Vágó István feat. Miniszterelnöki Kabinet
2008. június 13. írta: TuRuL_2k2

Vágó István feat. Miniszterelnöki Kabinet

 A Heti Válasz friss számában közli Fábry Sándor és Vágó István vitájának folytatását, egyben befejezését. Ahogy a Nagy Vita első, úgy második része sem különösebben múlja felül egy átlagos PoliDili topik színvonalát:
 „Én például most bejelentem, hogy ha 2010-ben nyernének és fölemelnék mondjuk a nyugdíjkorhatárt, már adom is be a népszavazási kezdeményezést ennek eltörlésére. Ők sem fognak tudni kormányozni.”
 „Őszödön ez derült ki Gyurcsányékról, s a Fidesz ennek a visszavonásnak a lehetőségét teremtette meg a népszavazással.”
 „Egyébként meg minden európai kormány trükközött, csak az ő Járaijuk nem jelentette fel Brüsszelben a saját országát.”
 „Az általad is folyamatosan démonizált Orbán a népszavazással az utolsó, de békés eszközhöz nyúlt, amiért inkább tisztelet járna neki.”
 „Még hogy tisztelet? Amiért háromszáz forintokért megszüntette a népképvisletet, lehetetlenné tette a felelős kormányzást?”
 „Ha egy Máriusz nevű ember mártírként viselkedik, az ember hajlamos Mártíriusznak nevezni.”
 „Villamosok, autók felborogatását, barikádokat. Sajnos az ezekről készült felvételek valahogy eltűntek még az internetről is, maradtak a rendőri atrocitások.”
 „Vagy hol van a fehér pólós kopasz, aki a tévészékház előtt verte a tamtamot?”
 „Állóvíz volt az a rendszer, nem diktatúra.”
 „Olvasd le a számról: de igen, ez a helyzet! Jól üzemeltetik az országot.”


 Hogy melyiket ki mondta, azt kedves olvasóink fantáziájára bízom. Mindez nem is ért volna meg egy újabb bejegyzést, annál inkább a cikkhez tartozó rövid keretes írás tartalma: ebből kiderül, hogy Vágó István a vitára fegyverhordozót is hozott magával, maga Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc kommunikációs főtanácsadója kísérte el (ezt a lehetőséget először Fábry vetette fel, de lebeszélték róla és ő végül egyedül érkezett).

 A Nemzet Esze, a megtestesült Szürkeállomány egyenesen a Miniszterelnöki Kabinetiroda állományából hívott magának segítséget a politikai iszapbirkózáshoz. Nehéz szavakat találni. Ezt talán csak úgy überelhette volna, ha magát Gyurcsány Ferencet ülteti maga mellé, s minden csörte után kipislant a miniszterelnökre, nem hagyott-e ki véletlenül egy aprócska nyugdíjemelést, nem feledkezett-e el egyetlen köztársaság-ellenes rémtettről sem. (Ennek mintájára a Legyen Ön is milliomosban is be lehetne vezetni, hogy a kedves versenyző odaülteti maga mellé az opera-, középkor- és olimpia-specialista barátját.)

 Gréczy Zsoltról van egy kedves kis történetem. Amikor egy éve Gyurcsány Ferenc a Közgázon adott elő az Új Magyarországról (rendszeres vendég az egyetemen, Mészáros Tamás rektor mindig szívesen látja vendégül - természetesen - szigorúan nempolitikai előadásait), ő moderálta a hallgatói kérdéseket, ő adta meg a szót a jelentkezőknek. Már az is elég sajátos, hogy egy egyetemi rendezvényen a miniszterelnök kommunikációs stábjának tagja válogat a kérdezők közül, de ezzel még együtt lehet élni. Amikor Gyurcsány végzett az előadásával, lehetett kérdezni. Jelentkeztem is végig (ha jól emlékszem, az előadásában ostorozott adóelkerülés és a családi uszodaépítés áfájának visszaigénylése közötti összefüggés érdekelt volna), de nem kaptam lehetőséget a kérdezésre - ellentétben mindenki mással. Elég sokszor találkoztunk az ATV Van képünk hozzá c. műsorában, ezért a program végeztével megvártam Zsoltot, s az aulában megkérdeztem tőle, hogy szándékosan hagyott-e ki? „Csak nem képzeled!” - mindössze ennyit mondott, elfordította a fejét és tovább sétált.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr63517217

