Náci off
2008. május 27. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Náci off

 Kissé kiakadtam Francois Pignon bejegyzésén. Ugyanis szerintem a nácizás, fasisztázás felszámolása csodálatos dolog. Nagyon örülök, hogy a bíróság végre megvédi a személyiségi jogainkat. Engem személyesen is lenáciztak párszor az utóbbi évtizedben, még itt a blogon is. Nem szeretem, nem esik jól, felháborodottan tiltakozom ellene.

 Lenácizták már többször a Fideszt is. Demszky szerint a Fidesz felelős a nyilasok megerősödésért. Sőt a fidesznáci kifejezés már gyakran használt csúfszóvá vált. Lenácizták anno Kupper Andrást, mert azt mondta, hogy szerinte nem kellene ünnepelni a felszabadulást.

 Nyilván a bíróság is azért itéli el a nácizást, mert ez a megbélyegzés lemoshatatlan és kártékony, sőt még az illető karrierjét, a személyes kapcsolatait is befolyásolhatja.

 Szerintem itt, most Budapesten nincsenek nácik. Vannak antiszemiták, szélsőjobbosok, skinheadek, de nácik nincsenek. Fasiszták sincsenek.

 Kommunisták viszont vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr44490305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr. pharmacist1 2008.05.27. 20:32:28

szép kis véleménye van, mondhatom :(

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 20:39:16

Gyóccerész,
maga miért kapta az 1-es sorszámot. Van már ketteske is?

Manyi Béci 2008.05.27. 20:45:39

Nahát.:)
Mondogatták páran, de eddig nem hittem el, hogy valóban ennyire hiányolnak ezen a blogon:DD

Szóval a post szerzőjét lenácizták.
Elképesztő! Ki volt az???Hogy merte??? :)
Jómagam egyébként emlékszem egy vitára, melyben egy zsidózást zsidózásnak neveztem a belinkelt post kommentjeiben, csak remélni merem, hogy nem erről van szó megint?
Kezdjük el újra netán azt a vitát?:)
Térjünk inkább vissza a posthoz, illetve a kommentekhez, szerintem. Itt van egy szépség máris:
„Nem mindegy, hogy valaki negatív véleményt formál egy népcsoportról, vagy azt gondolja, hogy ki kellene őket írtani.”
Hogyan nevezzük az elsőt? Aki negatív véleményt formál egy népcsoportról?
Izgatottan várom a megoldásokat. OK, amúgy egy szerencsétlen balfék, de most próbálkozzunk meg valamiféle definícióval. Legyen a példa mondjuk a zsidókkal ill. cigányokkal kapcsolatos negatív véleményformálás. Mit csinál az az ember ilyenkor? Zsidózik? Cigányozik?
Köszönöm a lehetőséget.

tewton 2008.05.27. 20:55:28

hahh! Manyika a pályán!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 21:05:59

Manyika berúgta az ajtót!

Manyika, az anti-ez-az, a rasszista =/= náci.
Maradhatunk a náci jelzőnél?

Őszinte tisztelettel
t

grupi 2008.05.27. 21:06:22

lelkylola vitaindítója nagyon jó, és nagyon aktuális.

Kimondottan jó és hasznos egy olyan oldalon, ahol olyan szerzőtársak gerjesztik a náci hangulatot, mint ergé, vagy segédként turul.
Ugyanis ők azok akik a nácizás mellett többször kiálltak. Ők emelték be itt a cimkék és közszavak közé a náci minősítést. Ma is állítják, hogy egyes jobboldaliak náci mivoltot testesítenek meg, miközben köztudottan hazudnak, elferdítenek dolgokat és ezzel egyértelműen a nemzetellenes ballibek szekértáborát erősítik. Ergé soha nem hagyja ki a náci jelzőt, vagy náci címkézést, ha a jobboldalról, Orbánról valami rosszalót írhat. Ez egy gerjesztett és erőltetet indulatkeltés, és a nemzeti-, meg a jobboldal szándékos hergelése. Ergé nem annyira hülye, hogy ezt nem tudná. Ő pont fricskának, késforgatásnak és provokációnak szánja ezírányú törekvéseit. Ugyanis ha már szóba jött ezen oldal, vagy netán annak fő alakja, akkor neki kötelseségtudatből egyéni érzetből muszály egy nácizást, vagy fasztázást beiktatni. Turul meg ergé kisegítője és igenlője, aki rendre megerősíti és helyesli sorstáras ebbéli megnyílvánulásait.
Szóval zsák a foltját. Majd most eggyütt tilakozhatnak is, mert cáfolni, bocsánatot kérni amúgy se tellik tőlük.
Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy nevezettek nagyon szeretnék magukat jobbnak feltüntetni, de azért nem által nekik gyurcsányival együtt tüntetni amikor a hazfias érzelműeket kirekesztik. Sőt ők voltak azok, akik lenácizták a nemzeti oldalbelieket és ezen saját nácizásukon felbuzdulva nevezték antinácinak, vagy náci ellenes közszereplésnek a gyurcsányista felvonulásukat. Az sem számít, hogy pont eme gusztustalansága okán turul perre is kényszerül.
Szóval, a ballib oldal kedvenc hívószava, vesszőparipája a náci titulus osztogatása. A náci kártya übereli a kommunista attüdöket, a vadkapitalista kizsákmányolást, a tisztességtelen dolgokat, a lopást és a ballibek összes csalárd dolgát. Ennek itteni két képvislője és szószolója a nevezett egyének.
Sajnos ez a vitaindító sem fogja ebben őket megváltoztatni, vagy fékentartani. A nácizás általában zsigeri alapon fut, s jön belőlük. Kizsigerelni pedig amúgy sem lehet a szóforgatókat, mert az már náci cselekedett lenne - szerintük. Ezzel ismét kedvenc tárgykörükhöz értek, tértünk ismét vissza. Ezt a pályát és stílust kedvelik. ebben érzik jól magukat.
Szerintem sokszor pedig az is elég, amit a szovjet-orosz népnevelő ajánlott ehhez passzoló esetekre. Az a bizonyos makarenkói pofon kellő időben józan belátásra és jobb gondolkodásra serkenti a nácizó (agy)felet.
Talán akkor mamegértik. (Bár turul az említett feljelentésre tett értetlenkedő okfejtése, reagálása azt mutatja, hogy ez sem biztos.)

