Lehallgatási ügy - újratöltve?
2008. április 17. írta: TuRuL_2k2

Lehallgatási ügy - újratöltve?

 Kósa Lajos szerint a politikai elit lehallgatására készülhet a kormány. Az ellenzéki politikus azt állítja, hogy információit a kormánytól származó dokumentumokkal tudja alátámasztani, ezért interpellációval fordul Szilvásy Györgyhöz, a titkosszolgálatokért felelős, tárca nélküli miniszterhez. Mivel kérdése szolgálati titkot is érinthet, elképzelhető, hogy 1990 óta példátlan módon zárt ülést kell elrendelni az interpelláció idejére. Ez azt jelentené, hogy a képviselőkön kívül mindenkinek el kell hagynia az üléstermet és természetesen a tévé- és rádióközvetítés is szünetelne erre az időre. Kósa a képviselőktől megszokott beszédes dagályos címet adott interpellációjának: „A kormány 3011/2008-as, titkosszolgálati titkot képező határozatáról, amely lehetővé teszi lényegében a teljes magyar politikai elit titkosszolgálati eszközökkel történő jogellenes megfigyelését, a róluk gyűjtött információk politikai célzatú felhasználását, avagy útban a kisebbségi kormányzás felé”.

 Ambivalens érzéseink vannak. Egyrészt volt már egy zavaros megfigyelési botrány, aminek a végén nem igazán derült ki, hogy figyeltek-e meg fideszes politikusokat. Másrészt viszont ott van a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter személye: kevés olyan húzás létezik, amit ne tudnánk elképzelni Gyurcsány Ferenc legfőbb bizalmasáról. By the way, ki lőtt a rendőrpalotára? Kik dobtak Molotov-koktélt a noname szoci képviselők házaira azon a februári éjszakán? És megvannak-e már a szlovák terroristák?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1430469

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Res Publica 2008.04.18. 16:53:40

Pillanatnyi pártképcsarnokMSZP: új baloldal Gyurcsány Ferenc produkciója elsőrangú: az önjelölt miniszterelnök-jelöltek, erős mozgalmi, szakszervezeti és önkormányzati emberek, befolyásos nagytőkések és posztkommunista káderek egész garmadáját felsorakozt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2008.04.17. 20:55:49

"Egyrészt volt már egy zavaros megfigyelési botrány, aminek a végén nem igazán derült ki, hogy figyeltek-e meg fideszes politikusokat"

Ez tévedés.Kiderült a bíróság jogerősen kimondta,hogy semmilyen közpénzen semmilyen megfigyelés nem történt.A fidesz "bizonyítékai" bárki által hozzáférhető nyílvános cégadatok voltak.A Vezénylő Tábornok Aki Még Sosem Hzudott,itt talán lehet hogy mégicsak??Na nem,az ki van zárva,ráadásul Deutsch Tamás édesanyjának a nevét is megtudtuk.Juj.
Kósa bátyó leporolta a régi receptet.A komcsik megfigyelnek,lehallgatnak,még az sem igaz amit kérdeznek.Bezzeg mi fideszesek,ahol alíg van volt KISZ-titkár(kivéve az Orbánt,a Kövért,a Deutschot,meg a Vargamisit),meg Mszmp-tag se nagyon volt a kormányunkban,(csak a Martonyi,a Járai,a Chikán,meg a Fónagy),szóval mi fasza demokrata gyerekek vagyunk.Hát igen Lajos,azok vagytok.

Endreszjú Ájven 2008.04.17. 21:06:22

HA

KÓSA LAJOS mondta, - akinek VAN E TÁRGYKÖRBEN TAPASZTALATA, a bőrén, mint megfigyeltnek, - akkor az NEM PROPAGANDA !!!

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.17. 21:21:34

A szilvásy bácsi nem olyan...én ismerem ,itt lakik a házban

betyár (törölt) 2008.04.17. 21:22:55

morfó (vagy szerénytelenül csak morfeusz, aki a kiválasztott kiválasztására hivatott?), hogy kerül ide a fidoxosok kisz-tagsága? Hogy kerül ide, hogy ki figyeltetett meg kit? Ugye, az szerinted sem érv, hogy nem lehetett bizonyítani a titkos szolgálat ténykedését? hiszen ha lehetne,...XD. Amiről szó van, hogy ne kapjanak még több, a törvények felett álló jogosítványt, pláne ne kormányhatározattal, a törvényhozás megkerülésével (amit egyébként a mi Ferkónk beígért kisebbségi kormányzás esetére),legalább én így értem a dolgot. Persze mivel az egész titkos, jót lehet róla vitázni:)))

Oblomov 2008.04.17. 21:25:55

morpho,

a titkosszolgálat, ha lehallgat, megfigyel, akkor azt közpénzből teszi. Bíróság meg szerintem esélytelen ítélkezni a tárgyban. Ha mégis, akkor cseszhetjük a titkosszolgálatunkat.