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.06.13. 11:01:05

Euro 2008 - Csak semmi politika Politikafüggő honfitársainkban motoszkálhat egy érzés, hogy bizonyára történik valami nagyon fontos a magyar politikában ezekben a napokban is, csak éppen lemaradunk róla az Európa-bajnokságra összpontosuló figyelem mi…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2008.06.13. 07:15:16

Nem igazán világos, hogy Vágó miért csinál hüléyt magából és szajkózza azokat a szövegeket, amit már Fletó sem emleget. Talán a klasszikus értelmiségi attitűd, hülyék én akkor is a pofátokba mondom, hogy megvetlek benneteket. De akkor minek magával vinni Gréczyt?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.13. 08:20:59

Vágó mintha nem is itt élne. Ki kéne telepíteni pl. Edelénybe, oszt jónapot.

dejavubazz 2008.06.13. 08:34:44

Ez a Greczy amugy mit keres a MeH-ben, mint fotanacsado? A kapcsolatai kellenek vagy ennyire tehetseges lenne a fazon?

Mert amit tole olvastam, ATV-ben lattam meg hallottam (bye bye szasa), erosen atlagos teljesitmeny.

Johnny Weissmuller 2008.06.13. 08:41:22

Vágó tipikus SZDSZ-es: arrogáns, pökhendi, és intoleráns. De az igazi tragédia az, hogy ez a szakállas bácsi tényleg komolyan gondolja, amiket mond.

Francois Pignon 2008.06.13. 08:47:26

És akkor most lezárhatjuk végre az előző körben Vágó nagytudásáról folytatott vitát?

kispufi 2008.06.13. 09:20:06

És ennyit a párbeszéd meg érdemi vita nevű kommunikációs fejezetekről. Mert azt még elfogadom, ha ki-ki másképp látja, hogy került ide ez a rakás fekália és hová takarítsuk el, de azt már nehéz befogadni, hogy az valójában csokoládétorta.

Francois Pignon 2008.06.13. 09:22:34

Ha már a PoliDili szóbakerült... A Fábry-Vágó vita olyan aktuális, hogy ott már több mint két éves az erről szóló topic.
Egyébként maga a nagytudású műsorvezető is tiszteletét tette ott, sajnos nem tudhatjuk, az ottani hozzászólásaikor MEH-es tanácsadó segítségét kérte-e.
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9135163

tita · http://hetkoznapi-mesek.blogspot.com 2008.06.13. 09:34:07

Nagy csalódás Vágó, bár sosem gondoltam valami kiemelkedően szuper embernek. Komoly lexikális tudást halmozott fel a rengeteg év alatt, de ettől senki nem lesz intelligensebb.

Kicsinyes, hiú, szűklátókörű, hisztis, mindenről azt gondolja, hogy ő tudja a legjobban csinálni.

Ha pedig komolyan gondolja, amiket politikai témákban hangsúlyoz, akkor buta is. Tök buta. Vagy pénzt remél arról az oldalról, ahova benyal, miután az állását valószínűleg elveszítette az RTL-nél. Dicstelen vég egy valaha (indokolatlanul) felmagasztalt műsorvezetőnek. A csúcson kellett volna abbahagyni.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.06.13. 09:38:27

Es azt ki tudja, hogy melyik belvarosi fodraszszalon az, ahol a Vago anyosa dolgozik? Varosi legendak terjednek arrol, hogy hajmosas kozben hogy adja elo az "Az a hulye vejem..." kezdetu torteneteket...

kispufi 2008.06.13. 09:44:04

István, Vágó már nem mai gyerek: fiatal a felesége, vagy az anyósa űzi még az ipart szépkorúan is?

Francois Pignon 2008.06.13. 09:46:46

Tulajdonképpen örülök, hogy Vágó egyre markánsabban ad hangot politikai nézeteinek. Ő a megtestesült SZDSZ. Maga is elismerte, hogy a vetélkedőjében segített azoknak a játékosoknak, akik neki szimpatikusabbak, az ellenszenveseket meg hagyta kiesni. Nekünk már csak ez jutott, a mi liberálisaink így állnak a versenyhez.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.13. 09:52:34

Francois Pignon: le. És milyen ember már az, aki egy újságvitára a kormánytól kölcsönzött profi kommunikációs segédeszközzel megy? Olyan piti dolog ez...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.13. 09:54:41

Turul,
ha már szóba hoztad.
Gréczyvel leállni vitatkozni... Vagy perverz vagy, vagy pedig perverz.