Manyi Béci 2008.05.27. 21:13:21

Tölgy

Aki negatív véleményt formál egy népcsoportról az antiezaz akkor?

Örülök, hogy egyetértünk.


Most már csak egy dologra lennék kíváncsi.
Ki volt az a szemét állat, aki lenácizta a post szerzőjét?

tewton 2008.05.27. 21:17:32

Aber Manyi Béci,

1. hol kezdődik a "negatív vélemény"?
2. ha azt mondom, "ezek mások mint mi"?
akkor ezzel kirekesztek és csúnya fiú vagyok?
vagy csak megállapítok valamit?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.27. 21:17:53

grupi? valami skizo a kancellária esti műszakjából. vagya 168órából...

hiba 2008.05.27. 21:18:28

Mondtam én is a múltkor a haveromnak, aki szerint zsidóbérenc vagyok és az agyamat kiütötte a helyéről a hazánkon átszálguldó NY-Tel Aviv tengely, szóval mondtam neki, hogy az Ő egyszerű és önfelmentő világnézete valamint életfelfogása, miszerint a világ problémáiért összesen egy népcsoport felelős akik lefüggönyzött szobákban szövögetik az összeesküvést, erőteljes történelmi hagyományokkal bír és bár németek fejlesztették magas szintre, hazánkban is voltak olyan követői, aki aztán hasonló életfelfogásukból adódóan jobbnak látták más honfitársak életét beszüntetni, mint sajátjukon mélyebben elgondolkozni. Erre Ő asszondja miafaszbajod van??? Mondom, az, hogy sötét náci vagy, kevés nyilas beütéssel. Mondom, hogy zsidóbérenc vagy.-mondta Ő, és ennyiben maradtunk.

tewton 2008.05.27. 21:25:16

hiba,
ismeretlenként így elsőre 4 egyaránt lehetséges megoldást látok:

neked volt igazad
neki volt igaza
mindkettőnek igaza volt
egyiknek se volt igaza
:)

plastik02 2008.05.27. 21:25:28

" grupi 2008.05.27. 21:06:22 a nemzetellenes ballibek szekértáborát erősítik."

szerintem akkor maradjunk annyiban, hogy mindenki annak hívja a másikat, aminek akarja, úgyis csak saját magát járatja le.
mert kicsit körülményes ez a hisztizés, siránkozás, zsebkendőbe prüszkölés ha valaki nácizik, ugyanabban a kommentben meg nemzetellenes ballibezés lazán beadva.
annyira nyomik vagytok :D (kinek nem inge...)

Manyi Béci 2008.05.27. 21:27:10

Tewton
Ha azt mondja, hogy "EZEK mások, mint mi" az már ráutaló magatartás:)
Ha pedig azt mondja "EZEK ellenségesek a magyarokkal szemben" akkor maga antiezaz, lévén maga magyar.

ROHADÉKMILOSMEGAZÖSSZESTÓT :)

Francois Pignon 2008.05.27. 21:27:11

grupi 2008.05.27. 21:06:22
lelkylola vitaindítója nagyon jó...
ésatöbbi

Khm, khm.
Hát Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 21:36:37

OFF

Tevvton, Gizike megdicsérte Magát a gyöngytyúkos cikkéért!