Oblomov 2008.04.17. 21:38:00

Turul!

Nem említetted a porokat. Pedig tudtommal Carnivora még mindig tagad. :)

érdektelen 2008.04.17. 21:57:54

A rendőrpalotára teljesen mindegy, ki lőtt. És a lábtörlőgyújtók személye is lényegtelen.

A megfelelő helyen, a megfelelő időben történt, ez a lényeg.

szalmaegér 2008.04.17. 22:07:35

morfo
"még az sem igaz amit kérdeznek"
...és tényleg. Nem igaz.

morpho 2008.04.17. 22:25:10

bétjár
Ha figyelmesebben elolvasod,rájössz,hogy hogy kerül ide a fidoxosok KISZ-tagsága.
Oblomov
Igen így van,csak esetünkben nem hallgatott le.
Szalmaveréb
Egyetértünk,csak ne szeressünk csak azért valakit,mert a mi kutyánk kölyke,bármennyire idióta,alkalmatlan szarjankó is legyen és ne gyűlöljünk zsigerből valakit azért,mer nem a mi kedvenc pártunk élén,hanem egy másikban hazudik.

Google 2008.04.17. 22:27:35

Morphonak fülese volt, hogy így lecsapott a témára, vagy mi?

De ma valamilyen front lehetett, mert mintha mindenhol erősebben szidnák a "kommunista" Fideszt!
Pártföladat?

Machiavelli 2008.04.17. 22:28:16

Hát volt már ebből nem igazán sikerült Fidesz kommunikáció is... Az a baj, hogy az most kisért, mert most tényleg lehallgatnak minden ellenzéki képviselőt és Fidesz pártigazgatót (ismerősöm látott ilyen jegyzőkönyvet saját telefonbeszélgetéséről), de már nem hiteles a jajgatás... Faramuci egy helyzet! Lajos, szerintem hanyagoljátok ezt a témát, amíg nincs valami komoly bizonyítékotok és akkor melegítsétek föl!

Carnivora (törölt) 2008.04.17. 22:33:43

Szilvássy annyira átlátszóan cisnálja már a baromságait, hogy max. már csak a debilebb szocik eszik meg ezt a sok marhaságát ...

Google 2008.04.17. 22:37:12

Nem kell elhinni, de aztán csodálkozni se tessenek!

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.04.17. 22:41:31

A Magyarok Nyilai sem tétlenkednek, de máig nem tudjuk, hogy kik ők.

A rendvédelmi hatóságok/titkosszolgálatok ennyire töketlenek és alkalmatlanok feladatuk ellátására? Vagy éppen hogy... ? Az első esetben talán változtatni kellene a hivatalok munkamódszerein, hozzáállásán, vezetésén. A második esetben... nos akkor is változtatni kellene, csak kicsit fentebb.

Évek óta azt próbálják az állampolgárok fejébe verni, hogy itt és most, Magyarországon 2008-ban egy csomó veszély les rájuk, mindenféle zűrös és agresszív fasiszták, neonácik, szélsőséges kockakődobálók, gyújtogatók, terroristák, akik időnként koktéloznak egyet, néha lövöldöznek, vagy ha jobb ötletük nincs, akkor fehér porokat küldözgetnek.

Ehhez képest a provokátor bombagyáros szabadlábon (és ha be is viszik, pár nap után újra szabadlábon), a "kossuthtérieket" ugyan név szerint ismerik, de szintén szabadlábon mind, a "fasiszták" időnként vonulgatnak, hőzöngenek, de verbálisan szerencsére erősebbek, mint tettlegesen (valahogy nem érzem rajtuk azt, hogy komolyan is gondolják, amit mondanak), meg egyébként is, a teljes szélsőjobb 1-2%-a a teljes szavazókorú lakosságnak, ez a választásokon egyértelműen kiderül. Mi a franc lenne itt, ha egyszer tényleg komolyra fordulna a dolog, és jönne az ordas?