Invictus 2008.06.13. 09:56:54

Stílusosabb lett volna a telefonos segítség.
Kit szeretne felhívni? Legjbb barátomat, Gyurcsány Ferencet. :)

tevevanegypupu 2008.06.13. 10:00:44

Elso latasra ellenszenves , azt valahogy lehet tudni rogton ki szimpatikus es ki nem. Intelligensnek nem mondanam, nagy tudasu..hat az adott temakban levo anyag ott van elotte konyvben minden adas elott, van ideje felkeszulni ra.

Sziporkazik mint a csillagszoro a karacsonyfan, aztan ha eljon az ideje, a lehullot levelu karacsonyfat a kiegett csillagszoroval, ures szaloncukros papirokkal egyutt kiallitjak a kuka melle. Rosszabb esetben kidobjak az emeleti ablakon keresztul.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.13. 10:03:38

off
Turul, ez a MészárosT ugye nem az atv-s MT?!

"Horthy-fasiszta" 2008.06.13. 10:03:59

Vágó tiszteletreméltó ember, hisz míg a patkányok már menekülnek a süllyedő hajóról, addig ő manapság igyekszik rá megváltani a jegyét...

Egyébként a kvízmesterek gyöngye az ehavi(?) nyuszis magazinban is osztja az igét, mitöbb lexikális tudását sem rest fitogtatni. Megállíptja például, hogy milyen csacska dolog az elveszett Pozsonyért siránkozni, miközben azt ősidők óta szlovák többség lakta. Felsejlett, hogy mintha tanulmányaim során más statisztikai adatokkal találkoztam volna... és tényleg.

"1910-ben 78 229 lakosából 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 szlovák, 1242 cseh, 351 horvát és 115 lengyel volt"

egri Fehér 2008.06.13. 10:11:46

Nem, ő a volt ÁPV Zrt-s Mészáros Tamás. A Közgáz közgazdaságtudomány-oktatásának egyik fő szétverője.

rocksztar 2008.06.13. 10:23:57

Ne vicceljetek már!
Szerintetek egy értelmiségi leeht ennyire szüklátókörű.
Vágó nem hülyegyerek. Szerintem egyértelmű, hogy pénz van a dologban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.13. 10:25:19

Szamárfül:
Ahogy egri Fehér mondja.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.13. 10:33:03

rocksztar: Nem. Pénzért, kegyért, elismerésért, hiúságból nyalni jól is lehet; ezt teszi Esterházy, Konrád és a többi. Vágó ezzel szemben lement kutyába, és nem is akar onnan feljönni. Foszlik a mítosz.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.13. 10:33:43

Turul_2k2, egri Fehér: olvasható erről valami összefoglaló írás?

Francois Pignon 2008.06.13. 10:35:45

Legalább megvan már egy név a következő Kossuth-díj listáról. ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.13. 10:51:55

CrL:
Igen, csak nem nagyon tudom hova tenni. :)

Egyszerű 2008.06.13. 11:01:14

Vágó, Moldova egy a jelszó, egyszerre lép....mindkettő meghülyült öregkorára, nem méltó hozzájuk, de ezen túl kell lépni. Vágó profi műsorvezető, nagyon olvasott, pont.

M a r c e l 2008.06.13. 11:18:40

Nem baj, barátaim, utálkozzatok csak, a baloldal élni fog. Gyurcsány nem érdekel, de a seggetekben ott lesz a parázs, hogy ne érezzétek magatok sose nyeregben túl sokáig.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.13. 11:28:06

Fridi-ügy: mit csinálhatott, talán egy keresztény-gyalázó riportfilmet, ami még a Hit gyüliseknek is sok volt? :)

derelyegrádi szellem 2008.06.13. 11:37:01

Eddig mindig azt hittem erről a vágóról, hogy egy szokásos celebszadeszes, aki tudja, hogy így lehet a médiában való folyamatos szereplést biztosítani, és sokat keresni. Tévedtem, vágó archetípusa a valódi szadeszesmaszoposnak.

1./ Irányított paranoia: az ébredő Mali-val kapcsolatos okfejtés, szerinte nem szerencsés szó az "ébredő" Fábrytól.