ON

tewton 2008.05.27. 21:25:16
Ez jó.

grupi 2008.05.27. 21:42:23

Franc. Pignon! Jó, rendben Te voltál a múzsa, akitől a csókot kapta. Más szóüval, Te ihletted. Másként, Te hoztad ki belőle.
Végül is magad kezdted.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 21:47:10

Loxon,
le akarja szalámizni tewtont.
De miért is beszélünk Gizikéről? Ő is jön?


Manyika,
aki negatív véleményt formál egy népcsoportról az még nem feltétlenül anti-ez-az.

Azt mondom, a japán nők nem csinosak. Ez nem anti-ez-az.
Azt mondom, a proletárok ízléstelenek. Ez sem az.
Soroljak-e még?
A példákból is látja, a népcsoport lehet vallási, etnikai, lakóhelyi, foglalkozási, stb.
ÉS a negatív vélemény magával vonhat elutasító viselkedést (japán csajoknak nem udvarlok, proletároktól nem kérek öltözködési tanácsot), de még ezt sem nevezném ant-ez-aznak.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.27. 21:49:37

"Kimondottan jó és hasznos egy olyan oldalon, ahol olyan szerzőtársak gerjesztik a náci hangulatot, mint ergé, vagy segédként turul. (...) Ergé soha nem hagyja ki a náci jelzőt, vagy náci címkézést, ha a jobboldalról, Orbánról valami rosszalót írhat. (...) Turul meg ergé kisegítője és igenlője, aki rendre megerősíti és helyesli sorstáras ebbéli megnyílvánulásait."

Tehát én vagyok az Orbán-ellenes ergé fegyverhordozója, és egy hitközséghez tartozunk. Jól foglaltam össze? :)

grupi 2008.05.27. 21:50:55

Plastikból vannak itt egyesek.
Mert nekik a nácizás belefér, a nemzetellenes ballibezés, meg márt durva, és sértő?
Hagyjuk ezt a mű balhét.

"szerintem akkor maradjunk annyiban, hogy mindenki annak hívja a másikat, aminek akarja, úgyis csak saját magát járatja le." - Ez meg egy idióta szöveg. Csak addig nevezheted a msáikat annak, aminek gondolod, amíg nem sérti annak jogait. Most erről is született döntés a bíróságon. ne hagyd figyelmen kívül a poszt lényegét és abeszólásokat se. Pont a hülye duma miatt kért és kellett elnézést kérnie egy nácizó fajtabelinek.
Turul sem jószántából, hanem hülyesége folytán járul majd a testület elé. Ezért ergé se. és más se nácizza a másikat felelegesen, és spontán, főleg akkor, ha a ballib szektor ennél kevesebbért is besértődik és rinyál.

Google 2008.05.27. 21:52:06

Aki negatív véleményt formál egy népcsoportról az előítéletes. Hol van még innen az anti ezmegaz?
Akkor lesz anti, ha a kormány tovább hergeli, és hergeli.
Ha a Fidesz haza akarja zavarni a Gárdát, akkor a MSZPSZDSZ krokodilkönnyeket ejt? Hihetetlen, Jobbikoznak, Gárdáznak önfeledten.
Az összes csikk után lehajolnak, az összes morzsát felszedik, ugye?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 21:52:51

Turul ez sértő?
Mondjuk inkább, hogy ergé a te fegyvered hordozója?
:)

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 21:53:03

Ajjaj, Manyi Béci is megtalálta a kepszlokkot, mi van itt?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.27. 21:54:27

tölgy:
Semmi sértő nincs benne, csak igyekszem up-to-date maradni. :)

Manyi Béci 2008.05.27. 22:00:32

Ó, olyan izgalmas kérdések ezek, kedves tölgy.
Nos, ha Ön azt állítja, hogy a japán nők nem csinosak, a saját ízléséről beszél, amúgy pedig nincs is igaza szerintem, de ez most mindegy.:)Ha viszont azt állítja, hogy koszosak, büdösek, és ráadásul üldözik magát, akkor - azon felül, hogy valószínűleg kezelésre szorul:) - maga bizony japánozik.

Ugye, milyen firnyákos dolog ez?

grupi 2008.05.27. 22:05:14

Vagy csak az igazat mondja.

Ugye, milyen egyszerű is lehet?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 22:07:58

MAnyika firnyákos.
Én meg igyekszem.

Tehát nem minden, egy népcsoportra vonatkozó negatív ítéletet nevezne Ön sem anti-ez-aznak.
Nekem ennyi elég :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.27. 22:08:28

ennek a fegyverhordozós példának most lett egy kis (homo)erotikus éle nem?:(((( Remélem azért nem hordozgatja Turul ergé fegyverét (és vice versa), ha nácik, ha nem.

