A konzervatív-liberális poprocker
2008. június 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A konzervatív-liberális poprocker

 Nem lehet elmenni a tegnapi nap slágere, a kókista SZDSZ Kék a szíve című dalocskája mellett. Elemzünk. Az Indexnek köszönhetően talán már százezrek ismerik az elnökségért induló jelölt indulóját, aki köztudottan ellenszenves imázsát próbálja ezzel az érzelmekre ható etűddel oldani. Engem megérintett, a dal hatására átértékeltem a bennem élő Kóka-képet.

 Eddig simlis, dörzsölt üzleti cápának gondoltam, aki kora harmincéves fejjel felért a yuppie-élővilág csúcsára, majd a politika tengerébe vetette magát. De aztán valami megváltozott. Szegény Jánosban talán törést okozhatott a Mr. Egy Százalék címke, amit gonosz jobboldali nebulók ragasztottak a hátára, mert mi tagadás, zavarba jött. Mert zavarban nem lévő politikus nem rak ki (szívből ajánlva) egy ilyen nótát.

 Ez a szám ugyanis ratyi, valljuk be.

Egy konzervatív-liberális poprocker

Kék a szíve

Csipkerózsika
Álma tűnt tova
Csattant a múzsa csókja
Megvagyunk, nem alhatunk
Tán örökké
Öreg tollasunk, kopott sasunk,
Mint főnix, újra éled
Felriad, szárnyra kap

Megint csak kék, kék a szíve
Szép, szép, szép a színe
Kék, kék a szíve
Szép, szép, szép a színe

Sok a fals szöveg, ígéretek
Plakáton el se férnek
Fület repeszt, Dunát rekeszt már.
Elég volt.
Tudjuk is, merjük is,
Gyerünk, tegyük végre
Csak ennyi kell, újra fel
Szállj! A zászlónk kék, kék
Ragyog az égen

 Politikai elemzés

 Görög Tábor elemző elemzése a Kóka-dal körüli Kóka-helyzetről: Az SZDSZ válságban van. Két jelölt verseng a győzelemért, akik megosztják a pártot. Könnyen meglehet, hogy az SZDSZ kiesik a Parlamentből, de a megválasztott elnök ügyes politizálással öt százalék fölé tornázhatja a pártot. Nehéz helyzetben van Kóka, aki csak komoly változásokkal vagy kiemelkedően sikeres kampánnyal tudná egyéves elnöksége után bizonyítani, hogy sikeressé teheti a szabad demokratákat. Ötven százalék körüli a valószínűsége, hogy 2008 vége előtt Kóka János távozik az SZDSZ éléről. Nyolcvan százalék az esélye, hogy Kóka Jánost előtte kiröhögik a Kék a szíve című dalért. Harminc százalékos esélyt adok arra, hogy a Kék a szíve három napig csoda lesz a magyar online fórumokon. Hetven százalékot adok arra, hogy csak 15 percig.

 Irodalmi recenzió

 Az urbánus értelmiség pártvezérének indulója nem tükrözi a posztmodern, önreflektív líra hatásait, még egy árva intertextuális utalás sem található a sorokban, vagy azok között. A refrénből megtudhatjuk, hogy a szív kék, és az a szín szép, szóismétléssel jelezve a jelzők fontosságát. Az első versszak értelme enyhén balladai homályba vész: Csipkerózsika felébredt, mert rácsattant a múzsa csókja, és bosszúsan megállapítja, hogy megvan, és nem alhat tovább. Aztán van itt egy öreg tollas, ami egy sas, de egyébként főnix. A második versszakban a költő azt akarja mondani, hogy elég már a hamis ígéretekből, meg a plakátok fület repesztenek, Dunát rekesztenek már. A vers végére a költő felvállalja a homo politicus szerepét, ősi liberális jelszavakat használ fel saját mondanivalójának megerősítésére, ami úgy hangzik: tegyük. Az, hogy mit, nem derül ki a szövegből. A vers végén még egy klasszikus szimbólum, a lobogó zászló is előkerül, ami kék, de ragyog.

