott volna nekünk, vagy épp Csisztu kellett nekünk, hogy még ma is röhögjünk egy jót ezen. Pl. a zászló, meg a Ciprus/Málta, és hát végül és nem utolsósorban a "szülőföld". Ha így nézem, gazdagodott ezzel a magyar nép :-)

Üdv. mindenkinek.

Balance Of Power 2008.07.31. 15:23:56

Csisztu pornoja max. a szalvetanyi muff miatt emlekezetes ;)))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 15:31:53

"És az akkori körülmények szerint igencsak művelt volt" (vajdasagi)

Ezzel azt akarod mondani, hogy a "mai körülmények között" nem (lenne) művelt?...

Balance Of Power 2008.07.31. 15:42:33

Szerintem arra gondol, hogy abban az idoben ez a fajta muveltseg (nyelvtudas megszerzese, szeles koru nyugati muveltseg es foleg: rendszeres Nyugatra jaras!) nem jart ki akarkinek, kvazi kivaltsag volt. Ma mar barki beiratkozhat kulfoldi egyetemre

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 16:03:27

A mai átlagműveltség sokkal alacsonyabb, mint az akkori.

Aki tudja, melyik országgal határos Kanada, netán még a fővárosát is, milliomos lehet.

Truthsayer 2008.07.31. 16:17:45

Ami a legfelháborítóbb ebben az egész történetben az az, hogy Vitray még szegény Kolonicsot is felhasználta a Gyárfás parírozta "Nagy rinyálásában", mondván, hogy neki is valószínűleg meg kell halnia, mint Kolónak, hogy újból népszerű legyen. Gyomorforgató!!!

states 2008.07.31. 18:55:20

A tévéhez kerülni az 50-es években a politikai megbízhatóság netovábbja volt, az is köztudott, hogy a feloszlatott ÁVH-ból és az állambiztonság más területeiről tömegével kerültek az akkoriban induló televízióhoz megbízható káderek. Vitray életrajzában az áll, hogy 1952-55 között a Honvédelmi Minisztériumban volt fordító...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.07.31. 22:32:01

"név szerint Seung Min Ryu-nak hívják azóta is"

Gondolom, azóta is Ryu Seung Minnek hívják, hiszen ez a neve. A koreaiak (hozzánk hasonlóan) a vezetéknévvel kezdik a nevet.

Francois Pignon 2008.08.01. 00:52:33

Nehéz Vitray munkásságát egyszerűen megítélni. A legtöbb embernek egy népszerű arc a tévében, aki egykor jó műsorokat készített. Tényleg egykor, ma már a szurkolók többsége nem igazán szeretne tőle közvetítéseket hallani. Viszont stúdióbeszélgetéseket a régi olimpiai élményeiről még elhallgatnánk.
Másrészt igaz az, hogy abban az időben a tévében még a szimpla politikai megbízhatóság is kevés volt, hogy valaki vezető lehessen.
Legalább olyan "rendszerbe beágyazott" embernek kellett lenni, mint a rádiós meg írott sajtós főszerkesztőknek. Akikről azért köztudott, hogy milyen szoros kapcsolatban álltak...
Én is hallottam ismerősöktől, akik egykor beosztottjai voltak, elég történetet róla, ami nem vet rá túl jó fényt. Nagyjából olyasmiket, hogy igazi kiskirályként viselkedett.
De ezeket dolgozza fel majd Ungváry Krisztián, meg a többi ügynökvadász.
Igazából még az sem zavarna, ha a kissé lelassult stílusában közvetítene az olimpiáról. Ha ma Palik László sportkommentátor lehet, miért pont ezen akadnánk fel.
Az akkori rendszerrel kapcsolatos viszonyáról meg egyszer még várnék tőle egy olyan könyvet, mint ahogy például a mexikói olimpiai élményeit leírta.

2008.08.01. 00:58:07

Egy másik kádár-kori vén csont, Szinetár Miklós meg TV elnök akar lenni.
Évtizedeken át ők voltak a tv nagyfejűi, de nem volt elég, úgy látszik.
Friderikusz, Baló, Szinetár, lehet választani.

commontalk 2008.08.01. 01:05:15

Én mindig nagyra becsültem az öreget, most sem bánnám (sőt!), ha közvetítene. Túl fogom élni nélküle az olimpiát, de a sok száz tudósítása közül pl. az "egérkés" örök emlék marad.

Francois Pignon 2008.08.01. 01:50:55

Az mindenkinek megmarad, bárki is közvetítette volna. Mint ahogy megmarad sajnos Árpi bácsi beszólása is, hogy "Egérke győzelmekor mind megmerevedtünk".

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.08.01. 03:32:34

Hogy ti milyen mmarhaságokon bírtok vitatkozni... Vitray meg röhög, hogy megint róla van szó.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.08.01. 08:17:20

engem rohadtul nem érdekel, mi van vitrayval...

X Y kronosz óra 2008.08.01. 09:05:49

Belelapoztam a 168 Órába. A print lap hivatkozik a 168 Óra onlinera, ahol - a láthatóan sértett - Vitray elmondja az MTV-re utalva: "Legalább azt megengedték, hogy az Eurosportnak közvetíthessem a kajak-kenu versenyeket itthonról".

Meglepne, ha Schulek Csaba ilyet engedett volna meg magának. Szegény Vitray.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.08.01. 09:08:56

az mtv sportosztály belső viszonyaihoz: állítólag VT marta ki/el Knézyt, aki aztán ebbe halt bele.

Balance Of Power 2008.08.01. 09:12:03

Volt ebbol anno botrany is, hogy allitolag ifj. Knezy nem szivesen latta a temetesen...
Nem jottek ki Knezyvel, ez koztudott, biztos zavart Vitray-t, hogy nepszerubb nala.
Mondjuk gyomorrakot valoban lehet kapni pszichesen, parom nagyfaterja is igy volt vele. Mondjuk o meggyogyult...

Horizont 2008.08.02. 06:42:43

Nagyon becsüljük Vitrayt,mert tényleg megérdemli.De mégis csak 75 éves.Jó egészséget és nyugodt nyugdíjas éveket kivánunk neki!Magyarországon nem tudnak "visszavonulni"!!Nehéz tudomásul venni az igaz,de a biológiát nem lehet meghazudtolni.Még a "nagy" embereknek se.

budai zöld 2008.08.06. 09:16:14

Bréking nyúz, az önnönmagát újratermelö kontraszelekció termékei visszanyalnak az elözö elötti generációnak. Vitray aláírt az RTLlel. Hálás az utókor, megköszöni, hogy annó helyzetbe hozták.

X Y kronosz óra 2008.08.06. 09:57:33

Basszus, és mit fog ottan csinálni a jó mester? Kenó sorsoláson mondja a számokat?
Jól gondolom, hogy az MTV kizárólagos joga az olimpiai versenyek közvetítése Magyarországon? Az (Eurosport nem számít magyar adónak?)

Csupa kérdés az élet...

Lépes Elek 2008.08.06. 22:32:26

Azt hittem, hogy már nem is él. Monyon le :-)).
süti beállítások módosítása