Kókára szavaz-e Gyurcsány?
2008. június 05. írta: aba

Kókára szavaz-e Gyurcsány?

 Nem őrizzük otthon Lengyel László szürke pulóverét, így perpillanat fogalmunk sincs, ki nyeri szombaton az SZDSZ tisztújítását. Nem tudjuk, mi lesz a vége, kihasználjuk, hogy még régi kedvencünk, Kóka János a nemzet testén élősködő liberális párt elnöke. A múlt mélységesen mély kútjából kotrunk elő néhány drágakövet.

 Nem tehetünk róla, politika-addikt népi reakciósként emlékezetünk régi szórólapok nézegetése közben indul meg igazán (egy jó választási plakát a mi madeleine-ünk, az elveszett gyermekkor felidézője, hah).

 A könnyen felejtők kedvéért: szombaton a liberális küldöttek (izgatottan várjuk, hogy Vass Albert, netán Milotay István ott lesz-e az újabb randevún) annak a politikusnak a sorsáról szavaznak, aki toronymagas esélyeshez méltóan sokáig vezetett a Ki a jobb Gyurcsány Ferenc? vetélkedő országos döntőjében.

 Aztán egyszercsak Kóka János egy ciprusi off-shore cég bejegyzéséhez szükséges időnél is gyorsabban pálfordult. Bezony, otthagyta imádatának korábbi tárgyát, önálló SZDSZ-t akart, sőt, a korábbi boss nemtetszését is kivívta. S immár ellenfelét vádolta-vádolja túlzott MSZP-pártisággal, és a koalícióba való visszakéredzkedéssel.

 Mindezek fényében különösen szórakoztató a bevezetőben ígért régi képek nézegetése.

Például:


Nem aktuális koala


Ez sem rossz:

 

Kire szavaz ezek után Gyurcsány Ferenc?


 Végül a kedvencünk:

 

A győztesek oldala


 És jöjjenek a kérdések. A magyar politikából való eltűnése előtt megtudjuk az egykori liberális reménységtől, mennyibe is került a Hankook-beruházás a magyar államnak? És a Dataplex-sztori mélységeiről, meg a villaépítésről kiderül valami? És János, miért adta írásba a független magyar bíróság: semmi kivetnivaló abban, ha a sajtóban adócsalónak neveznek? 

 János, talán mindannyiunknak jobb lesz, ha a jövőben karizmatikus kisegyházak Szentlélek-kiáradást ünneplő örömhimnuszaira emlékeztető dalocskák írásával, előadásával töltöd az időt (4:17-nél csillag születik!).

 Bár az elején az ellenkezőjét állítottuk, most mégis felvesszük a kardigánt. Hacsak nem segítenek be az álküldöttek, jók az esélyek arra, hogy bukni fogsz. Isten látja a lelkünket, utódodért sem vagyunk oda, de a magadfajta öntelt szerencselovagok talán egy életre megtanulják, még a magyar politikában sem csinálhat meg akármit egy magát állami segédlettel degeszre lopó kereső vállalkozó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr64503846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.06.06. 13:32:35

Kóka-klip újramix Kóka János még csak pár napja tört be a politikai slágerlistákra, de már két új amatőr klip is készült az SZDSZ-nek szánt indulóhoz. Az egyikről Konkrét Csávó jóvoltából szereztünk tudomást. Az animáció darabos egyszerűsége egy kics…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.05. 08:12:57

Én azért nem írnám le ilyen könnyen Kókát. Szerintem nagyon sok, határozott és alapos érve van, ami meggyőzheti a küldötteket. Amivel csak egy Kóka-fajta politikustehetség rendelkezik, a magunkfajta kispénzű polgár nem...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.05. 08:29:52

Hadrian VII.: a magam részéről drukkolok is neki, legyen még az SZDSZ elnöke pár évig, és hangoztassa jó hangosan, hogy milyen jó helikopterezni. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 08:39:05

1. kép:
az index fotósa a köztársaság és a haladás ellensége volt? :D

soseleszekelső 2008.06.05. 09:06:39

Az első kép hihetetlenül jó. Utólagos kivágás, vagy ilyen élesszemű volt a fotós?

Kóka szvsz azért lett elnök, mert nála volt a pénz (gazdasági miniszter). Most már nincs nála.
Az MSZP biztos Fodort támogatja, mert ő az utolsó reményük.

tevevanegypupu 2008.06.05. 09:10:40

Ha egy igazi liberalis latja ezt a triumviratust, nem ketseges, hogy hanyatthomlok Fodorra szavaz.
Iszonyuan ellenszenvesek es ezt ervekkel is ala tudom tamasztani.(:

kispufi 2008.06.05. 09:16:35

egy biztos. minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is. szdsz-éknél egyedül a jövőt kutató feltételezésekben lehetünk biztosak, a valós jövőbeli történésekben nem, meg hát persze a megtörtént múltban sem, sőt. mindenesetre bízom benne, hogy addig kapálózinak hurokkal a nyakukon, hogy - vagy így, vagy úgy, de - kirúgják maguk alól a sámlit.

kalapjakab (törölt) 2008.06.05. 09:20:44

Szerintem maradjon csak, akárcsak Fletó az MSZP élén:
KÓKA + elnöki poszt = 1%SZDSZ

:)

kispufi 2008.06.05. 09:28:10

én is ezt mondanám első blikkre, kalapjakab, de ugye láttunk már karón varjút? láttunk már szarból visszahozni kormányzást? egyhez értenek: hatalmat megszerezni, hatalamat megtartani, ennek minden járulékos tényezőjével. ne legyünk benne biztosak, meg egyáltalán, semmiben. nagyon úgy fest, gúzsba kötve táncolhatnak csak. aztán egyszer csak szétcsapják a gordiuszi csomót.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.05. 09:29:55

Doom írta egy másik bejegyzés kommentjében:

Koka megpuccsolja az SZDSZ-t?

www.stop.hu/articles/article.php?id=332815

"A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök és Kóka János, az SZDSZ elnöke folyamatosan egyeztetnek politikai pozícióik megőrzése érdekében. Ha a liberálisok hétvégi tisztújító küldöttgyűlésükön nem Kóka Jánost választanák újra, vagy riválisa, Fodor Gábor nem meggyőző fölénnyel nyerne, a jelenlegi pártelnök szétszakíthatja a parlamenti frakciót - olvasható a cikkben.

A képviselőcsoportnak nagyjából kétharmada mondható inkább Kóka-pártinak, pontosabban Fodor-ellenesnek. Kóka a hozzá csatlakozó képviselőkkel - megfelelő ellentételezésért cserébe - megegyezne a kisebbségi szocialista kormány támogatásáról, s ezzel stabilizálná Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyzetét - állítja meg nem nevezett forrásra hivatkozva a lap."

