Szánj időt magadra! - népszavazási kampány V.
2008. március 03. írta: TuRuL_2k2

Szánj időt magadra! - népszavazási kampány V.

 A három, a népszavazási hadjáratba beszálló politikai ifjúsági szervezet közül (a nem túl erős mezőnyben) a Fidelitas kampánya a legintenzívebb (itt jelezzük: ahogy azt fel-felemlegetik nekünk, a Reakció elődlapja, az Utolsó Figyelmeztetés ebből a szervezetből indult el világ-, vagy legalábbis Kárpát-medence-hódító útjára - igaz, ezt soha nem is titkoltuk). Ez többek között abból is látszik, hogy a Fidelitas honlapján körülbelül 1-2 nap alatt jelenik meg annyi, a kampánnyal kapcsolatos hír, mint a korábban elemzett Fiatal Baloldal és Új Generáció oldalain együttvéve, hónapok alatt.

 A fidelitas.hu nyitóillusztrációja a Pufajkás Turul által méltán bugyutaként aposztrofált tyúkos-bárányos sorozat tagja, de a szervezet a Fideszétől elkülönülő kampányt is folytat. A tandíjra összpontosítanak, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról nem nagyon nyilvánítanak véleményt.

 A Fidelitas országos hadjáratának fő eleme (az Új Generációhoz hasonlóan) egy országjáró turné. Ágh Péter és Csepreghy Nándor alelnökök a helyi Fidelitas-aktivistákkal közösen kampányolnak a tandíj ellen standokkal, illetve sajtótájékoztatókkal. A tandíj elleni fő érvük, hogy az komoly gátja lehet a társadalmi mobilitásnak. Akadnak elég nagyvonalú következtetéseik is: „A felsőoktatásba jelentkezők számán már most látszik a bevezetendő tandíj hatása. Míg 2006-ban 132 ezer jelentkező volt, 2007-ben 24 ezerrel kevesebben felvételiztek.” A csökkenésnek nem feltétlenül csak a tandíj az oka, lehetnek egyéb,  például demográfiai okai is, vagy éppen a képzési szerkezet változása (aka: bolognai folyamat).

 Ebbe a sorba illik az Oktatási és Kulturális Minisztérium előtt tartott tiltakozó megmozdulás, illetve Ágh Péter országgyűlési felszólalása is. A fidelitas.hu előbbiről szóló beszámolója mindenesetre akármelyik KISZ-hírlevélnek becsületére vált volna: „A sajtónyilvános rendezvényen a felszólalók észérvekkel és tényekkel bizonyították a fiatalok igazát, hatalmas ovációt kiváltva a hallgatóságból. A fiatalok a figyelemfelkeltő megmozdulás után helyi közlekedési járatokra (BKV) szállva szórólapokkal és szavakkal győzködték a meglepett utasokat, akik közül szinte mindenki egyetértett velük, majd további munkára és kitartásra buzdították őket.”

 Már az ÚG-kampányról szóló bejegyzésben is említettem, mennyire ellenszenves, amit Szakály Gábor, a Fidelitas szombathelyi elnöke művelt, ezt itt is megismétlem. Mondja el, hogy az SZDSZ/Új Generáció azt hazudta, nem lesz tandíj, rendben. De emiatt kivonulósdit játszani nagyon zsenánt. Máshol létrejönnek hasonló viták, úgy tűnik, ez elsősorban a helyi Fidelitas hozzáállásának függvénye.

 A budapesti Fidelitas önálló kampányt indított, Szánj időt magadra! szlogennel. Értesüléseink szerint a Fidesz kampánygurui nem tartották támogatásra érdemesnek az akciót, ezért politikusok és más támogatók segítségével szedték össze a büdzsét. A Szánj időt magadra! egy honlappal és az ahhoz tartozó bloggal, illetve oktatási intézmények előtti standolással igyekszik meggyőzni a fiatalokat arról, menjenek el szavazni vasárnap. A szórólapok és a (többek között Google AdWords segítségével is hirdetett) honlap egyrészt érzelmi motívumokkal operálnak („azt mondják, ingyenélő vagyok”), másrészt (meglepően vállalható) érveket sorolnak a tandíj ellen. A blogon naponta több bejegyzés is születik (mindenféle, a tandíjjal/kampánnyal kapcsolatos megnyilvánulást gyűjtenek, itt találtam rá pl. az Új Generáció videójára is), de kommentek nem nagyon vannak. Az egyes standolásokról készült fénykép-sorozatok talán túlságosan is aktivista-centrikusak - ezekből kevesebb is elég lenne.

