Áfacsökkentők
2008. május 05. írta: TuRuL_2k2

Áfacsökkentők

 Két olyan javaslat van, amit az egységsugarú magyar politikus akár az igazak álmából ébredve is képes előterjeszteni. Az egyik a Btk. szigorítása, mint ilyen-olyan bűncselekmények elleni ultimate gyógyír. A másik természetesen az áfa-kulcs csökkentése bizonyos termékek esetén.

 
 A múlt héten a fideszes (nemzeti fórumos) Font Sándor csökkentette volna az élelmiszerek áfáját 20-ról 10 százalékpontra, most éppen a szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javasolt ugyanekkora csökkentést a távfűtés forgalmi adókulcsára. Láthatóan egyik önjelölt adópolitikus sem zavartatta magát attól a ténytől, hogy jelenleg itthon három két áfa-kulcs létezik: 5 és 20%-os - egy harmadik kulcs bevezetéséhez az EU sem nagyon járulna hozzá. Ebből a szempontból végiggondoltabb a szintén fideszes (kisgazda) Turi-Kovács Béla szintén a múlt héten benyújtott javaslata. Ő nem minden élelmiszer adókulcsát csökkentené, de az alapvetőekét egyenesen az 5%-os áfa-körbe sorolná. A módosítás költségvetési hatásával kevésbé törődnek a kormánypárti és ellenzéki javaslattevők, Hagyó szerint a 22 milliárdos kiesést bőven megérné a 640 ezer háztartásnak nyújtott segítség, a fideszes képviselők pedig még ennyire sem mélyedtek el javaslataik hatástanulmányozásában (a benyújtott törvényjavaslataik slendriánsága csak hab a tortán).

 A folyamatosan toldozott-foldozott magyar adórendszernek biztosan nem használnak az efféle, ötletszerű módosítások. Még ha az előbbi bekezdés javaslataiból nem is lesz vélhetően semmi, ezek nélkül is akad bőven kormányzati változtatgatás, az adótörvény az MSZP (és az SZDSZ) jóvoltából évente többször is módosul. Ha pedig mindenáron módosítani akar valaki, akkor nem a mindenkire vonatkozó, jól beszedhető áfát kéne tovább csökkentgetni: épp elég nagy csapás volt a közteherviselésre Gyurcsány büszkesége, a Nagy Áfacsökkentő Akció.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr17455193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.05.06. 12:44:43

Államilag ócsított távfűtés A tegnap megénekelt áfacsökkentősdi tovább folytatódik, Szanyi Tibor szerint elkerülhetetlen a távfűtás áfájának 5%-ra csökkentése. Erről már Kovács László európai biztos véleményét is kikérték, szerinte semmi akadálya a k…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.05. 17:51:37

"...hogy jelenleg itthon három áfa-kulcs létezik: 5 és 20%-os - egy harmadik kulcs bevezetéséhez az EU sem nagyon járulna hozzá."

?

Francois Pignon 2008.05.05. 17:56:07

Ez mutatja, hogy a téma nemcsak a törvényalkotókból hozza elő a slendriánságot. ;) Turult is a parlamentbe!

Helyesen két áfakulcs van, harmadikra elvileg még lenne az EU-s szabályok szerint lehetőség, persze attól is függ, Kovács Laci bácsi hogy áll a kérdéshez.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.05. 19:21:22

Különben nem lenne hülyeség a kosztot levinni, a plazmatv-t meg fel a régi, még a "megcsinálás" előtti 25%-ra...

Francois Pignon 2008.05.05. 19:29:20

No igen, azok a döntések kifejezetten az igazságosság és a szolidaritás nevében születtek, a baloldal nagyobb dicsőségére.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.05. 20:48:17

Az egész világon élelmiszerválság van. Franciaországban lázonganak a kenyérár miatt, Nagy-Britanniában a miniszterelnök magyarázkodik, hogy nőhettek meg így az árak.

Magyarországon a megmondóember még mindig itt tart:
www.youtube.com/watch?v=apNT0UEgErQ

A világ megváltozott és nem is fog már visszaváltozni. Gond lesz az élelmiszer árának kifizetése a szegényebbeknek.