 Zenekritika

 Sajnos nem maga Kóka énekli a dalt. Be kell érnünk egy bizonytalan, vékonyka hangú hölgyemény vokáljával. A Kóka-dal egy zárvány kábé 1991-ből: a korabeli magyar popzene (ami akkor is épp ötéves lemaradásban volt Nyugathoz képest) stílusjegyei tűnnek fel a számban. Rögtön két verziót kapunk a slágerből: egy gyors és egy lassú változatot. A gyors jelző az ún. rockzenét takarja, amihez ún, elektromos gitárt és hangos dobokat használnak, ezt a verziót nyilván a hallgatók lendületes perceihez ajánlja a politikus. Ebből az látszik, hogy a szadigyűlölők hiedelmeivel szemben az SZDSZ-esek zenei ízlése nem a goapartykat és egyéb drogos zülléseket, hanem a csövis rockerkocsmák világát fedi le. Goa- és drogtémában amúgy is a hazai széljobb erősített bele az utóbbi napokban.

 A rockváltozatot akár egy rendszerváltozás utáni, vidéki hardrock tehetségkutató közepes zenekara is előadhatta volna, a zsűriben Pataki Attilával és az XL Sisters-szel, mondjuk. A másik változat pedig simán felkerülhetett volna egy Best of 90's Kuschelrock válogatásra: ez az érzelmes zongoraballada aláfestő zeneként funkcionálhatna, például SZDSZ-közeli szakállas bácsik kapuzárás előtti utolsó csajozásához, csak néhány verssort kell (Gyerünk, tegyük végre, csak ennyi kell, újra fel) erősen szuggerálniuk maguknak.

Update:
 Nils jóvoltából itt a klip is, Gyurcsánnyal, Orbánnal, hosszú farkú madarakkal:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr14500471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.06.06. 13:32:33

Kóka-klip újramix Kóka János még csak pár napja tört be a politikai slágerlistákra, de már két új amatőr klip is készült az SZDSZ-nek szánt indulóhoz. Az egyikről Konkrét Csávó jóvoltából szereztünk tudomást. Az animáció darabos egyszerűsége egy kics…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2008.06.03. 07:38:19

Frászt ratyi a szám. Ellenvélemény:

Kék a szíve, arca csupa derű
Nála szöveg hódít, a meseszerű
(...)Jó a zene, táncol minden velem,
Nem is történt még soha-soha ilyen
Csak tudnám, hol jár az eszem
Tele van a szívem vele

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.06.03. 07:49:40

Kék szív = kék vér?
Új arisztokrácia!
Haha.

tita · http://hetkoznapi-mesek.blogspot.com 2008.06.03. 07:51:37

Ez a dal tehát igaz. Azt hittem, valami vicc. Nem tudtam végig meghallgatni, bántó. És a szövege...neoprimitív. Várható volt egy nóta nem? Ha Gyurcsánynak lehet, neki is kell. Az elnökválasztáson el is táncolja majd, van rá egy fogadásom.

Kamilla énekli egyébként? Kókarock...ilyen időket élünk. Mivel lehet ezt überelni? Ő lesz az elnök, hacsak Fodor meg nem környékezi a veresegyházi asszonykórust (akiktől bocsi, mert szeretem őket).

dejavubazz 2008.06.03. 08:06:51

Ez a Koka meg annal is joval hulyebb, mint gondoltam.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.06.03. 08:29:24

"Kék a szíve, arca csupa derű"

Ja, nekem is rögtön ez ugrott be :)))))

sarasvati / sütifej (törölt) 2008.06.03. 08:40:13

úristen...ez valahogy elmaradt tegnap, de MIEZMIEZMIEZ????:)))))))))

sarasvati / sütifej (törölt) 2008.06.03. 08:45:32

lassú és gyors változat?
készvagyok...:)))))

tita · http://hetkoznapi-mesek.blogspot.com 2008.06.03. 08:51:51

Átírtam a dalt Kókának, így hitelesebb (jogdíjra nem tartok igényt, szabadon felhasználható):

Sok volt a szöveg, ígéretek
plakáton el se fértek
fület repesztett, Dunát rekesztett már.
Elég volt.
Nem tudtuk, de mertük
belebuktunk végül
abbahagyjuk végre
már csak ennyi kell.

Csipkerózsika
álmod hozd el nekünk
elkerült a múzsa csókja
elfáradtunk, alhatunk
tán örökké.
Öreg tollasunk
nem riad fel többé.

Kék, kék volt a szíve
szép, szép volt a színe
zászlónk takarja megfáradt testünk
Sok volt a hazugság
a porba estünk.

kispufi 2008.06.03. 08:55:41

azért abban megegyezhetünk, hogy ettől az szdsz-től nem volna éppen nagy baj, ha megszabadulhatna az ország. így aztán elemi érdeknek tartom szombati kókamóka-libikóka diadalmenetét. ezek után főleg.

kispufi 2008.06.03. 08:57:34

nem szombati kóka diadalmenete, hanem kóka szombati diadalmenete, természetesen...