Nemszadeszosoknak az a jobb, ha Kóka nyer, marad Mr 1% a párt élén :D

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 09:33:46

azért valljátok be, hogy egy kedvesbarátságosjoviáliszöldfodoristaháromszázalékosdeamúgykádéenpésmódramégisparlamentiellenzéki SZDSZ tetszene nektek is?:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 09:35:07

...amúgykádéenpésmódramégisparlamentiellenzéki

Rwindx 2008.06.05. 10:01:25

Tevevanegypupú:
"Ha egy igazi liberalis latja ezt a triumviratust, nem ketseges, hogy hanyatthomlok Fodorra szavaz. "

Ehrmm... szerintem egy igazi liberális jelenleg semmilyen kapcsolatban nem áll az szdsz-el.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 10:15:29

ergé:
"Nemszadeszosoknak az a jobb, ha Kóka nyer, marad Mr 1% a párt élén"

Na ezzel van bajom. A nemszadeszosnak is az a jó, ha sikszínű a parlament. Egy nemszadeszosnak is jó, ha a Kókafélék legalább politikai értelemben nem tudnak érvényesülni.

Üdv,
egy nemszadeszos :)

eszkep 2008.06.05. 10:15:31

Én meg vagyok elégedve Kóka munkájával...
Hajrá 1%-os SZDSZ, hajrá Kóka :-)

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 10:19:32

eszkep:
Szerintem nem az a lényeg, hogy az SZDSZ ne jusson be a parlamentbe. És a konzervatívoknak nem is ezzel van bajuk (szerintem). Inkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy EZ az SZDSZ ne jusson be.

Én egy Fodor által vezetett SZDSZ-t nem elleneznék. (Na jó, azért kormányon ne legyenek) :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 10:24:54

Adam,
ha jól emlékszem még 1994-ben vagy 95-ben írta Kiss János, hogy nem is baj, ha eltűnik a jobboldal a parlamentből, majd a Szadi lesz a szocik váltópártja.
Mit szólnál, ha azt a KDNP lenne a Fidesz váltópártja? Megmaradnak a két szín: egy proti és egy katolikus.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 10:33:57

tölgy,
Nem tudom. A sokszínű nekem nem kettőt jelent.

(Egyébként Kiss János sem véletlenül hagyta ott az SZDSZ-t. Lehet, hogy ezt a kérdést ma már ő is másképp látja.)

Ha egy párt betartja az erkölcsi normákat, akkor ideológiától függetlenül el kellene fogadni a jelenlétüket. Tehát nem az ideológiákkal, hanem a tolvaj, hazug, megélhetésiszemétládákkal van a baj. Szerintem.

eszkep 2008.06.05. 10:34:29

AdamT!
Pont azt akartam beírni, amit tölgy válaszolt, én is emlékszem erre a nyilatkozatra.
Talán mondanom sem kell, hogy az SZDSZ-t mennyire kártékony politikai formációnak tartom a magyar közéletben, ennek azonban nemcsak Kóka az oka, hanem elődei sem voltak jobbak... Az SZDSZ régóta nem az európai liberalizmus szellemében politizál, ez nem csak az elmúlt egy év fejleménye.
Amúgy nekem a liberalizmussal szemben is alapvető kifogásaim vannak...

eszkep 2008.06.05. 10:37:05

Amúgy nem tudom mennyire jó, de például az Egyesült államokban is két párt van összesen! Egy "letisztult demokráciában" úgy tűnik az a trend, hogy 2-3 politikai formáció marad talpon.
Sajnos (?) ez van...

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 10:40:27

eszkep:
Az SZDSZ szerintem is borzasztóan kártékony. De nem azért, mert bűnös ideológiát követnek (liberalizmus), hanem azért, mert tolvaj, hazug, megélhetésiszemétládákkal van tele. Őket kell onnan kivágni és nem az egész pártot. Én nagy naívan még mindig hiszek abban, hogy van ott pár értelmes ember, aki még jót is tehet ennek az országnak. Tudom, naív vagyok...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.06.05. 10:42:55

Az igazi kérdés az szerintem, az elnökválasztás vesztese beáll-e a sorba, vagy szakad a párt. De szép is lenne két félszázalékos szdsz..

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 10:53:29

Adam
a nagy pártok egyfajta koalíciót jelentenek - pl. nézd meg a Republikánus Pártot. Önmagában a pártok száma nem izgat engem (egynél nagyobb pozitív egész szám legyen).
A Szadesz eltűnésén nem érdemes rugózni, mert ha ki is esnének, a benne lévők és a belőlük élők átmásznának egy másik pártba. A Szadesz köztünk van és marad :(
A jelenlegi állapotában legalább jól látszik.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 10:57:11

tölgy,
Azért azt ne felejtsd el, hogy a Republikánus Párt közel sem annyira egységes mint az itthoni pártok. Olyat nem nagyon ismernek kint, hogy frakciófegyelem. Ott sokkal meghatározóbb a lokális kötődés, illetve a lobby.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.05. 11:00:06

ilyenek vagytok, ez inkább rólatok szól:

- "a nemzet testén élősködő liberális párt"
- "egy magát állami segédlettel degeszre lopó"

a második azért szép, mert amúgy a Fidesz közeli írsokat olvasva eléggé látszik, hogy szockó mintára, csak egy pénzesszáknak látjátok az államot. Engem meg nagyon nem érdekel, ha kurvára kivan a narancsbolsi banda és a tapsikoló kórus, ha nem az orbáni élcsapat kavar az állami pénzek körül.

Liberálisok, ti? Kurvára tévedésben vagytok, nagyon is szockó - vagy ahogy ti szeretitek: népies - figurák vagytok k-európai szabványgyűlöleteitekkel, a másik "fajta" gonoszságába vetett hitetekkel. Nekem csak a ti írásaitokat olvasva jut eszembe pl olyan, h Orbánfidesz a nemzet testén élősködik. mert nekem csak egy önimádó, k-Eus Chavez-pótlék. Ennek ellenére nem élősködik, csak egy szabványhülye, aki az ország egyedüli üdvének hiszi magát.

Kóka bizniszeiről meg annyit, az államon meggazdagodni kevésbé gáz, mint az államot direkt azért elfoglalni, hogy aztán magán- és pártbirodalmat építs, ahogy atyátok és istenetek tette. Bűnei kisebbek, mint a ti vezéreteké, csak hát az összelopott pártmédia fel tudta fújni az ügyeket, miközben a saját gerendákról a nemzet -saját?- érdekében kussol.

A 2006-os kampányköltések jól mutatták, hogy ti imádott pártotok ellenzékben is többet lop, 2008-as népszavzás meg azt, h ellenzékben is jobban elbassza az országot, mint a nemzet testén élősködő liberális párt.

Mindezek persze nem változtatnak sem azon, hogy Kóka rossz politikus, sem azon, hogy jobb lehet a mostaninál egy Fidesz-kormány, (akár 2009-es indulással).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 11:03:22

Adam,
egyetértünk. Csak arra akartam utalni, hogy nem a pártok száma a lényeg. De szerintem a Fidesz is egy nagy gyűjtőpárt, meg a szocik is, és a Madöf is az volt 1990-ben. (Csak a különbségeinkről nem beszélünk a Rejakción sem)

Őrnagy,
ezt most megjegyeztem!

CrL 2008.06.05. 11:06:30

urbangeri, Fodor megnyeri szerinted?