[...|.]

grupi 2008.05.27. 22:11:10

A miniszterelnök identitása:
(Még mindig) miniszterelnökünk teljes mellszélességgel áll ki minden kirekesztéssel, bántó megkülönböztetéssel, etnikai, faji, vallási, mássági alapon történő diszkriminációval szemben (ha most nem hazudik).
Beszédben (őszintén?) fejtette ki, hogy mindig azonosul a sértettel, ezzel mutatva fenntartás nélküli szolidaritását a diszkrimináció áldozatával.

Kijelentette: „Ha zsidóznak, én zsidó vagyok! Ha cigányoznak én roma vagyok!”


És ha gojoznak, vagy náciznak?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.27. 22:16:19

"És ha gojoznak, vagy náciznak?
Akkor ő a náci! :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Manyi Béci 2008.05.27. 22:17:19

:D
Minek örül?:)
Más az ízlés, és más az előítélet, mint azt pontosan tudja.
Pffh.
Sose bírtam a görögöket.

tewton 2008.05.27. 22:17:37

és ha ... idiótáznak?

grupi 2008.05.27. 22:18:41

És ha nem a görögökről van szó?

grupi 2008.05.27. 22:21:02

"Kommunisták viszont vannak."

Ők nácizzák az anti kommunistákat.

tewton 2008.05.27. 22:23:09

Gabrilo,
egy Államférfinak a kiszolgáltatott, bántott stb-k mellett kell kiállnia:)
ha az idiótákat bántják ... .)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 22:23:54

Manyika, látja!
Antigörög.

Én nem azt állítom, hogy nincs ant-ez-az, de ez bajos definiálni (mást is). Ez inkább ifjonc jogászok és nagy múltú mérnökök mániája (a definiálás).
Mást ajánlok, ha van egy konkrét helyzet, benne konkrét beszélő és közönség, akkor azt megítélhetjük, hogy anti-izélés-e vagy sem. Ehhöz mit teccik szólni?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.27. 22:36:10

Gabrilo:
A fegyverhordozó helyett tölgy kezdett el a fegyver hordozójáról beszélni, hozzá tessék fordulni!

tevevanegypupu 2008.05.27. 22:45:00

Es mi van akkor, ha valaki egy nepcsoportot jol megismerve, szamos negativ tapasztalatot osszegyujtve es meglehetosen kirekesztve, egyedul maradva, igazsagtalanul megvadolva vegulis kijelenti, hogy ezen nepcsoport ott jelenlevo tagjai hulyek, eloiteletesek, gyanakvoak, es igazsagtalanul es bizonyithatoan antiizek??

Akkor vagy megallapitja magaban ez a valaki, hogy ezek antiizek, es inkabb jo messzire elkeruli oket mert - tekintettel a nepcsoport multjara, kulturajara es szenvedeseire - nem ohajt antiize lenni..noha minden oka meglenne ra.

Ha valaki antiize lesz, nyilvan nem jokedvebol, nem ugy indul az eletnek, hogy erre eleve elhatarozza magat, hanem valamino tapasztalat csak alatamasztja azt?

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 22:51:38

Kristallnacht: azt államilag szervezték, a Hollán Ernő utcát meg nem. Ha valaki ezt nem látja, akkor szívesen beszélgetek vele egy kóla mellett a félelmei gyökereiről.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.27. 22:51:56

Turul,

no offense meant.:) Tölgy mindig valami gonoszságot hoz ki a dologból. Ejnye.

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 22:55:56

By the way ez is egy gyöngyszem:

Keresztény cionista megaünnep Budapesten

hit.hu/article.html?id=1317

"amelynek főrabbiját 1944-ben úgy pusztították el Auschwitzban, hogy elveit követve önszántából tartott gyülekezetével a haláltáborba, s nem vette igénybe azoknak a katolikus egyházi személyiségeknek a segítségét, akik meg akarták menteni ettől a sorstól."

Hát télleg, ezek a szemét kátóllikusok...

tewton 2008.05.27. 23:10:39

jahajj, TM,
ezt írja:
"a Hit Gyülekezete elutasítja azt a III-IV. században keletkezett "keresztény antiszemita dogmát" (helyettesítési teológiát), amely istengyilkossággal vádolja a zsidóságot, egyedüli bűnösnek tartva őket Jézus keresztre feszítéséért."

fura, fura.
Pláne, hogy a "helyettesítési teológia" kifejezést csak Hit Gyülis, filoszemita és zsidó vallásos honlapokra dobja ki a google.

inszeminátor 2008.05.27. 23:15:05

A Fő utcán egy időben görögök üzemeltek.Görög partizánok...Őrizték a magyar fasisztákat, bár nagy kérdés hogyan mehet egy partizán börtönőrnek..? Az egyik puskával lődözte a német repülőket. Még partizán korában..Volt neki..olyan felhúzos..betöltötte és bumm.Aztán elmenekült smasszernak..Lehet,hogy képtelen volt fasiszták nélkül élni...Aztán házmester lett belőle az Izabella utcában - olyan kapu előtt üldögélős, aki a multján mereng.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.27. 23:21:35

"Németh Sándor beszédében kiemelte: a Szentírás egyértelműen leszögezi, Isten célja az, hogy újra összegyűjtse népét, Izraelt, a világ nemzetei közül, és visszavigye őket a saját földjükre, hogy ott egységes nemzetté kovácsolja őket. Ez a folyamat pedig a szemünk előtt zajlik, ezért ünnepelünk. És ez az, ami választ ad arra a kérdésre, miért figyel a világ erre a látszólag jelentéktelen méretű országra, és miért figyelnek a keresztények százmilliói Jeruzsálemre."