Ez az a félelmetes erő, amitől reszketnünk kellene, ellentüntetni és fáklyás felvonulásokat szervezni? Ezért fizetjük a rendőrséget, a nyomozókat, az NBH-t, hogy ez a pár hülyegyerek sakkban tartsa az államot?

Valahol (tán Tótánál) írtam már: akkor bezzeg "nagyfiúk" a rendőrök, amikor Gipsz Jakab egységsugarú állampolgárt kell előállítani hajnali ötkor egy elfeledett pár ezer Ft-os önkormányzati csekk miatt. De mi a francért nem tudják "lekezelni" a keménymagot, azt a pár tucat hőzöngőt, akik állandóan, minden adandó alkalommal generálják a feszültséget?

Most komolyan, nem tudják, vagy nem akarják? Van még egy harmadik verzióm is, de az már rágalmazás lenne...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.17. 22:53:55

Kedves Turul, bár Te csak hallgattál, és nem beszéltél annak idején összeesküvés-elméletről; de én a magam részéről már egy éve is úgy vélekedtem, hogy bizony ez a "terror" a titkosszolgálat műve. Bár ez egy régi poszt, de javaslom elolvasni (akkor még nagyon új blogger valék, és kevesen olvasták).

molnargoreny.blog.hu/2007/05/19/rendorpalota_loves_klasszikus_buntetojog

A benne foglaltak további érvekkel kiterjeszthetőek az azóta történtekre is. Túl logikus és egybefüggő ahhoz, hogy összeesküvés-elméletnek nevezze bárki is...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 22:55:35

morfó,
speciel én sem értek, hogy jön ide a Fidesz-kormány tagjainak Kisz és Mszmp tagsága.
A bírósági ítéletet láttad? Mit mondott ki a bíróság?
Másrészt, időnként az a gyanú, hogy nemcsak ellenzéki politikusokat hallgatnak le.

Francois Pignon 2008.04.17. 23:14:20

"Másrészt, időnként az a gyanú, hogy nemcsak ellenzéki politikusokat hallgatnak le."

Hehe, Mucuska. ;)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.17. 23:16:35

nem csak Mucuska.

hanem a renitensek is esélyesek. a belsők.

Google 2008.04.17. 23:46:45

Lesz itt még nagy ( most egy csúnya szó következik)!

BéLóg 2008.04.18. 00:06:06

Amikor a patkányok érzik a veszélyt, elsőként hagyják el a süllyedő hajót. Igen ám, de hova menjenek? Befogadni őket nem lehet, ciki meg veszélyes is, de mi van akkor, ha a kis patkányerszényben lapul egy-két dossziécska, három-négy megalapozott információmorzsa, öt-hat nemnyilvános dolog, lett légyen az magáról egy megcélzott potentátról, vagy épp a potentát ellenfeléről.
Kármentés és jövő megalapozása van soron, mit allen Mitteln, ahogy Gehlen fáter mondaná.

Morphonak meg azt üzenem, még nem volt kayaibrahim, szárazsadány, taggyűlés, négyzetméter, felcsút, hatalomvágy, úgyhogy addig nem tudnak neked átutalni, amíg ezeket is legalább egyszer meg nem próbálod feldobni. Az ország a béka segge alatt, a profipatkányok már el is hagyták a süllyedő hajót és a Főszemély majd belepusztul abba, hogy a kormányzás látszatát keltse. (Vagy ez már volt?????)
Morpho, asszem tehetne veled is jót egy fogaskerék!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.18. 00:14:25

a múltkor írta 1 kommentben - mert vicces fiú alapjáraton - Pásztor képviselő úr, hogy az ő blogját maga szilvássy írja... hehe.
szóval mindjárt válaszol :D