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.05. 11:11:10

AdamT:
"mert tolvaj, hazug, megélhetésiszemétládákkal van tele" az SZDSZ-nek jóformán alig van tagsága, so nem lehet tele megélhetési szemtéládákkal.

Meg mi a szemétláda? Egy pontosan nem definiált szitokszó. De ha politizálsz, akkor megemelkedhetnél egy kicsit. Kábé a skót felföldön gondolkodtak így, 1400-ban aztán rá is mentek egymás nyakára. Csakhogy kukkants már rá egy kalendáriumra, hányat is írunk!

states 2008.06.05. 11:12:47

Szerintem sem érdemes szurkolni a Kóka-buktáért, mert az a gari a parlamentből való kiesésre, ha marad. Hacsak Orbán nem tesz még néhány kört a Kéri-körben, mert akkor még az is lehet, hogy bejutnak Kókával együtt is...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 11:18:12

urban gergő hogy felbosszantotta magát!
Ekkora a szar? Bukta szag lengi be a libsi világot?

Én már 1-2 éve mondogatom egy baller cimbinek, hogy világ csúfjára még az is bekövetkezhet, hogy nekünk ódon, dohos konzerveknek kell majd megalapítani a magyar liberalizmust, hogy legyen már.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.05. 11:19:04

CRL: messze nem tuti, de valószínűbbnek tűnik.

Viszont bármelyik oldal is győz, utána a győztesnek integrációs problémákkal kell megküzdenie. Kóka győzelme estén a Fodor támogatók állhatnak le és szálhatnak ki, elgondolkodva egy új párt alapításán, hiszen Kókával tuti a kibukás a Parlamentből. Fodor győzelme esetén az öregek uralta parlamentifrakció próbálhatja ellehetetleníteni az új elnököt.

Zetek 2008.06.05. 11:19:11

urbangeri Pontosítok, pl. a Csőzik nevű kártevőre gondolhatunk. Aki folyamatosan lóg az állami csecseken. Amúgy csak azért lenne jó, ha Fodor nyerne, mert akkor rövid időn belül szétpukkanna az ő mítosza is.

Tiffany 2008.06.05. 11:19:32

AdamT,:
ha nem is 1OO%-ig de igazad van.
De abban tévedsz, hogy ki lehet vágni a "megélhetésszemétládákat" Nem, ez nem megy.
Aki még a HÁLÓZATOS időszakból indulva ismeri, figyeli a SZADESZT nyílvánvalóan látja, hogy azért csappant meg a népszerüség, mert a reményt adó liberális elvek ismertetése után, vettek egy éles kanyart és az "élcsapat" kapzsi és raffinált tagjai ( olyanok is bőven, akinek még a nevét se ismeri a közvélemény, ők csak az igazi KAVARÓGÉPEK), tehát az eredeti tömörüléstől leszakadt az értelmiségi "átlag" ( ez nem az agyi kapacitásukat jelzi), de a jó érzésü többség szakadt le csappant a népszerüségi index és maradtak azok akiket Te is említesz.
De tudni kell, hogy az 1 és az 5% között azért vannak,mert az pont elég arra, hogy, pozicióban legyenek és a mögöttük álló gazdasági elitet ellássák lehetőséggel és viszont.Ez már vagy 1O éve működő háttéralku.Ettől működik a párt a pártfegyelem, ami legalább akkora mint a Fidesznél.( mondhatni diktatórának is)
Központ irányítás van és a központ nem feltétlenül a zuglói testületre értendő. ( klek ne gondolj itt egy eszement hozzászólóra, aki az "imperialisták mocskos kezére célozgat". Nem ezek nagyvállalkozók és szinte mindegy hol, a szempont a pézügyi és kapcsolati erejük)
Tehát az alapelv nem hiszem , hogy kártékony lenne ( liberalizmus), de akik most ezen zászló alá gyülekeztek és "osszák a lapot" azok igen is kártékonyak.
De amíg az átlagos és független lib. értelmiség nem zavarja el önnön "vezéreit" nem lesz változás.
Felélednek ők mint a főnix madár,csak őket az "arany fénye és csengő hangja" fogja szárnyalni engedni. Még, ha csak 2%-on is, de az a szűk belső körnek milliárdokat jelent. S ennél nem kell több nekik.
Ja, hogy ez a tisztességgel a művelt európaival nem kompatilibis?
Mikor láttál Te itt " fehérek között egy EURÓPAIT"?


(Nem vagyok abban annyira biztos, hogy a háttérszponzorok Fodorba is annyi pénz ölnének, mint Kókába, de minden variáció játszik:-P)

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.05. 11:24:02

tölgy: igen bukta szag. de nem azért izgulok, mert ezen már átrágtam magam. Amiért bepöcc, azt leírtam érthetően, asszem.

de írtál érdekesebbet is a szurkapiszkánál: valóban lehet, hogy az SZDSZ bukásával a nemzeti libber világból fog kiépülni valami liberalzmus féle. csak az nekem egy elég fékezett, századelős liberalizmus lenne, ahogy itt olvasgatom a neonépies gondolatokat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 11:29:06

"mert tolvaj, hazug, megélhetésiszemétládákkal van tele. "

A T. magyar polit. elitről beszélsz?

Másképp semmi értelme (vagyis vabn: az elvakult, irracionális gyűlölet)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 11:29:38

urban gergő,
ne izgulj. Én is rühelleném erőst, ha nekem kéne a liberalizmust csinálom.
De ha muszáj lesz?

Szerintem a magyar 19. századi liberalizmus közelebb áll a mai európia liberalizmushoz, mint a Szadesz. A Szadesz inkább a Demokrata Pártot lőtte be magának. (Az értelmisége meg Lukácsot :((

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 11:32:19

...és ameddig ez megy (elvakult, irrac. stb) minden oldalról minden oldal felé (ez tkp. A 'komcsizás-nácizás': a megbélyegzés politikája (nem jó szó, inkább: a NEM politikája)
addig tök hiába tépem itt a számat

meg ti is

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 11:35:12

Hanni, a fentinek nagyon van értelme...
mármint a megélhetésinek
sajnos

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 11:45:44

Szfül, komolyan azt gondolod, hogy a parlament többi (nem szdszes) mittudomén 95%-a nagy része nem ugyanúgy megélhetési?

Aki lényegi(!) különbséget lát bármely tetszőleges párt bármely tetszőleges képviselői között, az vagy naív, vagy vak (vagy politika-közeli)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 11:47:24

nem a "megélhetési antiszemitákról" volt szó...?
amúgy persze.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 11:48:34

ja, lehet, kissé sokmindent vettem bele egy kommentbe, pardon. meg elvsztem sok hasonló poszt közt... :)

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 12:09:43

Hannibál
Itt és most az SZDSZ a téma. Ezzel kapcsolatosan írtam le a véleményemet, ami szerintem nem volt sértő. Max. azok kaphatták fel a fejüket kis kommentemre, akik eddig abban a tudatban voltak, hogy az SZDSZ-ben nincs szemétláda, hazug, tolvaj.
Sajnos van. Persze, sajnos az összes többi pártban van. Hidd el, hogy engem a legjobban a jobboldali stiklik idegesítenek, mert pont az ne csináljon ilyet (persze az lenne a legjobb, ha senki se lopna) aki folyamatosan döngeti a mellét, hogy ő milyen rendes gyerek.
Simán nem vagyok elvakult. Csak lehet, hogy nem jól kommunikálok. :)

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 12:13:10

urbangeri
Aki lop, csal hazudik, az nekem szemétláda. Amolyan általános gyűjtőfogalom.
Fodor például nem az. Magyar Bálint sem. Az meg egy másik kérdés, hogy ettől függetlenül nem értek velük egyet.