Ebben a környezetben kell valami okosat kitalálni.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.05. 21:18:22

jajj - ma beszélt Kovács majdnem-energiaügyi-biztos László az inforádióban.

magyarország nem is lassú. akárha Bill Gatest hallanám: nem a windows lett lassú, mi gyorsultunk fel.

de a kedvencem mégis az, amikor a magyar bemondott növekedés-adatokat veti össze az eu által bemondott átlaggal. hogyaszongya:
idénre 1.9%-os bővülés van előirányozva idehaza, és az eu is csak 2%-ot mondott majd átlagnak, az meg nem is sokkal több.
DE majd jövőre, amikor nálunk 2.8% lesz, akkor még a szánalmas euátlagot is messze lekörözzük.

rendben van minden, ez így jó.

eredetiben meg itt:
www.inforadio.hu/audio/6240/info624059.mp3
www.inforadio.hu/audio/6240/info624060.mp3

írva meg itt:
www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-197622

minderről egy klasszikus Uj Péter szerda jut eszembe:
» "jó napot kívánok!" - hazudta Kovács László. «

Francois Pignon 2008.05.05. 21:31:52

Ha már így szóba került Kovács. Azért szép, hogy mi adjuk az adóügyi biztost, tekintve, ahogy a poszt is bevezeti, az egységsugarú körben fellelhető magyar politikus tutira szakértője a kérdésnek.
Gondolom, ezek után, ha lesz európai labdarúgó válogatott, tutira magyar lesz a szövetségi kapitány.

Tassadar 2008.05.05. 23:27:34

Azt nem értem, hogy most amikor mennek fel az élelmiszer árak mért nem támogatják a mezgazt, új beruházások 1000rel, gyárak alapítása vagy leglább nem bezárása, magyar vállalkozások támogatása...stb.

Kenguru 2008.05.05. 23:51:28

Szegény ország vagyunk, a Közepes Hatótávolságú Hülye az egyetlen tömegpusztító fegyverünk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.06. 08:47:15

Tassadar 2008.05.05. 23:27:34:
"Azt nem értem, hogy most amikor mennek fel az élelmiszer árak mért nem támogatják a mezgazt,"

Az áraink még mindig nem versenyképesek.

Bummer 2008.05.06. 09:51:14

Normál áfa-kulcsot kéne visszatenni 25%-ra és a nyugdíjas-nagycsaládos-kosár ÁFA-ját le 5-re.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.05.06. 10:39:21

Turul,

a hatastanulmanyokkal kapcsolatban, mint szigoruan kozgaz-analfabeta, azt nem ertem, hogy honnan veszik, hogy ez valoban segitene a celcsoportokon?
Pl. az amerikai kampanyban, most ezerrel nyomatott tema a McCain es Hillary altal felkapott uzemanyag-ado csokkentes. Mert az mennyire jo lesz a zamerikaiaknak. Kozben minden letezo kozgazdasz a fejet fogja, es nem gyozi hangsulyozni, hogy mivel a kinalat mennyisege nem az artol fugg, az adocsokkentessel egyutt az ar hamarosan ugyanoda fog visszamaszni (abszolut erteken), ahol ma is van, mert akkor lesz egyensulyban a kereslet es a kinalat. Mivel az alapveto elelmiszerek szvsz hasonlo cipoben jarnak (vagyis evekbe telik, amig valoban tobb buz, rizs, stb lesz), nem ugyanaz a logika mukodne itt is? A raszorultakat nem jobban segitenek elelmiszer-jegyekkel?

Francois Pignon 2008.05.06. 11:02:03

Dolphin, egy ilyen árváltozás nem minden esetben hat ugyanúgy. Jellemzően az élelmiszerek fogyasztása kevésbé árérzékeny, mivel az ember általában csak ugyanannyit eszik, max megveszi az olcsóbat/ócskábbat, bár itthon szerintem már nincs hova lefele menni e tekintetben.
Ezért nem is nyúlnának most hozzá szívesen, mert az élelmiszerárnövekedés tuti adóbevételnövekedés is.
És egyébként ezért mondott zöldségeket először Font is a szürkegazdaságról (ami az élelmiszer-kiskereskedelemben kevésbé jellemző) meg az esetleges növekvő adóbevételekről.