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.04.18. 00:22:21

azt szeretem, hogy MINDEN jobbos(balos) ostobahülye ésvagy szemétaljasbérenc stb,

vagy fordítva

:faszom

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.18. 00:26:57

hanni, mibaj? sok volt a reklámblokk a z esti filmben :P

morpho 2008.04.18. 00:27:11

dark future
Én azt sem értem igazán,hogy '94 és'98 között,amikor aszadeszé volt az egész belügyminisztérium,akkor hogy a faszba hagyták évekig,egy Szabó Albert nevű náci minden nemzeti ünnepen horogkerekes zászlókkal vonulgasson Éljen Szálasi felkiáltással az utcákon.A rendőrök meg biztosították őket.
tölgy
Kerss rá a LB honlapján.Ott van az ítélet.
Jogerősen kimondták,hogy semmilyen megfigyelés nem volt.
BéLóg
Taggyűlés tényleg nem volt.Azt is kimondta a bíróság.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.18. 00:32:58

ha visszajöjn kunce, jöhet még szabóalbert is :DDD
ja:
:(((

tewton 2008.04.18. 00:44:07

de B. Diána már biztos nem.
Megtündéresedett.

morpho 2008.04.18. 00:46:44

Albi közben rájött,hogy kurvára nem éri meg idehaza Szálasit majmolni,úgyhogy visszahúzott Ausztráliába :(((

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.18. 00:53:41

Molnargoreny:
Megnéztem, sHelf írt róla anno. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.18. 00:58:31

Morfó,
LB ítéletre hivatkoztál, de nem mindegy az mit mondott ki. Helyetted nem turkálok, vagy tudod biztosan, vagy nem. Előbbi esetben adhatnál egy linket. Kösz.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.18. 01:04:35

Gyerekek, hagyjátok már szegény Szabó Albertet. Egy becsületes idióta volt, az oligorfrénia jegyeit mutatta fel.

Bácsfi Dianás cukorkát is úgy kezelték, mintha egy vérengző vadállat volna, holott ő meg pszichikailag volt meglehetős zavart. A megfelelő reakció vele szemben ex-Tomcat-é volt. Azóta, amióta eltűnt, olyan, mint a Macskafogó végén az átnevelt macskák.

Az lehet, hogy Hornéknak megérte biztosítani Szabóékat, de maga Szabó nem volt baloldali kreálmány, mint ahogyan Bácsfi sem.

morpho 2008.04.18. 01:05:25

tölgy
Több helyen is megtalálható.
"....Legfelsőbb Bíróság az ítélet indokolásában kimondta, hogy a felperesek jó hírét megsértették, amikor azt állították, hogy a Fidesz egyes vezetőit, illetve azok családtagjait jogellenesen megfigyelte az S-Komplex Rt. A Legfelsőbb Bíróság – az elsőfokú bíróság döntésével egyezően – kimondta, hogy nem volt megfigyelési ügy, tehát Orbán Viktor ex-miniszterelnök 1998. augusztus 25-én tett kijelentésének nincs valóságalapja...."

morpho 2008.04.18. 01:11:40

Loxon
A cukorkárol jutott eszembe.Nem emlékszel véletlenül,hogy azt a faszt hogy hívták,aki"bódító cukorka"hatására izraeli zászlót égetett a Tilos elleni tüntetésen?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.18. 01:18:10

Morpho,
nem emlékszem. Miért, olyan jelentős figura?

morpho 2008.04.18. 01:20:25

Dehogyis,csak valami idióta neve volt és nem ugrik be.

states 2008.04.18. 01:38:22

Érdektelen, hogy mit mondott az LB, attól még bármi lehetett, ettől a Szilvásy-Gyurcsány duótól meg nincs az az aljasság, ami ne telne ki...

morpho 2008.04.18. 01:45:04

CrL
Ez az,köszi.Tudtam,hogy vicces neve van.
states
Ez egy ütős érv.Engem meggyőztél.

Nem volt taggyűlés.Érdektelen,hogy mit mondott a bíróság,attól még bármi lehetett,ettől az Orbán-Kékessy duótól meg nincs az az aljasság,ami ne telne ki...

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.04.18. 06:29:07

SZTRÁJK MINDENKINEK! blogart.blog.hu Üdvözöljük a BKV dolgozóit!

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.04.18. 06:39:19

Ha pontosan elolvassuk, akkor kiderül, hogy nem csak a politukosak figyelik meg. PL közigazgatási hivatal vezetője nem politikus, sem a munkatársai...
Vagy pl önkormányzatok: Jegyzők.

Endreszjú Ájven 2008.04.18. 08:32:53

Én is mekkfigyelek, undorral: zsarukat, ügyészeket, bírókat, ellenérdekű feleket...

zoli27 2008.04.18. 08:37:10

"Ez tévedés.Kiderült a bíróság jogerősen kimondta,hogy semmilyen közpénzen semmilyen megfigyelés nem történt."