Komolyan azt hiszik, hogy az ENSZ és az USA által bekkelt Izrael nevű demokratikus köztársaság lesz az Ígéret Földje?

Ez körülbelül annyira komoly, minthogy Rasz Tafari majd visszaviszi a négereket Afrikába.

Tassadar 2008.05.27. 23:28:28

"Isten célja az, hogy újra összegyűjtse népét, Izraelt, a világ nemzetei közül"
izé ez nem amolyan Übermensch duma?

Francois Pignon 2008.05.27. 23:32:19

És ez még semmi Pat Robertson szövegeihez képest.

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 23:43:25

tewton,

én ezt a linket találtam:

---
Az biztos, hogy ez a fejlemény az ún. "helyettesítési teológia" megrendülésével függött össze. Az ókeresztény kortól fogva általánosan vallott álláspont ugyanis azon a feltevésen nyugodott, miszerint Isten Izraelnek adott ígéretei immáron kizárólag az Egyházat illetik, hiszen Jézus elvetése miatt Isten végleg elfordult ószövetségi népétol. Pál apostol állításai azonban világosan cáfolják ezt az elképzelést (Róm 9; Róm 11), csak újra észre kellett venni oket.
---

www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0313&article=2003-0331-1233-58QLLU

Jók ezek a blickfangos kijelentések, én elolvastam a Római levél mondott fejezeteit, de csak megerősödtem a hitemben, és nem látom azt, hogy a "helyettesítés" "megrendülne". Pál mondott sorai csak azt mondják (elég világosan), hogy az, hogy a Krisztus-hívők, köztük pogányok örökölték az ószövetségi ígéreteket, nem jelenti azt, hogy Ábrahám vér szerinti leszármazottai ki lennének zárva ebből a közösségből. Magyarul: nyitva állnak a keresztény templomok a zsidók előtt is.

A minap pont beszéltem egy ilyen köröszténnyel ...

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.05.27. 23:44:40

Kik a kommunisták ma Magyarországon? Az egykori MSZMP tagok? Abból nagyon sok van, a politikai palettán jól elterítve. Akik őszintén visszasírják a Kádár-korszakot? Abból tán mégtöbb.

Fasiszták is vannak azért Mao-n, csak valamiért a magyar nyelvben (valószínűleg a keleti blokk öröksége) ez valamiért a rasszista szinonímája lett. Pedig szimplán rasszista, homofób és xenofób lehet valaki anélkül, hogy fasiszta lenne.

Idéznék:

"[...] a sense of overwhelming crisis beyond reach of traditional solutions; 2. belief one’s group is the victim, justifying any action without legal or moral limits; 3. need for authority by a natural leader above the law, relying on the superiority of his instincts; 4. right of the chosen people to dominate others without legal or moral restraint; 5. fear of foreign `contamination."

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.27. 23:49:17

Nashville-ben nincsenek? utópia lehet az ahely akkor... :)

a kérdés jó, szintén továbbítva a teakratáknak megfejtésre!

tewton 2008.05.27. 23:52:15

Pat Robertson:
ez az a "teleevangelista," aki Chavez meggyilkolásáról beszélt a tévéműsorában,
amit viszont kicenzúrázott az ATV :)
kínos magyarázatok közepette :)
nol.hu/cikk/374874/

Megálló,
ez ugye egy Élet és irodalom-link :)
tudom, hogy mifélék írnak oda :)

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 23:53:12

tewton, azt is idézed:

"(helyettesítési teológiát), amely istengyilkossággal vádolja a zsidóságot"

hát igen, azt hiszem ez a csúsztatás csimborasszója, hogy úgy mondjam

Téglagyári Megálló 2008.05.27. 23:55:20

tewton,

igen, ez Élet és Irodalom. Azokra az úgynevezett teológusokra gondolsz, akik liberális szájiz szerint értelmezik a Szentírást?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.28. 00:00:19

Érdekes kérdésnek tartom, hogy kit tekinthetünk nácinak? Azt elég elrugaszkodottnak tartom, hogy valakinek egy "náci" párt tagjának kell lennie ehhez, illetve azt a másik végletet is, hogy aki nem szeretné ünnepelni a szovjet "felszabadítást" az náci.