CrL 2008.06.05. 12:18:37

Magyar Bálint...

tevevanegypupu 2008.06.05. 12:28:04

Magyar "Lakaskolcson" Balint..es jol emlekszem egy regi interjura, amikor nagy kinban magyarazta, hogy miert adta ki a papaja konyvet muvelodesugyi miniszter koraban.Meg aztan a reformjairol is meg lehet kerdezni a pedagogusokat es a diakokat is. Mas most hirtelen nem jut eszembe, de aki Koka Janost tamogatja Fodor Gabor ellen az egyeb gazsagokra is kepes.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 12:29:40

Jól van, kövezzetek meg, de szerintem Magyar Bálint alapvetően nem rossz ember. Azt gondolom, hogy azt csinálja, amiben hisz.

heima (törölt) 2008.06.05. 12:29:57

urbangeri, ilyen bukó helyzetben is embernek kell maradni! nem annyira gáz az 1-2% százalék, el lehet majd birkózni a jobbikkal olyan fontos ügyeken, mint a könnyűdrogok meg a melegházasság, talán még némi állami pénz is leeshet!

Rwindx 2008.06.05. 12:30:11

Magyar Bálint szerintem sem szemétláda, azt ugyanis a szemétládák kikérnék maguknak, jogosan...
A magyar oktatás atyja, a digitális táblák királya, a sulinet császára...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 12:32:27

Szfül, figyelmetlenül olvastam

úgy még rosszabb
de mindegy is


AdamT: Persze

és/de nem csak neked szólt

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 12:33:40

A reformjaival én se értek egyet, de szerintem hittel csinálta. Nem azért, mert ártani akart, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy az a helyes. A politikájával lehet vitatkozni. Ez normális. Olyan politikusok kellenének, akikkel "csak" ideológiai kérdésekben kell vitatkozni, mert egyébként az ország érdekében próbálnak cselekedni.

Zetek 2008.06.05. 12:37:04

A Hannibal Lektűr-attitűd Az azért nem baj, ha valaki a megélhetése érdekében nem bombozzá szét a környzetét. A hit - Leninnek és Hitlernek is volt - önmagában nem menthet fel senkit.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 12:46:09

CrL, Zetek:
Azt hiszem, hogy pontosan ugyanarról beszélünk. Igen, azt mindenki saját izlése szerint ítélje meg, hogy adott intézkedéssel egyetért vagy sem. Igen, az normális, hogy egy demokráciában azt mondjuk az egyik pártról/miniszterről, hogy totálisan ostoba és fullamatőr. Az is lehet, hogy alapvetően elfogadjuk, de az egyik intézkedése miatt orrolunk rá.
De ne az legyen a téma a politikusainkkal kapcsolatban, hogy mennyit loptak ki az állami kondérból.
Pont ez a bajom Kókával, hogy tulajdonképpen nem láttam/látom, hogy csinált volna valami hasznosat. Emelett viszont ugye tele van korrupciós ügyekkel, hogy egy volt miniszterelnököt idézzek...

CrL 2008.06.05. 12:46:19

Hannibal: megbékélés itt közeltávol már nem lesz, ezt naivitás várni. Egy igen fontos enyhülés jelenthetne, ha nem a mindenkori ellenzéket kérné számon/támadni mindenki szinte mindenért, illetve a kormány nem a nemtudom mikortól datálható de beteges ellenzék ellenzéke szerepet erőltetné. a másik pedig, hogy erre válaszul, az ellenzék nem mindig a kormány megbuktatására játszana. (a politikusok nagyrésze pedig korrupt, nyugaton is, keletebbre fokozottaban amit itthons sajna erősit az alkalmatlanság is.)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 12:58:42

Crl:
egyszer lenne már olyan hogy bíróság elé áll egy bukott politikus!
(szabadi mellett)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 13:07:09

Crl:

'Ők' (legalábbis a túlnyomó többség) ott fent , tudják, hogy ez játék - 'nekünk'

'Mi', itt lent( de nem annyira), is tudjuk
Akkor miért marjuk egymást?

Ők (ott még lentebb) elhiszik, hogy komoly
de 'velük' - épp ezért - nem áll szándékomban beszélgetni


Remélem, érthető

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.05. 13:10:39

Hanni, eltekintve a makacs bogarasságodtól, látom, vagy anniyra arisztokrata, hogy ezennel abszolváltad a KKF-t! :)

CrL 2008.06.05. 13:10:43

vitázni kell és lehet, összeborulást azért ne várjunk.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 13:20:04

Crl, Szfüllel pl. ölég rég ismerjük egymást blogilag, sőt már személyesen is találkoztunk

...tudjuk, hogy ún. politikailag ...khm ..nem egy oldalt erősítünk...


...NA ÉS...?

(Szfülnek én vagyok az - amúgy természetesen szabályt erősítő kivételként - felmutatható díszlibsi, ill. ő nekem a díszkonzi? ...:DDDD)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.05. 13:20:59

Szfül nekem mindig is gyanús volt. Hát magának, CrL?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 13:22:22

Amúgy erős elitista hajlamaimat empirikus úton igyekszuem gyengíteni, amikoris alászállok a nép egyszerű fiai közé például a hatos villamosra, megfigyelvén-kihallgatván őket


nap mint nap..:)


a nép nem libsi, nem szoci, nem konzi... nem semmi:))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 13:23:44

Elnézést Stfül, nem állt szándékomban Piszkos Fred-effektust előidézni...

CrL 2008.06.05. 13:28:17

"megfigyelvén-kihallgatván" - Hanni nemtudta hogy ez egy örökölt nemzeti sportunk? a házmestertől a politológusokon át egészen a politikusokig benne van.

CrL 2008.06.05. 13:29:02

'szinte mindenki'

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 13:50:34

azért a villamoson fennhangon folytatott eszmecsere megfigyelése-kihallgatása nem pont ugyanaz, mint

persze, részletkérdés

de ördög, stb

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.06.05. 14:21:43

"(Az értelmisége meg Lukácsot :(( "

És ezt milyen kevesen tudják,
pedig nagyon igaz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.05. 16:00:07

János,

én szeretlek tégedet...
nélküled az szdsz nem pályázna jó eséllyel a parlamenti parkolóra, nélküled nem érteném, hogy a gólyák a békákat nem kérdezik meg népszavazáson a mocsárlecsapolásról, nélküled nem tudnám, h a playboysághoz nyuszifog dukál, nélküled nem tudnám, h a hírtv-t fel fogod jelenteni, mert hazugságot terjesztett a megválasztásodról... Hoppsz, álljunk is itt meg egy kicsit! Most akkor van feljelentés, vagy nincs? János, komolyak-e még-e a te szavaid-e, he-e?