Árnyaljuk a képet: A bíróság ítélete annyit jelent, hogy nem lehetett bizonyítani a megfigyelés tényét.

Dr Kangörény 2008.04.18. 08:38:43

states véleméynével nem lehet vitatkozni. Szerinte mindegy mit mondott a bíróság. Ilyen hozzáállással nem lehet mit kezdeni. Ha a bíróság nekem ítél, akkor jön az "ugye megmondtam" (lásd: taggyűlés), ha meg nem nekem ítél, akkor "nem számít".

zoli27 2008.04.18. 08:42:10

"Kósa bátyó leporolta a régi receptet.A komcsik megfigyelnek,lehallgatnak"

morpho,
Ne legyél már ennyir begyöpösödött agyú!
Az a kérdés, hogy van-e ilyen kormányhatározat, vagy nincs. Ha igen, akkor mit tartalmaz? Valóban lehetőséget ad-e a titkosszolgálatoknak, hogy jogellenesen megfigyeljenek politikusokat? Hogyha igen, akkor lehet itt "régi receptről" beszélni, csak semmi értelme.
A tényeket kellene megvizsgálni, és az alapján ítéletet hozni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.18. 08:44:00

"akkor bezzeg "nagyfiúk" a rendőrök, amikor Gipsz Jakab egységsugarú állampolgárt kell előállítani hajnali ötkor egy elfeledett pár ezer Ft-os önkormányzati csekk miatt. De mi a francért nem tudják "lekezelni" a keménymagot, azt a pár tucat hőzöngőt, akik állandóan, minden adandó alkalommal generálják a feszültséget?"

Mert ha egy ilyent lefognak, akkor jön Jean D'Arc, akarom mondani morvai Krisztina, és telekürtöli még az ENSZ-t is, hogy mekkora diktatúra van itt. Az a baj, egy tanulókorban lévő demokráciában nagyon nehéz eltalálni azt a határmezsgyét, hogy hol ér véget a szólás- és gyülekezési szabadság, mert már mást veszélyeztetnek vele, és ezért nem találják a kellő mértéket. Az esetek többségében töketlenek, mint a tévéostromnál, aztán meg elszakad a cérna, és túlreagálnak, mint 2006. október 23-án, de emögött nem kell politkia motivációt keresni.

"Érdektelen, hogy mit mondott az LB, attól még bármi lehetett, ettől a Szilvásy-Gyurcsány duótól meg nincs az az aljasság, ami ne telne ki..."

Valóban, ez az ultimate érv, amivel már nem lehet vitatkozni. Tényleg nem. :-(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.18. 08:47:27

"Az a kérdés, hogy van-e ilyen kormányhatározat, vagy nincs. Ha igen, akkor mit tartalmaz?"

Azért a FIDESZ-nek már hatalmas gyakorlata van abban, hogy bármiből direkt téves következtetést vonjon le, és azt addig sulykolja a papagájkommandójával, amíg a jónép inkább nekik hisz, mint a saját szemének... Szóval tényleg, én is kíváncsi lennék a pontos szövegre.

zoli27 2008.04.18. 08:48:46

"de maga Szabó nem volt baloldali kreálmány, mint ahogyan Bácsfi sem"

Bácsfiról nem derült ki, hogy az apja korábban a titkosszolgálatoknál dolgozott? Mint ahogy az is, hogy a Teve utca merénylet előtt néhány nappal az NNI egyik vezetőjének a testvére vagy unokatestvére Kalasnyikovval lövöldözött egy kavicsbányánál?

jozicsenko 2008.04.18. 08:59:13

Szilvási bácsiék mindig akkor keltik a feszkót, amikor el kell terelni a figyelmet róluk

egy ideig csak fenyegettek:
szlovák tenoristákkal, magyar nemzeti tenoristákkal meg miegyébbel (mesterlövészek a háztetőkön, emlékeztek, ugye?)

amikor már nem volt elég a fenyegetés (ala szdsz?), léptek

és akkor lőttek a rendőrpalotákra

röppentek a molotovok képviselői lábtörlőkre

meg a szerencsétlen Csintalant is elverték (Őt még én is sajnáltam)

most meg a BKV szerelők csarnoka kapott egyet (ma reggel, asszem)

a hivatalos propaganda szerint a szélsőjobb a felelős (Magyarok nyulai, ugye?), aki ugye a Magyar Gárda