Egy kellően precíz definíció lehetne, hogy aki bármilyen népcsoportot, embert vagy nemzetiséget származása miatt alsóbbrendűnek tart más csoportoknál az náci. Függetlenül attól, hogy ez a csoport a cigányság, a zsidóság, a szláv népek, a feketék, vagy akár a magyarok.

Hogy néhány példával illusztráljam, hogy ezek szerint például ki nem náci: aki utálja a cigányokat, de nem tartja őket alsóbbendűnek, az nem náci, hanem szimplán sztereotípái vannak, és diszkriminációra hajlamos. Aki a zsidó szabadkőműveseket tartja a világot irányító csoportnak, az szimplán parnoid gondolkodásra és depresszióra hajlamos ember, nem náci. Aki Nagy-Magyarország visszaállítására vágyik az irredenta, nem náci. Az itt felsorolt példákban az a közös, hogy a valóságra való fogékonyságuktól megfosztott emberekről van szó, akik könnyen egy-egy beteg ideológia vonzásába kerülhetnek.

Végül egy kis saját tapasztalat. Én nagyon azt érzem, hogy vidéken nincs szignifikáns különbség a cigányság megítélésében a jobb és a bal oldal szavazói között. Egy különbség van, a jobbszélen vannak szervezetek, míg a baloldalon nincsenek. Ebből lehet mérhetetlen politikai tőkét csnálni a pesti zsidó kisebbség körében. Ha szegények tudnák, hogy mennyire nincs különbség egy átlagos vidéki fideszes és mszp-s szavazó sztereotípiákra való hajlamosságát tekintve...

Téglagyári Megálló 2008.05.28. 00:02:53

hiba, azt hiszem a barátod nem szokott bűnbánattal foglalkozni, az valószínűleg valami zsidó métely lehet

Téglagyári Megálló 2008.05.28. 00:05:20

jvizkeleti,

hallottam én már emeszpés polgármestert nem mikrofon előtt nyilatkozni a cigányokról...

tewton 2008.05.28. 00:05:54

TM,
hát akár. Megélhetési vallásszakértők, politizálgató szépírók ... jól behatárolható politikai iránnyal, baráti és megrendelői körrel.

istengyilkosság: igen, ez csúsztatás, és elég ocsmány. Azt gondolom, hogy a "helyettesítési teológia" nem kapcsolódik az "istengyilkossághoz." Inkább a Jn 1-el indokolnám. Németh Sándor ... inkább egy normális, régi eretnekséget, mint ezt.

tewton 2008.05.28. 00:09:55

jvizkeleti, TM,
én meg cigányt zsidózni a piacon ...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.28. 00:17:40

Tevvton, én meg cigányt cigányozni, több verzióban is:

cigány cigányt,
cigány nem cigányt (!)
cigány saját magát (!)

tevevanegypupu 2008.05.28. 00:40:07

"..jaj nektek kepmutato irastudok es farizeusok..
(:

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.28. 00:50:48

Téglagyári Megálló:
"hallottam én már emeszpés polgármestert nem mikrofon előtt nyilatkozni a cigányokról..."

Én SZDSZ-es államtitkárt. Nyertem? :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.28. 00:55:44

Nálam van a Lola-T:

egy részeg cigány engem zsidózott le 2002-ben a Ferenciek terén, mert a Fidesznek kampányoltam ifjú jurátusként :D

Rá tíz napra a vonaton lenácizott egy bácsi, mert a zorbánviktoros címlappal megjelenő Heti Választ olvastam :)))

smalladam 2008.05.28. 01:21:38

én magyart magyarozni.

heima (törölt) 2008.05.28. 02:34:57

nem nácik, antiszemiták, szemiták stb vannak itt, hanem szabványdebilek, igazi szar emberek. Az egy dolog, hogy két felé bomlanak és utálják egymást, de attól még nem sokban különböznek. Egyik oldalon ott van a györgypéteri szabványkula, származására tekitve nagy valószínűséggel zsidó, teljesen vitaképtelen, bicskanyitógató stílusban parancsolgat, elhatárolódik, kikéri magának, többnyire az államot pumpolja, antifa tüntetésekre jár, művelt, de intelligenciának semmi nyoma stb stb. Másik oldalon ott a bombagyárkula, szánalmasan alulképzett, szintén vitaképtelen, de mindenről megvan a nagyon határozott véleménye, ha vlami zavaró ellenérvvel, ténnyel találkozik, akkor idegesen elkezd fideszezni/zsidózni/pattogni/személyeskedni. Szar emberek magyarul, na. A baj az, hogy túl sokan vannak, és túl hangosak. Kár, hogy a Reakció is anno beszállt a szaremberek közötti mókába, jobb lett volna távolról integetni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.05.28. 06:37:25