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.06.05. 19:48:28

Szerintem Magyar okos, és nem is túl korrupt. (Ha az az leginkább despotikus viselkedéséből fakad.)

Az ilyen stiklik nem szépek, de azért nem gyakoriak és nem nagyok. Pl ott a Heti Válasz ingatlanja, azért olyat SZDSZ környékén nem találunk. Az SZDSZ elit minden 'szarsága' ellenére nagyon odafigyel. Nyilvánvan itt is ilyen-olyan pénz, de én azt állítom hogy azért is vagyunk gyengék, mert itt nem működik -vagyis csak egy szűk, általam legfeljebb sejtett körben- a máshol erős csoportszervező, a nyers anyagi ellentételezés.

Azt hogy Magyar oktatási koncepciója rossz, vagy néhány ponton hibás, az meg előfordul. Inkább azt látom bajnak, hogy a hatalomban despotává vált. Hogy magából kivetkezve viselkedik, ha mondjuk OT-n ellentmondanak neki. Igaz elképesztően sokat dolgozik. Egy munkagép, és ezért követeli magának a jogot, hogy mindent ő mondjon meg. De ha nem hallgat másokra, akkor nincs külső kontrol, hibázhat. Ad abszurdum egy idő után előfordulhat, hogy már csak saját hibáit javítgatja látástól mikulásig. És akkor inkább pihenhetne is. (Van egy nagyon jó sztorim Bálintról, de azt majd saját blogomban. Az talán érdekes adalék lesz ahhoz, hogy miért is olyan amilyen.)

Nils H. (törölt) 2008.06.05. 20:16:10

"Hacsak nem segítenek be az álküldöttek, jók az esélyek arra, hogy bukni fogsz."

Én ebben azért nem vagyok olyan biztos. MEg abban sem, hogy nem segítenek be... :(

Rozsa Misi 2008.06.05. 23:10:41

Nálam lustább alak kevés van. ma volt az Indexen egy beszélgetésem Mos-al. Amit neki válaszoltam, azt írnám ide is le, de mivel lustaságom akadályoz abban, hogy leírjam kétszer közel ugyanazt, engedjétek meg, hogy inkább bemásoljam ide, amit oda írtam. Végülis magamtól lopni elegáns dolog, meg klasszikust idézni, még bölcs is. :-)))


Sokat beszélgettem Fodorral. Sokat beszélgettem azokkal, akik közvetlen csapatának tagjai. Sokat beszélgettem azokkal a politikusainkkal, akiknek a szavára adok. Demszky, Gulyás és sokan mások. Nem befolyásolt senki abban, hogy az elnökválasztáson ki mellé tegyem le a voksomat.

Elmondom én őszintén, hogy Fodort sem tartom az ideális jelöltnek, ahogy Jánosba sem sikerül magát az ördögöt belelátni. Igen. Lehet, sőt majdnem biztos, hogy jobb lett volna ha Gulyás, Szent-iványi de én ide gondolom Demszkyt vagy Hornt is akár vállalja az indulást. Lehet még több nevet is tudnánk mondani. / Én az elején kacérkodtam azzal, hogy Hodosánt mondjam. / De látod a dolgok úgy állnak, hogy az alternatíva most megint Kóka vs Fodor lett. Hogy ez nem biztos, hogy jó, abban nem hiszem, hogy közöttünk érdemi vita lenne. Egész pontosan, biztos, hogy nincs közöttünk vita.

Engem hidegen hagy, hogy Fodor vagy Kóka. / Na jó. Még rövidség kedvéért sem akarok füllenteni. Nem hagy hidegen, mert Fodort Gábort emberileg jobban szeretem és többre tartom. Lehet azért, mert őt már tényleg több mint 20 éve ismerem és sok közös pont van az életünkben. / Döntésemnél szeretném az SZDSZ érdekét nézni. Nem tud senki meggyőzni arról, hogy egy egyértelműen népszerütlen emberrel lehet választást nyerni. Komolyan azt tapasztaltam már megválasztása után is a fórumokon, blogokban levlistákon, beszélgetésekben, hogy a liberális szavazóknak nem jön be János. Hangsúlyoznom kell, hogy ez nem feltétlenül az ő hibája. Mi liberális szavazók "más anyagból vagyunk gyúrva. " :-)))) Választásokon sikeresen szerepelni akkor lehet, ha a választókat meg tudjuk győzni arról, hogy szavazzanak ránk. Egy szimpatikus elnök, mint amilyenek azért az eddigi elnökeink voltak, ebben fontos szerepet játszik. Nem rajta dől el minden, de sok minden. Nem lehet nem látni, hogy Fodor népszerűsége hozhat szavazókat, amíg Kóka népszerűtlensége csak vihet. Az SZDSZ érdeke pedig az, hogy nyerjünk szavazókat. És ismétlem magam, ez persze nem csak az elnökön dől el.

Ha ismersz, tudhatod, hogy mindig a régi radiszadi híve voltam. Mindigis ezért tartoztam az SZDSZ-en belül leginkább Demszky vonalához, mert Demszky politikai hítvallása áll leginkább közel az én véleményemhez. /Szerintem ez az ami ötvözi a Kóka-Fodor vonal véleményét, féuton van a kettő között. / Nagyon fontosnak tartanám , hogy nyúljunk vissza régi önmagunkhoz. Egyszerűen elveszítettük valahol útközben például a SZETA vonalat, amiért nagy kár. Ahogy emberjogi és szabadságjogi kérdésekben is szürkébbek lettünk, ami szintén nem tetszik nekem. Amikről Fodor beszél, azok fontos kérdések és úgy gondolom ezek hangsúlyozása az SZDSZ számára is hasznosabb lenne. És ezzel nem mondom azt, hogy amiről Kóka beszél az hülyeség. Van amiben igaza van és van ezért amiben szerintem Fodor téved. De nálam több mindenben van Fodornak igaza, ezért is szeretném inkább őt látni az elnöki székben.

Azon nemes őrültek közé tartozom, akik tényleg szeretik az SZDSZ-t és ma is az SZDSZ-hez tartozni több mint egy párt tagjának lenni. Szeretném hinni és tapasztalataim szerint van is okom hinni, hogy az SZDSZ tagjai többsége nem szürke talpas. Akármit a torkunkon senki nem tudna lenyomni. Még a legnépszerűbb politikusunk sem. Nem hiszem, hogy túl sokan lennének azok, akik azt szeretnék, ha a szocik ujra folytólag ölelgetnének minket. Azt mondták nekem a kampányzáró után 2006-ban, hogy menjünk már ki a Batthyány mécseshez a közös kampányzáróra. A gyomrom fordult fel attól, hogy a szocikkal együtt legyek pont ott. Aztán mégis elmentem, mert nem akartam, hogy politikusaink csak szocik előtt legyenek ott. Odajött hozzám Szigetvári Viktor és lelkesen magyarázta, hogy Misi milyen jó, hogy itt vagyunk együtt, mi szocik és ti liberálisok. Mondtam Viktornak, voltunk itt már együtt 90 előtt is, de akkor ti nagyon megvertetek minket. :-) / bocs, ez csak egy kis szines hozzá. :-) /
Fodorral beszéltem a koalicióról. És engem meggyőzött amit mondott. Elmondtam, hogy erről én mit gondolok és azt mondta igazam van. Azzal kezdtem, hogy közel 20 éve ismerem Fodort. Hiszek neki, nekem még magánbeszélgetésen soha nem hazudott. És hiszek én benned is, hiszek nagyon sok tagtársamban, akikről tudom , hogy ha meg kell védeni az SZDSZ-t az MSZP-től ott lesztek és szavazatotokkal vagy akár más eszközökkel is meg fogjátok védeni, meg fogjuk együtt védeni ha kell. De szerintem nem lesz erre szükség.