2./ Kognitív disszonacia: Az első gyurcsánykormánynak nem volt mit bevallania, mert nem voltak bűnei, nem hazudott; jelenleg jó irányba haladnak dolgok, 10 éve a FIDESZ irányítj az országot stb., azért nem sikerül semmi, mert az "ellenzék" megakadályozza, stb

3./ Tudatos ténybeli hazudozás: az "infláció csökken" miközben még a KSH szerint is nő, a 80 as években nem volt diktatúra (hogy neki nem az lehet)

4./ Kettős mérce: a kommunisták bűneit relativizálja, + szerinte a náci bűnökkkel nem lehet összehasonlítani.

Arra volt jó a cikk, hogy mindenki, aki olvasta lássa: NINCS KIVÉTEL.

(+ én hangosan röhögtem ennek a vágónak szánalmas erőlködésén)

tevevanegypupu 2008.06.13. 11:55:36

alommokus
A baloldal seggeben pedig Gyurcsany a parazs, ami nemhogy nyugton nem hagy ulni benneteket, de nagy valoszinuseggel szep lassan orokre mindent feleget abbol, amit baloldali erteknek lehet nevezni. Nem be hanem kiirja magat es a szocialdemokraciat a tortenelembol.

Devil Inside 2008.06.13. 11:56:45

rocksztár:
Az a szomorú, hogy sajnos lehet.

A saját értelmi képességeibe vetett hit, a gőg nagyon megnehezíti a szembenézést azzal, hogy valamiben tévedett. A legdurvább, hogy ez öngerjesztő folyamat egy idő után, ha elszakad az ember attól, hogy a tényeket és érveket időnként átgondolja és átértékelje a világlátását, egyes eseményekről, személyekről alkotott véleményét, akkor egyre több dolog okoz kognitív disszonanciát, egyre jobban távolodik a valóságtól, végül nevetséges lesz - miközben ő még mindig meg van győződve a szellemi fölényéről, meg nem értett zseniként néz le mindenkit, aki nem fogadja el az ő álláspontját - mindenkit, aki szerinte nem nőtt még fel hozzá.

Összefoglalva: nem biztos, hogy egy okos ember bölcs.

CrL 2008.06.13. 12:04:43

ergé: mindenképp a Hit gyüli van a dolog mögött. Fridi úgy tűnik még oda akart vágni egyet az exitálás előtt.

szobatars 2008.06.13. 12:06:47

Devil Inside

Ezt most a Vágóról írtad, vagy az SZDSZ-ről? :-)))

mézesbandi 2008.06.13. 12:06:47

Már megbocsássatok, ki az a Vágó István? Televízióban kérdések tesz fel egy olyan műsorban, ahol a pénzért és nézettségért folyó versenyben többek között az aktuális szappanopera is fontos műveltségi elem.
Nekem mindenesre kevesen foglalták össze ilyen velősen a KISZ-t és azt a rendszert,amit én is éltem. Figyeljétek meg, kap ő még Kossuth díjat is, mint Vitray.

Devil Inside 2008.06.13. 12:13:35

szobatars :-))
Vágóra is, az SZDSZ értelmiségi holdudvarára is jellemző ez - az arroganciájuk is ebből következik, de biztos jobboldalról is tudnék példát mondani, ha nagyon akarnék.

Francois Pignon 2008.06.13. 12:16:15

"világról alkotott képünket a logikára és a tudomány kellően alátámasztott eredményeire kell alapozni, nem pedig tekintélyre, hagyományra vagy bármiféle olyan dogmára, amely a racionális gondolkodás akadálya lehet"
www.szkeptikustarsasag.hu/bemutatkozas

Vágó most áldozott egy nagyot a racionális gondolkodás oltárán.

szobatars 2008.06.13. 12:18:17

hát igen..mindkét oldal tele van...:-(

Francois Pignon 2008.06.13. 12:19:20

És egy szócikk a szkeptikus szótárból:

"A belemagyarázás során az alany erőltetetten hozzáigazítja az eseményeket személyes, politikai, vagy vallási meggyőződéséhez..."
www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/belemagyarazas.php

Republikánus Péter 2008.06.13. 12:48:11

Turul, egy baráti jó tanács: azt a taget tedd inkább egy normál betűs részébe a posztnak, így nem lesz elcseszve az egész blog.