Barrera 2008.06.03. 08:58:59

Fel (vörösök) kékek, jó proletárok!
Kóka(dt) Jani szól hozzátok!
Elmondja ő dalban szépen,
mit basztak el e vidéken!

SZDSZ mint Csipkerózsa,
felébredt a hangos szóra,
sast keresnek, szép madarat,
de csak kopott főnix maradt...

Jani szerint tudják-merik,
fene érti mé' nem teszik??
Kék a szivük, kék a vérük,
ennyi nemes?? még megérjük...

Rágyógyultak már a kékre,
énekszó száll fel az égre,
Dalolj Jani! zúg a tábor,
pártfogód lett Kuncze Gábor!

Ez ám most a felelősség,
ebből lészen most elsőség,
ne csaljatok kedves tagok,
így is elég Kóka(dt) vagyok!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.06.03. 09:08:04

jé, tegnap tényleg aztat hittem, hogy csak viccz... van még lejjebb? hihetetlen ez a kampány, sokkal mélyebb már most, mint a 2006-os, pedig még el sem kezdődött...

Zetek 2008.06.03. 09:20:55

Nekem Kóka bevezető dumája tetszett leginkább, ahol azzal vezette fel a történetet, hogy politikai nézeteit már számtalanszor ismertette. Volt neki ilyen valaha?

Bummer 2008.06.03. 09:24:24

És azt észrevettétek, milyen idegesítő angolos akcentusa van az énekesnek?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.03. 09:26:02

Shimoda,
kólakóma helyett kókakómában fetrengenek a Liberós sátorban? Az törvényes?

Freetibet (törölt) 2008.06.03. 09:29:30

Azért egy jó kis Republic nóta is kijönne ebből:P Early 90's pop, ami tőlünk nyugatabbra tényleg még legalább -5 év. Hallgatok is egy kis Suzanne Vega-t:)
Csak ez, meg az MSZP Magyarországos nótája után, nehogy egyszer a Fidesz is előálljon valami hasonlóval! Vagy a KDNP:D Szép munícióul szolgálnának odaát, asszem'... De mindez csak fikció, a sasnak meg főnixnek hazudott galambok pedig a valóság!
www.hetivalasz.hu/index.php?dloc=showIMG&imgID=1707&oid=18068&class=Cikk

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 09:35:23

FreeTibet:
Az MSZP 2006-os kampánydala ezerszer jobb volt, mint a Fideszé. Hogyan lehet egy választási indulónak olyan címet adni, hogy A Föld könnyei?! A lehangoló szövegéről nem is beszélve...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.03. 09:42:25

Manyika,
de hiszen én kókakómát írtam!
De az előítéleteim, csakúgy mint az előéletem, engem is valóban kiborítanak.

Most majd hallgatom az új indulót, az talán segít felejteni.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.06.03. 09:44:02

Megkérdezném a tanácsadót, aki ezt mint kampánykiegészítőt ajánlotta Kókának, hogy úgy általában mit gondol a Világról 2008-ban, és benne mit gondol a neten szocializálódott fiatalokról, akiknek egyrészt a tartalmi ingerküszöbe magasabban van, vagyis csak jó dolgok kötik le a figyelmét, másrészt pedig a halálciki kategóriájú tartalmak hamar remix alá kerülnek.

Nem lennék meglepve, ha hazánkban ez a dalocska lenne a seggszagpop úttörője.

Guild 2008.06.03. 09:44:06

Azért a videoklip az igazi:
kokajanos.hu/kokajanos/kokajanos_files/File/kek_a_szive_lassu_klip.wmv

Egy bevillanó kép bizonyítja, hogy Kóka is énekel. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 09:51:38

Gorgiasz:
Hú, ez nagyon kemény. Az intróban titeket mire emlékeztetnek az úszó-lebegő, hosszú farkú madarak?

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.06.03. 09:52:05

"Kókler vagyok, vállalom..."

_
| | _
| | | |
| | _ _ | |
| || || || |
| || || || |
| || _| || |
| |/ /_|| |
| /()/ |
|/ / \ |
\ \ /
----------

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 09:53:31

A folytatás sem rossz, Jézus is SZDSZ-es volt? Vagy legalább demokratikus ellenzéki?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 09:56:25

Ha jól látom, a "Sok a fals szöveg" résznél Gyurcsány éppen a limuzin hátsó üléséről az adócsökkentés kormányáról értekezik. :D Utána meg valami Fiatal Baloldal-, akarom mondani Societas-remekműből vett Orbán-animáció jön.