Aki a Jobbik

Aki a Fidesz, az Orbán, 9 millió magyar Fasiszta

ami már Rákosi és az 50es évek (eddig is ezt éreztem, de most már egyre biztosabb)::

Fortélyos Félelem Igazgat

jozicsenko 2008.04.18. 09:00:16

ui: még jó, hogy van a közelben pszichiátrai, megyek ápoltnak, csak nehogy a nemzetijósdás Szilvásival találkozzak...

simonmondja... 2008.04.18. 09:05:04

Milyen kár, hogy a titkosszolgálatok felett nyomtalanul szállt el a Fidesz Dicsőséges Ezernégyszázakárhány Napja.

Mert, ha nem felejtik el a titkosszolgákat is lecserélni, és nem felejtik el a titkokat jól átalnyálazni, akkor most nem tartaná markában a politikát az a sok sötétben bujkáló szilvamag kommancs.

Majd, ha megint jön a Jobb Élet, akkor szójjatok má nekik, hogy ne legyenek ollan kis muják.

Naumov 2008.04.18. 09:48:06

"Kangörény_ 2008.04.18. 08:38:43
Szerinte mindegy mit mondott a bíróság. Ilyen hozzáállással nem lehet mit kezdeni. Ha a bíróság nekem ítél, akkor jön az "ugye megmondtam" (lásd: taggyűlés), ha meg nem nekem ítél, akkor "nem számít"."

Jaj, kisfijam. Ha a bíróság nekem ítél (lásd: megfigyelés), akkor jön az "ugye megmondtam", zorbánt elmarasztalta a független bíróság és ez itten egy jogállam, ha meg nem nekem ítél (lásd: taggyűlés, egy darab orbánbányák stb.) akkor "nem számít", a fidesz megfélemlítette a bíróságot, és az ítélet egyébként sem azt mondja ki hogy. Leülhetsz, elégséges.

Carnivora (törölt) 2008.04.18. 12:44:47

Most olvasom Szilvássy légpuskával lődözta a BKV alkalmazottakat :D

Google 2008.04.18. 13:23:07

És a rendőrpalotára is belülről lőttek, nem kívülről.

Google 2008.04.18. 13:24:55

Aki pedig arra vár, hogy megismerje a kormányhatározat szövegét, az lehet, hiába vár.
Mondhatják azt is, nem tartozik a jónépre!

Google 2008.04.18. 13:36:09

Ezt azért gondolták nagyszerű húzásnak a hatalom gyűlölői, mert azt fogják rá mondani zembörek, megint próbálkozik az a hataloméhes Fidesz. Mazsolák, he, he, he.

Minden szalmaszálba belekapaszkodnak a mai hatalmasok, de azért van bunkósbot is a kezükbe, megfigyelnek, lehallgatnak, megzavarnak "fricskákat" stb.
Csinálnak ők is, amit tudnak! Még.

Drömögödömötör 2008.04.18. 14:22:04

Hahó gyerekek

ma már nincs szükség állami szolgálatra hogy lehallgasanak bárkit .
ha valaki erre készül tucatjával talál megfelelő szakembert ( volt titkosszolga belügyes vállakozások pl Pinternek se kell a szomszédba menni ilyen cuccért és szakértelemért ) erre a célra és még nyoma sincs ( mondjuk a számlán takarítás szerepel majd :))))

dowNLoad 2008.04.18. 16:58:58

Azért kell Szilvásy, mert a FREEMAIL, MAILBOX, VIPMAIL (index), és a más nagyobb hazai emaileket, és a GSM (összes) + a vezetékes (összes) telefonokat CSAK AZ NBH tudja (real-time) lehallgatni, nekik vannak meg azok a bizonyos berendezéseik, meg az ÁLLAMI FELHATALMAZÁSUK!
A magánnyomozók csak akkor tudják ezt, ha a célszemély közelébe jutnak, a telefonját, számítógépét bepoloskázzák, stb..
Ajánlott venni valami ilyet:
megaspy.net/product_info.php/products_id/96
Meg ilyet:
www.uspystore.com/store/item.asp?ITEM_ID=82&DEPARTMENT_ID=64
kj4j5ah4ka8sb36ndk32hyei5555hmnb5sc4míz4bm1sb1í
HAHAHAHA ,ennyit látna ezután az ÖRNAGY ELVTÁRS.

terembura · http://lassan-a-testtel.blog.hu/ 2008.04.18. 21:22:23

Itt van nektek szöveg, legyen már egy kis tárgyszerűség is.