És akkor a cionistákról még senki nem beszélt. Azt ugye tudjuk, hogy Chaim Wiezmann hogyan szerzett hazát népének, ennek ellenére, ha valakit lecionistáznak, az nem számít sértésnek. Tehát, ha adott a pápai zsidóközösség egy kikeresztelkedett tagja, aki szétcseszi az országot, azt nem illik lezsidózni, csak cionistázni. Ha zsidózol, antiszemita és neonáci vagy. Ha cionistázol, akkor elismered az érdemeit. Így döntött az EU illetékes bírósága a "cionista" jelzővel kapcsolatban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.28. 09:03:03

G,
igen gonosz vagyok. De maga meg kimondta.

ergé,
ezért nem szállunk vonatra és nem megyünk Pestre. Fura népek járnak fordulnak elő ezeken a helyeken.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.28. 09:39:41

Tölgy,

én is szoktam gonoszkodni, nem vádként mondtam:)))

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.28. 09:42:30

ergé,

akkor te is megjártál egy ilyen kört. Üdv a klubban:-DDD
Én egyszer magamról egy ilyen összeállítást hallottam vissza: zsidó, anarchista, drogos, buzi, konzervatív. És nem külön-külön, hanem egyszerre! Na erre varrj gombot!

Francois Pignon 2008.05.28. 10:09:13

Hogy kicsit összegezem az eddigieket, nem számítottam rá, hogy ennyi píszípártival fogok itt találkozni. (Azt meg kicsit sajnálom, hogy színtiszta náci-vita lett a píszí-vitából.)

Csak hogy emlékeztessek rá, hasonló jelentésű szavak között árnyalatok vagy hangulatok alapján éles elfogadható/nemelfogadható különbséget tenni klasszikus píszí alapvetés.
Például az, hogy egy erős antiszemita kijelentést ne lehessen nácinak nevezni, színtiszta píszí álláspont.

Ilyenért bíróságra menni pedig igenis pofon a szólásszabadságnak.
Ezzel nagyjából sikerül egy platformra helyezkedni az ügyvéddel, aki az liszkai gyilkosok nevében perelni akart a "lincselés" szó használata miatt.

Invictus 2008.05.28. 10:09:46

Téglagyári Megálló · gumigyar.blog.hu 2008.05.27. 22:51:38
"Kristallnacht: azt államilag szervezték, a Hollán Ernő utcát meg nem."

Azt mondod azt nem? Én ezt sem venném biztosra...

Invictus 2008.05.28. 10:18:30

jvizkeleti 2008.05.28. 00:00:19

"Én nagyon azt érzem, hogy vidéken nincs szignifikáns különbség a cigányság megítélésében a jobb és a bal oldal szavazói között"

Nem csak vidéken, szerintem egy budapesti lakótelepen sem. :) Ahol a zorbánt is többek között azért utálják ugye, mert egy "büdös cigány".

"Ha szegények tudnák, hogy mennyire nincs különbség egy átlagos vidéki fideszes és mszp-s szavazó sztereotípiákra való hajlamosságát tekintve"

Miért gondolod hogy nem tudják? Nem olyan ostobák azért, mind hiszed. Csak nem erről szól az egész... Az mszp-seket egy vérbeli libsi mérhetetlenül lenézi (jobban, mint az átlag panelprolizó jobbos), de tudja, hogy szüksége van rájuk a fasiszták ellen. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.28. 10:25:51

jaja
mát csak lehet kérdés, a mindenkori szedeszos kit néz le jobban? a fideszest vagy a maszopost? :op

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.28. 11:00:51

Igen a cionista és az antiszemita - piszi szavak. A náci és a zsidó nem.
A pisziskedést nem mi kezdtük, de mi is folytatjuk.

Francois Pignon 2008.05.28. 11:19:19

Oké, ahogy tetszik. Én meg teszek a píszíre, vaffa! ;)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.28. 11:22:14

Francois, szerintem Te nem teszel a piszire, hanem csak balra vagy piszi, jobbra pedig nem.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.28. 11:27:10

a náci szó egyre píszísebb, sajnos.
és épp azok szájából, akik elfelejtik, hogy ezzel bemocskolják a 60 évvel ezelőtt, a tényleg nácik miatt megöltek emlékét. másképp: koptatják a szót.
(sajna ebbe a hiába estem én is, fentebb, tomcat le bicajosrohamnácizásával)

Francois Pignon 2008.05.28. 11:27:34

Szerintem meg összehasonlíthatatlanul többet kommancsoztam életemben, mint náciztam.

Francois Pignon 2008.05.28. 11:29:51

Szfül, ne viccelj már, nem azok mocskolják be az áldozatok emlékét, akik akkori analógiákat használva "viccelnek" vagy virágbeszédben hasonló gondolatokat fogalmaznak meg?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.28. 11:31:51

de, persze, ők is. de ők bolondok. A "koptatók" viszont elvileg az elit lenne, vagy mifene.