Gabe2 2008.06.03. 09:58:56

Gyereknek megmutattam, aszonta: "Ez nem jó"

Gabe2 2008.06.03. 10:02:21

Ja, és amúgy "a rendőrök verik a tüntetőket" képkockák kinek a hozzáállását tükrözik?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.03. 10:03:34

A videón kétszer is bevágják Kiss Jánost, és a magyar politika egyik legantipatikusabb jelszavát (Tudjuk. Merjük...) - Kókadték imidzsépítése a rendszerváltásra akar épülni? A mai Szadeszben ezt veszi még valaki?

cato fong 2008.06.03. 10:05:03

Te jó ég :-D ez maxigáz!
Adieu intellektuális párt (persze már régen nem az), bienvenu(e) "igen-igen!"
az állami megrendeléseken kövérre hízott Mekk mester, a magyar polit-esztrád-freakshow - fennen hangoztatott liberális eszméi ellenére döntései alapján überpopulista - Karel Gottja!

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.03. 10:05:51

Nem Németh Juci énekli a dalt? (Anima Sound System)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.03. 10:07:57

Sajnos túl nagy a mérete, hogy továbbküldjem. Pedig ennél jobb idegesítő eszközt mostanában nem találtam, az tuti :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:13:24

Gabe2:
Mindig így kezdődik, mindig. Először csak azt mondja, nem jó, aztán tudjuk, mi a vége.

Playmobil Soldat 2008.06.03. 10:13:40

Aki azt hiszi, a Fidesz nem próbálkozott ilyesmivel, annak rövid az emlékezete. :) Van 2 albumnyi propagandaanyag kb. hasonló minőségben. :) Javaslom meghallgatásra az In Dextra Veritas számait.

www.indextraveritas.hu

Francois Pignon 2008.06.03. 10:15:13

A vágónak legalább nem sok dolga volt a klippel, négy percen keresztül egy madár repked kék háttéren. Ez aztán haladás a korral. Nem hiszem, hogy ne találtak volna valami közepes rendezőt, el tudom képzelni, hogy ez magának Jánosnak az alkotása.
A szavazásos kép arról a küldöttgyűlésről van, amin Kókát megválasztották? ;)

Freetibet (törölt) 2008.06.03. 10:19:32

Hmm.. tehát az SZDSZ logóában a piros-fehér-zöld madarak sasok volnának? Én mindig azt hittem, hogy galambok...
#TuRuL_2k2: Az MSZP kampánydala azért primitívebb is volt; ettől még nem vitatom hogy hatékonyabb.

Az öt és félperces számhoz elég kevés volt a videóanyag Jánoséknál:) Többször ugyanazokat a képsorokat látni. A vége előtt meg úgy repül felfelé az a madár az égen, mint amikor a Gyalog-galoppban Sir Lancelot közeledik a várkapu felé:)
www.youtube.com/watch?v=l61JVSFhrKY

Playmobil Soldat 2008.06.03. 10:22:07

Árnyalatni különbség van, de szerintem nem sok. A nagygyűléseken anno nyomták eleget. Van olyan szövetségbeli honlap, ahol most is fent van a banner. Szóval ami gagyi, az nem kívánatos egyik oldalon sem.

Francois Pignon 2008.06.03. 10:22:40

A SZDSZ logójában minden madár az, aminek vallja magát.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:22:52

Playmobil Soldat:
Az nem Fidesz. A Fidesz 2006-ban A Föld könnyeivel kampányolt, 2004-ben pedig Keresztes Ildikó Igen, igen, igenjével: www.youtube.com/watch?v=Yh5d1Bis8Ek
No és ott volt 2002-ben a Kitörő örömre lelj végre Magyarország, arról is érdemes megemlékezni:
www.youtube.com/watch?v=iGymLXZmqgM

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.03. 10:25:01

Lejobb dal a MIÉP-é volt 98-ban: "ha ember kell a gátra" Be is jött.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:25:38

A pártindulók színvonalukban eléggé emlékeztetnek a méltán népszerű vállalati indulókra. :) Szerintem az eddigi próbálkozások közül messze az MSZP-é sikerült a legjobban: lehet, hogy bugyuta, de legalább tempós, fülbemászó & pozitív.