3011/2008-as Korm. határozat, 2008 március 20.
molnargoreny.blog.hu/media/image/titok3011.jpg

Miért nincs aláírva?

Szibarita 2008.04.19. 00:24:16

A Reakcio szerkesztosege kollektive megdugta a kutyamat!

Es ha a birosag azt mondja, hogy nem tudom bizonyitani? Attol meg "nem derult ki", hogy megdugtatok-e vagy sem, es elmondhato, hogy legalabbis "volt egy ilyen ugy".

En is barmit elhiszek rolatok, ha csak ezen mulik.

Szodomitak.

zoli27 2008.04.20. 10:25:07

FIGYELEM! Újra indul a hazugság-kampány:


"Gyurcsány Ferenc a Nap-kelte vasárnapi adásában többször utalt rá, hogy szerinte az ellenzék azért sürgeti a leváltását, mert ők is tudják, hogy a kormányzás nehezebbik szakasza lezárult és könnyebb szakasz következik. A kormányfő hozzátette: nem igaz, amit az ellenzék sulykol az emberekbe, hogy "megpusztulunk, megvakulunk", olyan rossz helyzetben van az ország. Gyurcsány leszögezte: az van, amit 2006-ban mondott, hogy lesz egy nagyon nehéz 2007-es év és a legfontosabb szerkezeti változtatások után most újra nagyobb lett a mozgástér."


Amikor minden elemző és gazdasági szakember arról beszél, hogy nagy a baj, és komoly reformokra van szükség, Gyurcsány képes ilyeneket mondani...
Vajon erre hogy fog reagálni a kedves ballib értelmiség???

zoli27 2008.04.20. 10:44:07

Ami még nagyobb baj, hogy a Fidesz is azzal áltatja a népet, hogy nem kell hozzányúlni a szociális kiadásokhoz, hanem elég, ha leállítják a kormányzati luxuskiadásokat (autók, mobiltelefonok, bútorok, digitális táblák), és máris lesz lehetőség az adócsökkentésre, anélkül, hogy felborulna az államháztartás egyensúlya.

tevevanegypupu 2008.04.20. 13:24:58

Hogy reagalna a ballib ertelmiseg? Ahogy eddig, mast nem is tehet, hozza van kotve Gyucsanyekhoz; ez naluk egzisztencialis kerdes.Ha valaki olvasott Esterhazy, Nadas stb...regenyeket, vagy csak szimpla publicisztikat akarmelyi hangado, mervado, tehetseges embertol, az tudja, hogy ok is tisztaban vannak beculettel, joggal. Hogy a gyakorlatban megis ellentmondanak onmaguknak, regenyeiknek, irasaiknak annak kizarolag anyagi okai vannak.

dowNLoad 2008.04.20. 22:23:24

Így jár, aki a drogost beengedi a gyógyszertárba, most már ő mondja meg, hogy ki milyen gyógyszert szedhet, mert ORVOSNAK KÉPZELI MAGÁT, holott egy szétszúrt vénájú NARKÓS KÖCSÖG, aki az anyját eladná egy löketért. Lassan az átlagember meg a napi betevő KALMOPIRINT sem kapja meg, mert a drogos eladta, hogy anyagot tudjon venni magának.

Szibarita 2008.04.20. 22:24:19

Kiderult mar, hogy mi is volt ezzel a Reakcio szerkesztosegenek a kutyadugasi ugyevel?

zoli27 2008.04.21. 18:47:33

A Tények hozta magát:
Kósa és Demeter interpellációja csak 18:45-kor került szóba, akkor is csak egy félperces tudósításban.
Jelszó: amiről nem beszélünk, az nincs is!

dowNLoad 2008.04.21. 21:07:00

A telefonok furcsán kattognak, de nem kell rá figyelni, csak az őrnagy elvtárs és Szilvásy DOLGOZNAK!!!! TESZIK AMIT TENNIÜK KELL, mennek előre, BELEHÚZNAK, stb..