Aztán egy személyes még. Nekem évek óta vesszőparipám, hogy az SZDSZ két legnagyobb gyengesége a kommunikációja és a szervezése. Ezen a területen radikális reformokra van szükség. Amikor volt az előző választás, ezt elmondtam persze Kókának is, mindig elmondom, ha SZDSZ összejövetel van valahol. Kóka is azt mondta gyerünk, változtassunk. Mivel előtte már Kuncze is mondta nekem, hát kidolgoztam erre egy programot, leírtam mit és hogyan kéne szerintem csinálni. Azt mondta Kóka küldjem el neki. Hát el is küldtem. Aztán vártam, vártam, vártam és annyi választ sem kaptam , hogy menjek a fenébe. Nem kevés munkám feküdt abban a dologban és elég neves liberális értelmiségiekkel beszélgettem róla sokat, figyelembe véve tanácsukat is a kidolgozásnál. Fodor is megkapta jóval később az anyagot, ő mellé állt és megigérte, hogy segítséget ad elnökként a megvalósításához.
De mesélhetnék arról is, hogy a minisztériumnál hoztam segítséget Kókának, de nem reagáltak rá semmit, pedig nagyon hasznos lett volna.
Na ezek már valóban az én szubjektív okaim arra, hogy azt mondjam váltsunk. :-)

És van egy másik dolog. Ami szerintem rohadt fontos. Egymás torkának ugrottunk. Nagyon nem tetszik nekem az, amit ez a kampány felszínre hozott belőlünk. Nagyon nem tetszik az, hogy háború lett a versenyből. Hogy emberek moszerolják egymást másoknál, hogy olyan dolgok jelennek meg a nyilvánosság előtt, amiket én bent is szégyelnék. Én is megéltem már azt, akár itt is, és nem tőled, hogy egy SZDSZ tag az ellenséget látja bennem azért, mert Fodor mellett érvelek és nem Kóka mellett. És tapasztaltam ezt fordított esetben is sajnos, ha nem is annyiszor. Na ez az ami kurvára nincs rendben. Nem szabad engedni senkinek, hogy elérje, hogy minket tényleg egymás ellen fordítsanak. És neked, nekem ugyanúgy felelőségünk, hogy ezt ne tudja senki elérni. Az SZDSZ elakadt szekerét a kátyúból, csakis együtt tudjuk kihúzni. Ez az amit mindenkinek musz, következetesen megértenie. Ma már sokkal jobban félek attól, hogy mi lesz szombat után. Mert ha leszámolások, ha a harc folytatása, saját magunkat rúgjuk tökön. Ebbe nem szeretnék beszállni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.06. 08:55:42

urbangeri --
"Liberálisok, ti? Kurvára tévedésben vagytok, nagyon is szockó - vagy ahogy ti szeretitek: népies - figurák vagytok k-európai szabványgyűlöleteitekkel, a másik "fajta" gonoszságába vetett hitetekkel."

Engedd meg, hogy egy SZDSZ-aktivistától egy ilyen kijelentés csak halovány mosolyt csaljon az arcomra. Szabványgyűlöletek, a másik "fajta" gonoszságába vetett hit? Höhö, kedves urbangeri. "Those who live in glass houses..."

tevevanegypupu 2008.06.06. 09:34:25

"..szerintem Magyar okos es nem tul korrupt.."
Ez aranyos, hogy ennek kell orulni, hogy nem tul korrupt. A nyers anyagi ellentetezes annyira sehol nem mukodik - a tapasztalatokat figyelembe veve - mint a magyar liberalisoknal. A liberalizmus viszont joval kevesbe mint ahogy Europaban az elvarhato lenne. A gyulolkodest, egymast es masokat, ok vezettek be a politikai eletbe es ok is tartjak ebren.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.06. 09:35:39

na látom, kibeszéltetek :)
de legalább nem díszgój lettem..

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.06. 09:58:11

tevestb, igazad van
A "térdre, csuhások" gyűlölködését is egy liberális párt főnökétőé hallottuk

(elnézést, nem fogok bányázni, csak az elvakult elfogultság - ti.: hogy mindig és mindenről és csak a 'másik' oldal - felbasszant

tevevanegypupu 2008.06.06. 10:19:30

A Hannibal Lektur-attitud
A mi hibainkat a masik oldal taglalja ugyanolyan szeretettel, mint mi fent emlitett kedves ellenlabasainket. Kulonben nagyon jol tudom, mekkora baromsagokra kepesek a mi kedvenceink is, nem veletlenul vesztettunk el ketto darab valasztast. Nem is duhongenek annyira, ha nem lenne a koalico annyira alkalmatlan.(:

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.06. 10:20:08

"Szerintem Magyar okos, és nem is túl korrupt."

Sőt, mondjuk ki: egy nyalka, daliás férfi. Szabadság, szeretem.

Eszemmegáll.

Rozsa Misi 2008.06.06. 10:24:42

Urbangeri nagyon rosszul fogalmazott Magyar Bálint esetében. Bravo. Az egyetlen rosszul megfogalmazott mondata az amibe sikerült belekötnötök, amit leírt annak érdemi részébe viszont nem sikerült.

Magyar Bálint nem korrupt, nem keveredett korrupciós botrányokba. Sem ő sem a családja. Nem vette meg például senki a paici árnak a többszöröséért a lakását, nem adott miniszterként sem üzleti tanácsokat felesége cégének....

Bummer 2008.06.06. 10:25:46

és nem utolsó sorban, Magyar Bálint nem bízta meg a Kóka vezette Elender Kft.-t betelefonálós internet bevezetésére az iskolákba, az ingyen rendelkezésre álló NIIF hálózathoz csatlakozás helyett.

tevevanegypupu 2008.06.06. 10:35:05

Azok az elektromos tablak..es ugy egyaltalan az egesz iskolareform..Nem kellett neki korruptnak lenni (de az), hogy jol kibazilikazzon nagy altalanossagban a magyar oktatasuggyel.
Es Kunczet visszahivni mint egyetlen megoldast, hat erre mit lehet mondani. Van akinek a multjat hanytorgatja fel az ember, van akinek a jelenevel nem elegedett, mindig van valami.(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 10:36:36

Szamárfül,

ne reménykedj! Misi hazája az egész világ!