Francois Pignon 2008.05.28. 11:38:49

"mentálisan sérültek", ha már...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.28. 11:41:51

ja, hogyne! illetve (cifra)szűr-realisták? :)

Téglagyári Megálló 2008.05.28. 12:50:14

Horgos, lelkes olvasója vagy ezeknek az oldalaknak? :-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.28. 12:51:07

Nem tudom, lelkes olvasója-e, de példának elég jók.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.28. 13:02:15

Hát igen, szomorú, hogy az emlékezés koszorúit csak (az egyébként alulreprezentált) Blood & Honour típusúak helyezik el a Becsület Napján.

Rajtuk kívül jóformán csak Cseh Tamás állított nekik méltó emléket:
www.youtube.com/watch?v=dLo2MLNxV_s

Francois Pignon 2008.05.28. 13:09:22

Loxon, milyen igaz, megérdemelnék a tisztességes emlékezést, ehelyett tönkreteszik az egészet (külön fáj, hogy a nácikról szól, éppen a születésnapom), és nem a nácizók.

Horgos 2008.05.28. 13:10:57

Téglagyári, ó dehogy, ez egy hét percemet igénybe veő gyűjtés volt. Azokról, akik nincsenek. :-)

Téglagyári Megálló 2008.05.28. 13:18:23

Horgos, örülök, hogy éértetted a szmájlit, Szerkesztő úr nem vette a lapot.

Lola válaszát viszont kiváncsian várom. Abban azért igazat adok neki, hogy módfelett bosszantó, hogy ezekre hivatkozva akar Fletó hatalmon maradni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.28. 13:21:58

Horgos,
1, ezek nem mindegyike náci
2, nácik léte még nem igazolja, hogy bármilyen nekünk nem tetsző nézet miatt mást nácizzunk, ezzel felmentve magunkat az érvelés kötelessége alól és a másik szempontjainak megfontolása alól.

Ferkó nem azért hazug csaló, mert létezik a Kínai Kommunista Párt, érted-e?

Téglagyári Megálló 2008.05.28. 13:44:47

Még valami: a Horgos által belinkelt fickók nagy részére nem a nácizmus, hanem a nárcizmus a megfelelő szakkifejezés.

Endreszjú Ájven 2008.05.28. 14:18:24

Egyre undorítóbb ez a Reakció.

Itt büdös, liberális-szag van !!

Invictus 2008.05.28. 18:46:33

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.05.28. 10:25:51

Szerintem a maszopost. :)
A "fideszest" utálja, de kevésbé nézi le.

Francois Pignon 2008.05.28. 19:31:04

Ha már fel lett emlegetve másik topikban. Hát ez mekkora egy politikailag inkorrekt nácizás volt. ;)
www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=924

November Spawn 2008.05.28. 20:03:40

lelkylola 2008.04.10. 12:24:25
Én a másikra mennék, csak nem érek rá.

--------------------------------------
Emlékeztetőül, a "másik":

A bejelentett és törvényes tüntetéshez támogatóként csatlakozik a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Szent Korona Rádió, a Kuruc.info, illetve számos közéleti személyiség. A rendezvény megkezdéséig további szervezetek csatlakozása is várható.


reakcio.blog.hu/2008/04/10/reszt_veszek?fullcommentlist

November Spawn 2008.05.28. 20:09:35

Lenáciztak, te szegény (ráadásul ahogy olvasom, a postodban linkelt kommentekben nem "lenáciztak", csak szembesítettek egy korábbi (vélt vagy valós) rasszista szövegeddel.
Pedig szvsz a lenácizás is stimmelne, hiszen aki a kurucinfóval, lelkiismeret hh-rel, és a többi nácival menne tüntetni és megfélemlíteni, az minimum gyanús...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.28. 20:54:55

Na végre November, vártam már valami ilyesmit. Vigyázz, mert beperellek :)

Francois, amikor az a cikk született még más idők jártak.

Ács Ferenc 2008.05.28. 21:20:52

November: szerintem súlyosan téved Lola, amikor az újnyilasokat védi a lenácizástól, de őt magát ezzel a jelzővel illetni nemcsak teljesen hamis beállítás, de indokolatlanul sértő is.

Horgas: azok a site-ok nagyobb részben újnyilasok, kisebb részt nácik, és csak minimálisan, vagy nem is fasiszták. At viszont tény, hogy "reneszánsza" van a csatorna-irodalomnak és a szintén onnan bugyogó "mozgalomnak". A ballibek addig-addig festették a falra az ördögöt, amíg megjelent. Örülhetnek.

grupi 2008.05.28. 22:27:55

Ha teljesen nem is, értek Ács Ferivel egyet, de van némi alapja az általa megfogalmazottaknak.

Szerintem azért még nincsenek a spájzban a kis nácik.
Viszon a ballib farkaskiáltozásnak van némi eredménye. És ez jogos.
süti beállítások módosítása