Üdv: Peti

Republikánus Péter 2008.06.13. 12:53:44

Ja, hogy elnyeli a blogmotor. Szóval, a more tagről beszélek.

states 2008.06.13. 12:55:56

Azért Vágónak azzal a megjegyzésével sikerült mélyen alul múlni Fábrit, hogy tudniillik 10 éve az történik az országban, amit a Fidesz akar. Ilyeneket még Nyakó is csak akkor mond, amikor előtte hosszasan egyeztet Gyurcsánnyal...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.13. 12:57:48

Republikánus:
Köszönöm, hogy emlékeztettél rá. Csak kellett egy lezáró tag a more elé, meg egy nyitó mögé.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.13. 12:59:04

Vágónál elkezdődött az időskori demencia.

theneverlate_Wizard 2008.06.13. 12:59:35

fábry gáz de über nagyon..eddig is látszott, hogy nagyon ostoba, de mióta megye ezen a politikai vonalon, nevetségesen prosztó..kicsit sajnálom hogy így elszállt, a műsora nem indult rosszul, de nem tudott felnőni az amerikai esti show műsorvezető színvonalra, aztán meg jött ez a hanyatlás....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.13. 12:59:53

Ez a Vágó annyira szkeptikus, mint a székem lába.

tevez 2008.06.13. 13:14:07

Nagyon egyszerűen definálható Vágó István, elmebeteg-pszihopata. Olyan mondatok hagyták el a száját, amit valamit magára adó, felelős értelmiségi, nem mondhat. Ő megtette, lelke rajta. Egy dologban biztos vagyok, hogy egy nagyon jól fizetett szócsővel állunk szemben, ami még annál is veszélyesebb mintha meggyőződéses lenne a dolog. Régóta szajkózom már, hogy nagyon nagy hiba volt bezárni az OPNI-t.Ilyen embereknek életfogytiglan ott lenne a helyük - kulcsra zárva!

CrL 2008.06.13. 13:17:57

azért az is valóban mókás, hogy Vágó kijelentette a szocik gyengék meg nincs mögöttük semmi, de azért Gréczy-vel a háta mögött jelenik meg. Boáh

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.13. 13:22:46

álommókus

"a baloldal élni fog."

Lenin reloaded;[

Republikánus Péter 2008.06.13. 13:25:12

OFF
Turul: hopp igen, az egy elegánsabb megoldás!
ON

dowNLoad 2008.06.13. 14:47:54

Nem kell ezeknek semmilyen ellenfél, ha velük van grétzi aka "KÖCSÖGFEJŰ" zsolt, akkor biztos a jobboldal győzelme. A szkeptikus csapat is egy szánalmas csürhe volt, ahelyett, hogy megpróbálták volna a jelenlegi tudásunkkal nem megmagyarázhatót kutatni, inkább ex-cathedra kijelentették , hogy NEM LÉTEZIK. Kb.ez a hozzáállás jellemzi őket mindenben. Szánalmas, hogy az ilyen emberek jól élnek, nagy fizetést kapnak, de ez is a degenerált rendszert jellemzi.
Colbert for president!!!
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html

érdektelen 2008.06.13. 17:03:11

Gréczy az index fórumán is nyomul, ha igaz a nick elszólása. Eddig azt hittem, provokátor és élvezi a hülyeséget. Mint kiderült, az első nem igaz.

lynx (törölt) 2008.06.13. 21:17:50

Nehéz elhinni arról az emberről, hogy szkeptikus, aki hisz ebben a kormányban.

józan' 2008.06.18. 23:37:39

www.hetivalasz.hu/cikk/0806/fabry_vago_vita

www.hetivalasz.hu/cikk/0806/nincs_pardon


Valóban tragikus és überszánalmas.


"Fábry: Erkölcsi kérdésekben, bocsáss meg, nem hozzáállás, hogy a Jani is köpköd. Ha valaki látja, hogy baj van, de még két évig nem csinál semmit, és még nagyobb bajt okoz, azt hogyan kellene neveznem? Szerintem hűtlen kezelés vagy hanyag gazdálkodás. Gyurcsány ezt tette első miniszterelnöksége idején, csak valamiért 1600 milliárd szélbe szórását nem lehet számon kérni.

Vágó: Miféle szélbe szórás? Ott van a zsebedben, Sándor!

Fábry: Nem, kedves István, nem az enyémben. Az övékben, az lehet."
süti beállítások módosítása