CrL 2008.06.06. 10:54:30

www.fn.hu/belfold/20080606/populizmus_nem_mi/

Egy beruházás felülvizsgálata mióta populizmus?

Konkrét Csávó 2008.06.06. 11:17:32

Na, hellohello, itt a napi kedvenc. Az SZDSZ induló kis videója alternatív szöveggel.
www.indavideo.hu/video/Kokaraoke

CrL 2008.06.06. 12:08:23

teve, nekem továbbra is ez az alapkérdésem:

miért hiszik azt, hogy a mostani SZDSZ-re érdemes bármit is építeni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.06. 12:10:03

"A mai politikai közélet egyik legnagyobb problémája, hogy a pártok megsemmisítendő, legyőzendő ellenségként tekintenek egymásra, és ebben a totális háborúban minden eszköz megengedett."

Ez majdnem beture Gyurcsany szovege.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 12:39:14

Akkor az a kérdés:
- ennyire figyelnek Ferkóra a Híresek?
- vagy a cikkiró írja Ferkó némely szöveg-paneljét?

tevevanegypupu 2008.06.06. 12:42:20

CrL
a baj az, hogy ez a kerdes csak bennunk merul fel, oket ez nem birizgalja.

Doomhammer

Ertheto, hogy Gyurcsany es az SZDSZ is szeretnek eltorolni a multat. A helyukben en is ezen dolgoznek.

CrL 2008.06.06. 12:42:34

tölgy: Fodor az Úrról:


Milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel?

Gyurcsány Ferencet tehetséges politikusnak tartom, mindig is korrekt volt a viszonyunk. Tragikus, hogy annak a történetnek lett foglya, amellyel szemben fel akart lépni. Arról beszélt, hogy őszinte és hiteles politizálást akar elindítani, ami egészen más, mint ami előtte volt. Végül ő lett a szimbóluma a kormány hitelvesztésének. Bármilyen fájdalmas is, ezzel szembe kell nézni. Eddig úgy látom elmaradt ez a szembenézés.

CrL 2008.06.06. 12:48:03

Fodor úr hogy szavazott 2006-ban a Gyurcsányról szóló bizalmi szavazáson? És az indoklása:

"Fodor Gábor szabad demokrata képviselő indokolta meg a bizalmi szavazáson ledandó "igen" szavazatát. A felelősségkérdése van itt ma napirenden. De ez azt jelenti, hogy mindenkinek van mit átgondolni saját tevékenységében. Nemcsak a kormányfőnek, de a koalíciós és az ellenzéki képviselőknek is. Fodor Gábor emlékeztetett arra, hogy 1990-ben a taxisblokád utáni vitában a parlamentben Orbán Viktor leszögezte: az Antall-kormány hazudott - de mindjárt azt is kijelentette: a vitákat nem szabad az utcára vinni. Tizenhat év után pedig éppen az ellenkezőjét mondja. Ez az, amiért én ma másképpen döntök, mint Boross Péter képviselőtársam - mondta Fodor Gábor. - Nem engedhetjük meg az alkotmányos rend szétzilálását. Nem engedhetjük, hogy parlamenti képviselők asszisztáljanak köztörvényes bűncselekményekhez, vagy adómegtagadási kezdeményezésekhez."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.06. 12:50:36

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 12:39:14:
"Akkor az a kérdés:
- ennyire figyelnek Ferkóra a Híresek?"

Nem. Egy kozegben vannak, ugyanazok a gondolatok koroznek kozottuk. Ez majd szavazatokra es tamogatasra forditodik, ha eljon az ido.

tevevanegypupu 2008.06.06. 12:55:43

Kar, hogy Gyurcsany ket kemeny hazug evvel inditott, igy mar nehezen lehet oszinte es hiteles politikus. A tehetseg megnyilvanulasa elmaradt, de kaptunk egy ossze-vissza kapkodo, hiteltelen es hozza nem erto ember. Raadasul makacs is, ez a legveszelyesebb. Kulonben is, aki igy tud hazudni miert nem megy inkabb ironak? (:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 13:09:59

CrL,
Fodor hiányolja Ferkó szembenézését önmagával.
Hát, szvsz, Gabesz sem borotválkozik tükör előtt. Ez a magyarázat... a Tirpákra vele!

CrL 2008.06.06. 13:42:58

tölgy: önben túlteng a morál, Fodor úr fodrásznál is járt mint látszik és ott is gondolom végig a tükörben nézte magát. A szembenézés nála és pártjánál is elmaradt. Egyszer leeshetne már nekik is, hogy Gyurcsány (és embere Kóka) melletti kiállás mennyit hozott nekik. (szedret gondolom sokat, de az már unalmas)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 13:46:35

Tükörbe nézni lúzer szokás, most pedig Gabesz nem akar lúzer lenni. Annyi keserű év után, mindig és minden pártban csak a második lehetett. Most mán győzni kék!

CrL 2008.06.06. 14:32:30

a dolog iróniája, ha nem mennek vissza a koalícióba, akkor ellenzéki állapotban lesz Fodor az SZDSZ elnöke, így sokmindennek nem örülhet.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.06. 15:09:23

SZABÓ LŐRINC: NYITNIKÉK

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.


Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,


a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.


Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,


s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,


mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.


Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.


Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.


Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán, mint
éles fuvola.


Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:


kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.


Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!


Nyitni, de - nyitni, de -
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.


Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!


Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.


Nyitni kék! - fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.


Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,


mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,


akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.


Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.


Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.


Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:


a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:


fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!


még jó hogy SzabóL. "kokettált a szélsőjobbal", különben most lenyúlnák ezt a versét...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.06. 15:15:54

Szamárfül,
lebuktatott. Végre próbáltam kreatív lenni.
Ez lett volna a referencia munkám egy jó nevű pol. marketing céghez.

tevevanegypupu 2008.06.06. 15:22:46

Frey hazudott de tulajdonkeppen jot akart, es ugy tunik a konyv eladasat ez nem befolyasolta akkor sem. De persze mas egy volt drogbeteg kegyes hazugsaga (ami talan hasznal is ha nem jonnek ra) es megint mas egy politikuse.