ÁrPi 2008.04.24. 19:00:35

HírTV hír:

"Kapolyi László szerződött azzal a magánynyomozó céggel, amely 2002-től Orbán Viktorról és környezetéről gyűjtött adatokat. A Magyar Nemzetben megjelent szerződéseket a milliárdos szocialista politikus, az MSZDP elnöke írta alá."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=211161

zoli27 2008.04.24. 20:22:52

Olyan dokumentum van a Magyar Nemzetnél, amin szerepel az, hogy kiket kell megfigyelni?
Mert az már biztos, hogy Kapolyi szerződést kötött a Finder Bt-vel, csak még azt nem tudjuk, hogy miről.

Francois Pignon 2008.04.24. 21:20:07

Valóban várjuk meg a dokumentumokat, a Nemzet nem az első nap szokta lehozni a legütősebb papírokat. Eddig konkrét bizonyíték nem jelent meg.
Amúgy tudom, gyarló dolog a káröröm, de én azért először nagyot röhögtem a Kapolyi-pártba átigazolt szocik taktikai érzékén. Nem lennék meglepve, ha összefüggés is lenne a két dolog között.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.24. 21:34:48

Javaslom meghallgatásra az alábbi riportot:

www.inforadio.hu/arena/2780/

azt hiszem guiness rekordot döntünk idén is. a miénk az a titokminiszter, aki bevallottan a legkevesebb titkot ismeri. még a rendőrség meg az ügyészség is kihagyja mindenből.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.24. 21:38:20

Ja - nem mintha védeném Tomcatot - de neki az állítólagos terrorelőkészületért 60 napot ülnie kellett előzetesben, viszont a 2006-os szlovák terroristáknak nem. Szilvási titokminiszer szerint azért, mert

"személyazonosságukat ismerjük. végül is nem történt terrorcselekmény, csak előkészület. egyébként is, tudtommal már elhagyták az országot"

hiányos ismereteim szerint az országunk mint az EU mind az USA irányában hitet tett a terrorizmus üldözése mellett. nem hiszem, hogy jó szemmel néznék, ha mi szélnek eresztenénk a közveszélyes terroristákat.

Invictus 2008.04.24. 22:44:46

Az a furcsa, hogy Kósa állt elő ezzel, akit Orbán lehetséges utódjának tartanak egyesek. Lehet, hogy ezzel akarják megtépázni a nimbuszát, hogy belehúzzák a csőbe egy bizonyíthatatlan lehallgatási üggyel, amiből a végén csak ő jöhet ki rosszul. Ahogy Orbán is 98-ban.

dowNLoad 2008.04.24. 23:35:38

MUHAHAHAHAHAHA!
Szilvásy: tudtommal
WTF???? Körözés?? Ez tényleg ilyen hülye, vagy ennyire szarul adja elő?

ÁrPi 2008.04.25. 10:09:55

Invictus 2008.04.24. 22:44:46

""Az a furcsa, hogy Kósa állt elő ezzel, akit Orbán lehetséges utódjának tartanak egyesek. Lehet, hogy ezzel akarják megtépázni a nimbuszát, hogy belehúzzák a csőbe egy bizonyíthatatlan lehallgatási üggyel, amiből a végén csak ő jöhet ki rosszul. Ahogy Orbán is 98-ban.""

Megtépázni? Nem az ő inge.

Invictus!
Van egyik vonal egy állítás miszerint módosító kormányhatározat ""3011/2008-as, titkosszolgálati titkot képező határozat""
született napjainkban. Ennek a rendelkezésnek visszavonását eltörlését igényli Fidesz s Kósa mert
szerinte AZZAL a politikai elit lehallgatására készülhet a kormány.
HA az NBH csakcsupán opcióként szolgáltatásként kínálhat valamit, akkor azt Debrecen például nem kéri.

Ez Invictus, NEM lehallgatási vád, hanemcsak jövendőre vonatkozó rosszhiszemüség a gyurcsányi-szilvási-kormányzat irányába.

Van aztán egy másik vonal, hogy a Magyar Nemzetben megjelent 2002-es megfigyeltetési szerződéseket a milliárdos szocialista politikus Kapolyi, az MSZDP elnöke írta alá.

EMEZ viszont nem Kósa Lajos "inge", ígyhát nem következhet be a Kósa opcionális esetleges beégése,
holmi bizonyíthatatlanság miatt.

dowNLoad 2008.04.25. 20:11:33

AZTAKURVA!!!!!
Még mindig van energia ilyenekre is?
www.videa.hu/main.php?page=play&v=Ke7ckB821Rx29s9f
süti beállítások módosítása