Francois Pignon 2008.06.03. 10:28:23

A Keresztes Ildikó féle is pozitív volt. És szerintem meg ez volt a legjobb. ;)
uk.youtube.com/watch?v=3sJPUTTfNbg

szpal 2008.06.03. 10:29:01

To melt your icy BLUE HEART
Should I start?
To turn what's been frozen for years
Into a river of tears
www.metrolyrics.com/icy-blue-heart-lyrics-john-hiatt.html

nade 2008.06.03. 10:30:08

Van olyan xar, mint a 300 forintos népszavazási kampánynóta:
blogmagazin.hu/napi/rovat/kultluk/2099/a_melyseg_titka
Egy kis videóklip biztosan feldobná!

Playmobil Soldat 2008.06.03. 10:30:22

Turul, az In Dextrának 2004-ben jelent meg az utolsó "nótája". Még a 2005-ös Műegyetem rakparti október 23-i megemlékezésen is hallottam a számaikat. Az általad említettekre is emlékszem természetesen.

Az elsőosztályú futballcsapatainknál voltak még néhány éve egy hullám, ami elsöpört mindent. Tömegével jöttek az indulók, egészen "fantasztikus" minőségben.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.03. 10:32:51

Nekem még megvan a soha ki nem adott 1994-es Fidesz kazetta, amin D. Nagy Lajos nyomja a "Ha győz majd az igazság /narancsliget lesz Magyarország" c. örökbecsűt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:33:49

nénike:
Ííí, tényleg, azt én is hallottam valahol. Meg kell szereznünk, hogy mindenkinek örömet szerezhessünk vele. :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.03. 10:34:40

Alapvető nemzeti érdek, hogy Kóka lenyomja Fodort, ez biztos, ezek után főleg.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:35:04

Francois Pignon:
Ez egyértelmű. :) De a mai Fidesz mintha ahhoz is kicsit ambivalensen viszonyulna...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.03. 10:36:08

Playmobil Soldat:
Igazad van, az In dextra dalait játszották jó néhány rendezvényen. Az alapötlet amúgy nem volt olyan rossz, de a kivitelezés, Istenem...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.03. 10:36:29

Ergé,

ez egy jó kis poszt, jól megtaláltad a támát, gratula!:-))))))))))

Francois Pignon 2008.06.03. 10:43:21

Ambivalensen. Van mostanában a naggyűlések közönségeinek egy (nagyobb) része, akik nem tudják befogadni a könnyűzenét. Max az operettrockot. Borzalmas volt nézni két éve a Kossuth téren, amikor Bebe próbálta énekeltetni a tömeget, az meg csak nézett. A Listen to You Heart azt hiszem ennek a nagyűlésnek a végén volt legutóbb nagyobb fideszes rendezvényen: fidesz.hu/letoltes.php?letoltesid=1035

Bummer 2008.06.03. 10:46:00

Francois Pignon, ezért is volt jobb a Csík zenekar meg az Egyszólam, meg Berecz András.
A népzene anyanyelvünk.

szpal 2008.06.03. 12:19:29

blue (SEXUAL) Show phonetics
adjective
showing or mentioning sexual activity in a way that offends many people:
a blue joke
a blue movie/film
His humour is a bit too blue for my tastes.

(from Cambridge Advanced Learner's Dictionary)
dictionary.cambridge.org/define.asp?key=8356&dict=CALD

szpal 2008.06.03. 12:29:36

ja és a blues zene is a kékből jön ám
en.wikipedia.org/wiki/Blues#Etymology

szpal 2008.06.03. 13:44:44

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
nagy tüntetés lesz a Kossuth-szobornál.
Magam részéről én a tömegben állok,
Kezemben kékszín pávián szótár.

Közben magamra keresztet szórok,
Lássák, hogy más kultúra illet,
Jóllehet páviánnép közt szorongok.

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
Magam részéről közéjük állok.
Kék színű szőrük ha éppen vedlik,
Ruhámon ott lesz tetőtől talpig.

Eljövetelükre rég számítottam.
Kérdezéskor ezt mondom nyomban
Ha faggat majd egy pávián tiszt,
Érdeklődik, én rögtön tiszt-
Érdeklődik, én rögtön tisztázom,
Ázom fázom, ázom, fázom...

Kék páviánszőr fehér ruhámon,
Tolmács nem kell, ott a szótár,
Bólintok majd minden páviánszónál,

Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
Minden rémképet valóra váltók,
Ülőgumóik alatt aranyzsámoly,
Míg holdra bőgnek az országházból.