Johnny336 2008.05.06. 11:13:20

"idénre 1.9%-os bővülés van előirányozva idehaza, és az eu is csak 2%-ot mondott majd átlagnak, az meg nem is sokkal több."

Ez szép és jó, de nem mindegy, hogy minek a 2%-a...

Azt hiszem 1000 milliárdok esetén a 0.1% is sokat számít.

Valamint a német gazdaság fejlődik 1.5%-ot, a magyar 1.9-et (példa). Az számszerűsítve mennyi? Elvégre az EU többi részében (nem újonnan csatlakozottak között) "kicsit" erősebb a gazdaság, mint mifelénk. Pontosabban ott jobban "dübörög" :)))

Devil Inside 2008.05.06. 13:14:34

Az ÁFA-csökkentés fasság. Az volt két éve és most is az.

Keményen dolgozik rajta a Fidesz, hogy elbizonytalanítson, érdemes-e rájuk szavaznom...

Bit Rot 2008.05.06. 13:26:44

@Őrnagy Őrnagy:
"Különben nem lenne hülyeség a kosztot levinni, a plazmatv-t meg fel a régi, még a "megcsinálás" előtti 25%-ra... "

Aha, milyen jó lesz, ha majd minden magyar szlovákiában vesz plazma TV-t!

Devil Inside 2008.05.06. 13:53:26

John42:
Ennek szerintem nincs olyan nagy kockázata, messze nem okoz akkora árkülönbséget, mint mondjuk egy autónál a regisztrációs adó, súlyadó (+ esetleges ÁFA visszaigénylehetőség), nem beszélve róla, hogy a garanciális javítás is nehézkesebb. (Az EU-szerte érvényes garanciák inkább csak elméletben működnek.)

Bummer 2008.05.06. 15:29:31

Devil,

2 éve a plazmatévé áfáját csökkentették, a pelenkáét növelték. Most egyszerűen ezt vissza kéne csinálni.

Devil Inside 2008.05.06. 16:25:17

Bummer:
Sajna ezt nem látom visszacsinálhatónak, reverzibilisnek, ugyanis egy adóemelés sokkal jobban észrevehető a fogyasztói árakon, mint egy adócsökkentés. Ez utóbbi hasznát szeretik a kereskedők magukévá tenni.

Így bármi ÁFÁ-jának csökkentése csak szolidan lenne észrevehető vásárlói oldalról, míg kiesést okozna a költségvetésnek - rövidlátó polmarketingen kívül nem látom sok értelmét. Pláne hogy a legjobban ellenőrizhető, beszedhető adónemmel szórakoznak, miközben valójában a munkát terhelő adókon kellene inkább reszelni. Igaz, az csak azoknak a "gazdagoknak" jelentene könnyítést, akik dolgoznak. :-/

Devil Inside 2008.05.07. 23:52:24

Láttam egy reklámot, ettől belémhasított az isteni szikra, mit is kellene alaposan megadóztatni: a szabadfelhasználású hiteleket, főleg a jelzálogalapúakat. Akár kulturális járulékot is kivethetnének rájuk. ;-)

Azért igen messze van a pénzügyi tudatosságtól és a közös érdekeinktől, hogy arra biztatják az embereket, hogy nyaralásra erőn fölül költsenek - a lakásukra felvett hitelből...

Téglagyári Megálló 2008.05.08. 10:57:25

idős rokonoom csak annyit jegyzett meg a nyakkendőjárulék kapcsán: bohócország...

dowNLoad 2008.05.08. 23:08:02

Nem-e lehetne-é, hogy a bennszülötteket hagyjuk mezőgazdászkodni, pl. adómentesen, basztatásmentesen, hacccccp mentesen, és akkor lenne olcsóbb kaja? Mint mindenhol máshol, a környező és a távolabbi országokban. (kivéve bantusztán) Az ALDIban pl. nem nagyon láttam MADE IN HUNGARY feliratot, talán a krumpli meg az ásványvíz volt bennszülött, mintha Ausztriában lettem volna, csak az árak ITT MAGASABBAK, mint HOFERban. (mert ITT nagy a jólét, hahahaha)
süti beállítások módosítása