Rozsa Misi 2008.06.06. 19:15:31

Minden választás harcokkal jár. Lehetne máshogy is persze. De ez már a mi lett volna ha kategóriája. Az SZDSZ-ben az elnökválasztási kampány olyan belső háborút indított el, ami szerintem sikeresen lépte túl a józan mértéket. Nagyon sokan adtak és kaptak övön aluli ütéseket. Nem. Nem veszem ebből ki magamat sem én is volt amikor beszálltam ilyen adok-kapokba. Sebeket kaptunk és sebeket adtunk.
Holnap szombat. Ez a szombat nem olyan szombat, mint az átlagos szombat. Ezen a szombaton el kell dönteni kit választunk az SZDSZ elnökének és milyen utat választunk ezzel az SZDSZ számára. A döntés súlya és ebből következően a kockázata is nem csekély. Úgy gondolom a kétségek időszaka véget ért. Ma már aki küldött, az pontosan tudja, hogy kire fog szavazni és vélhetőleg ezt meg is tudja indokolni.
Mi lesz a szombat után? Jön a logikus válasz, hogy vasárnap. Emlékeztek még ugye arra, amikor az volt a kérdés, mi lesz április 9.-e után. Gyurcsány azt válaszolta, 10.-e. És tudjuk, hogy 9.-e után nem csak 10.-e következett, hanem valami egészen más is. Aminek következménye lett, hogy az SZDSZ ma ellenzéki párt. / A magam részéről több szempontot is tudok, amiért ez öröm nekem, de most nem ez a lényeg. / Szombat után természetesen valóban vasárnap következik. Majd hétfő. És én nem félek már a szombattól. Ott lesz egy döntés, ami vagy ilyen lesz vagy olyan, aminek vagy nagyon fogok örülni vagy nem annyira. De a vasárnaptól és hétfőtől félek. Félek tőle, mert nem tudom, lesz e bennünk annyi józanság, hogy már szombat este keressünk egy erős ásót és ássuk el a belső csatabárdunkat jó mélyre. Félek attól, hogy a győztes le akarja majd gyalulni a vesztest, félek attól, hogy folytatódik valami, ami arról szól, hogy Pistike már megint visszaütött. Félek attól, hogy a helyezkedések következtében tovább fogjuk lelkesen csépelni egymást. Miközben ellenfeleink jobbról és balról elégedetten hátra dőlhetnek, és öntelt vigyorral nézhetik, miként végezzük el mi helyettük magunkkal szemben a piszkos munkát. Félek attól, hogy lesz akiben még mindig marad a törleszteni vágyás indulatából.
Nagyon szeretném, ha rám cáfolnátok. Nagyon szeretném, ha egy idő után felsóhajthatok majd és kinevethetem saját mostani pesszimizmusomat. Nagyon szeretném, ha a választások után újra egy csapat lennénk. Ahol nincsenek kókisták, fodoristák, demszkysták, csakis SZDSZ-esek. Minarik Ede óta minden művelt embernek tudnia illik, hogy kell egy csapat. Mert csapat nélkül nem megy. Mert egyedül nem megy, hogy másik klasszikust is magam mellé ráncigáljak. Az elnökválasztás nem hoz csodát. Önmagában az elnök személye nem ad érdemi megoldást semmire. Ahogy az OÜT tagjainak megválasztása sem a siker záloga. Nem mondom, hogy fontos, hogy kik vezetik a pártot. Persze, hogy fontos. De az eredményt az hozza meg, hogy milyen munkát tudunk együtt elvégezni ez a rendkívül rövid idő alatt, ami rendelkezésünkre áll, hogy rendezve sorainkat, gatyába rángassuk magunkat. Azon idióták közé tartozom, akik még ma is állítják, hogy az SZDSZ számára reális cél elérni a választásokra a 8-10%-ot. Meg lehet csinálni. De csak akkor, ha van kinek vetni a hátunkat, csak akkor ha hátulról barát háta van mögöttünk és nem egy nyitott bicsak. Az SZDSZ jövője rajtunk múlik. Csak magunktól várhatjuk a csoda megvalósítását. De ehhez a választások után le kell tudni tenni a fegyvert és a győztesnek kezet kell nyújtania a vesztes felé, hogy ne lehessen vesztese ennek a választásnak, hanem együtt legyünk nyertesei.
Akárki is lesz az SZDSZ elnöke, akárkikből is álljon majd az OÜT, a magam részéről már most ki szeretném jelenteni, hogy támogatni fogom legjobb tudásom szerint munkámmal. / Természetesen mivel nagyon nagy a szám- ismerhettek- ezután is ha valami nem tetszik, azt azért járatni is fogom. Tehát ne reménykedjen egyik győztes sem.  / Ha valakit a kampány során megsértettem volna, attól ezúton is elnézést kérek és megkövetem. Teszem ezt annak tudatában ugyan, hogy amit mondtam azt tartalmilag természetesen ma is vállalom.
Vegyen mindenki más is egy mély lélegzetet és lelkileg készüljünk a közös munkára. Többet kell tennünk, mint amit eddig tettünk. És a vezetőinktől ismételten hangsúlyozom, hogy elvárom, hogy végre valósítsuk meg az SZDSZ érdemi szervezeti, szervezési és kommunikációs reformját. / Tudom, ezt mindig elmondom nektek mindenhol, vesszőparipám, unjátok, de amíg nem valósítjuk meg úgyis mondani fogom, tehát ha már nagyon unjátok, csináljuk meg és utána hallgatok.  /
Ahogy nem létezik két Magyarország, csak beteg lelkek perverz álma, úgy nem létezik Két SZDSZ sem. Ez az egy SZDSZ van. És ez a miénk. Kókisták, fodoristák, demszkysták egyaránt. Védjük meg. Ha kell, hát magunktól is. Ez lesz szombat után az első és legfontosabb dolgunk. Mester Ákos szavaival fejezném be okoskodásomat: Ökölbe szorított aggyal, nem lehet gondolkodni.

CrL 2008.06.06. 20:09:16

ha már kivánságműsor: én pedig szeretném ha nem egy 1-2% párt belső harcairól szólna és attúl függne az országunk jövője

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.06.06. 21:39:47

Misi, tetszik a technikád ! :)


Az Ember, aki sohasem hazudott ! De a kamerával kivételt tesz !

Fodor Gábor 2008.04.02:

"Én továbbra is azt gondolom, hogy tárgyalnunk kell, és beszélnünk kell egymással, már csak azért is, mert nekem az a meggyőződésem, hogy meg kell oldania ezt a válságot a két pártnak. Én ezt teljes őrültségnek tartom, amilyen irányban halad a koalíció"
www.rtlhirek.hu/cikk/113429

Fodor az Estében tegnap, 2008.06.05
" Mindig is világos és egyértelmű volt: Én ellenzéki szerepre készülök !." "VISSZAMENNI A KOALÍCIÓBA ? FEL SE MERÜLT !
mtv.hu/videotar/?id=24446

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.06.06. 22:36:14

Pistike már megint visszaütött? Ó, ezzel a Kovács Pistivel
elég jól rábasztatok. De igazad van, ez a két Magyarország
ez tényleg hülyeség, de úgy néz ki az egyik most végre szépen
elsüllyed mint a Titanic :D

10% ?

tevevanegypupu 2008.06.07. 09:29:53

Voltam szdsz szavazo egyetlen egyszer eletemben, aztan soha tobbet. Jol atvertek mikor osszealltak az mszp-vel. Azota egy szavukat sem hiszem. Fodor Gabor szimpatikus es biztosan ot valasztanam, de valoban nem lehet nala sem tudni, hogy mik a szandekai, ha esetleg o lesz az elnok. Szoval lehetne valasztani a kisebb es a nagyobb rossz kozott, csak eppen most nem lehet megmondani melyik lesz az. Az az szdsz ami nem lep koaliciora de ugyanazt mondja mint a kormany es megszavazza a koltsegvetest, vagy ami ujra megkoti a koaliciot, de allandoan a kormany ellen beszel es megszavazza a koltsegvetest. Valasszatok.
süti beállítások módosítása