Aztán eső jön hosszú fonálban,
Mossa-mossa kék csuhámat.
Alóla előjön a hófehér öltöny,
Az egyik szót most a másikba öltöm.
Az egyik szót most a másikba öltöm.

A páviánok villákba bújnak,
Ott panaszkodnak az anyjuknak.
Én meg itt állok hófehérben,
Kérem szépen, kérem szépen.

Zöld világ jött, már kék sincsen,
Na most ellenállok, kérem szépen.
Nyíltan hányok magamra keresztet,
Lássák, hogy más kultúra illet,
Hogy engem más kultúra illet,
Csak a saját kultúrám illet.

A hírt vigyétek meg a gyerekeinknek,
Hogy minket a saját kultúránk illet,
Vigyétek meg a gyerekeinknek,

i7.photobucket.com/albums/y284/cybercoolie/BlueManGroup.jpg

jozicsenko 2008.06.03. 13:56:01


Kék a szive, arca csupa derű nála szöveg hódít a meseszerű
és a keze, ha néha a vállamra terül, a szerelem nem kerül.
Jó a zene, táncol minden velem, nem is történt még
soha-soha ilyen
ó csak tudnám ó hogy hol jár az eszem
tele van a szívem vele.

vagy ezek nem a lakodalmaslajosliberálisok????

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.03. 14:01:29

ez szar
nem kicsit, nagyon

(többieké, archívumból, esteleg? ..már csak a látszad kedvéért is:))

Nils H. (törölt) 2008.06.03. 14:53:54

Méghogy nem énekel?? Tessék csak megnézni a klippet, és 4:17-nél erőteljesen gondolkozni, hogy ezt most jól látjuk-e. Én még nem tudom.

www.youtube.com/watch?v=mGs7XDZ0l6Y

tevevanegypupu 2008.06.03. 17:17:39

Hat..mit meg nem tesz az ember ha ketsegbe van esve. Kis Janos velemenyet szeretnem hallani ezugyben. Meg az szdsz-szel kapcsolatban amugy is, altalanossagban.

Gabe2 2008.06.03. 17:23:15

ez egy fordított cartman-dal: cseréld ki a szentes szövegből a jézust vmi másra, és te vagy a nyerő!

Rwindx 2008.06.04. 00:36:24

Mit küzdhettek hogy Martin Luther King mellé találjanak még olyan képkockákat amivel a szabadság iránti elkötelezettségüket minnél jobban kifejezzék. Mint pl felvonuló tankok, rendőrök ütnek embereket satöbbi.

2006-ból találtak volna bőven.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.04. 00:44:38

Rwindx,

:-DDDDDDDDDDD
Én is épp erre gondoltam:-DDDDDDDDDDD

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.04. 03:35:24

A klip félig-meddig már elérte célját, ugyanis méltatjátok arra, hogy egyáltalán beszéltek róla.

Bummer 2008.06.04. 10:15:09

Kár, hogy az szdsz-ben enyhén szólva nem hemzsegnek a baptista lelkészek. Vagy de?

Francois Pignon 2008.06.04. 10:40:45

És ha beszélnek róla, mit ér vele? Szerintem a hozzáfűzött kommentárok nem sokat javítanak Kóka megítélésén. Bár az SZDSZ zenei vonalán szoktak furcsa dolgok történni, lehet, hogy ott ilyenre van igény? Jut eszembe, kit támogat a Pa-Dö-Dö?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.06.04. 11:41:32

Kék a feje

Csipkejózsika
Vágya tűnt tova
Csattant a Kóka csókja
Megvagyunk, nem nyalhatunk
Tán törökké válhatunk...
Öreg ordasunk, kopott sakálunk,
Mint hiéna, tépi béled
Felriadsz, észbe kapsz!

Megint csak kék, kék a fejem
Szép, szép, szép a színe
Kék, kék a fejem
Szép, szép, szép a színe

Sok a fals szöveg, ígéretek
Kék plakáton el se férnek
Fület repeszt, Dunát rekeszt már.
Elég volt.
Tudjuk is, merjük is,
Gyerünk, tegyük végre
Csak ennyi kell, újra fel
Szálljunk! Kötelünk kék, kék
Ragyog az ágon
Nyakunk benne végre
S a magyarok áldással
Nézik, mily szép kék a fejünk...
süti beállítások módosítása