 Majdnem elfeledkeztem a KDNP ifjúsági szervezetéről, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségről. Mentségemre szolgáljon, hogy kampány-indítójuk óta csak annyit tudok róluk, hogy részt vettek a Fidelitas OM előtti tandíj-ellenes tiltakozásán.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr46363016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

levee 2008.03.03. 12:51:50

A demagógia továbbra is az elsõ a kormánypártok kampányában, ez nem is meglepõ, az azonban hihetetlen, hogy az SZDSZ és az MSZP ifjúsági szervezetei - melyeknek tagsága fõleg diákokból áll össze - mennyire támogatják a tandíjat, amely nemcsak rájuk nézve, de szavazóikra is komoly hatással lesz a nem is olyan távoli jövõben.

A szomorú az, hogy ezekrõl a kérdésekrõl az emberek elvtelen pártpolitikai szempontok alapján, megfontolás nélkül, ennek-annak a politikusnak igazat adva döntenek, ki azért, mert nem járt, ki azért mert nem is fog járni, s ki azért, mert már járt fõiskolára, egyetemre. Valahogy túl sok olyan ember véleményét hallom, aki a saját példáját emlegetve áll ki a tandíj mellett, mert hogy õ sem tanult, bulizott, bukott, vagy épp csak melegedni járt be az adott intézménybe. Õk már könnyen beszélnek, állandó keresetük van, s bár a kormány adói, sarcai õket is nyomorgatják, a szükséges rossz nevében lenyelik akár a legundorítóbb átverést is, s szemet hunynak bármilyen hazugság felett. Kedves diplomások, pályakezdõk, fiatal értelmiségiek! Hiller úr, Hungarovalentin elvtárs! Önök ingyen tanultak? Ma ki számít rászorulónak, ha egy közszférában dolgozónak gyermeke nem? Ha valakinek pedagógusok a szülei az kapásból rászoruló, százezres fizetés mellett nem várhatnak el közel ugyanekkora, vagy akár dupla ennyi tandíjat!

Magyar Bálint úgy nyilatkozott, hogy régebben õ is az utólagos hozzájárulás rendszerét támogatta, de a jelen tandíj is ugyanezt jelenti, mivel bárki felvehet diákhitelt. Diákhitellel jó elõre eladósítja magát minden diák, arról nem is beszélve, hogy annak THM-je mindig az aktuális jegybanki alapkamattól függ, a kezdeti 6%-os kamat ma már 10% környékén mozog.

Sok "gazdag" egyetem van már most is. Az utóbbi tíz évben közgázra, SOTE-ra, ELTE jogra hasonló foglalkozású szülõ támogatása nélkül volt a legnehezebb a bejutás. Azóta megreformálták a felvételit is, de az eredmény azért még mindig hasonló. Mi az érv? Hogy ezeken az egyetemeken szervezett viták, tárcatükrök során annyira sok diák nem is tiltakozok a tandíj ellen? Szégyellje magát minden nemmel voksoló hallgató.

Carnivora (törölt) 2008.03.03. 12:54:45

Megkapták a pénzt, aztán meg kellett esküdniük a gyerek életére, hogy odaszavaznak, ahova mondták nekik. De azért volt, aki mind a két oldaltól elfogadta az ezreseket. A 2006-os választáson pénzért vettek szavazatokat a nagy pártok, állítják a nyírmihálydi romák, akik dühösek a szomszéd faluban lakó Tejfel Lászlóra, hogy hamis telefonbeszélgetéssel égeti őket a Hír tv-ben. A Fidesszel szövetséges Lungo Drom tagjai is éintettek lehettek az MSZP-s üzletekben.

index.hu/politika/belfold/rommoney03/

Következmények nélküli ország ...

levee 2008.03.03. 13:17:01

"... nemigaz országhoz vezet."

Nyílván, a cigányoknak úgyis mindegy, kisebbségüknek nem jár nagy része egyetemre, főiskolára (tisztelet a kivételnek). A vizitdíj más kérdés, az nekik sem jó, hisz elég sok városban előfordult az, hogy reggel elkapkodta az etnikum az összes sorszámot, aztán szinte másnak nem is maradt. Bajuk nincs, csak melegedni járnak be.

plastik02 2008.03.03. 13:58:59

azért azt meglehet kérdezni, hogy miért ne legyen tandíj azonkívül hogy fizetni szopás?
szét kéne nézni a világban és ujjongani, hogy csak 105 rongyot kérnek el szemeszterenként. más kérdés, hogy a szolgáltatás amit érte kapunk elég harmat, de ez nem feltétlenül pénzkérdés, talán erre is kitérhetne az oktatási reform:a begyöpösödött, poroszos oktatási rendszer reformja, tanárközpontú helyett diákközpontú felsőoktatás stb. bár ezt felülről reformálni elég bonyolult lenne, majd csak kihalnak a phd-seket ingyen dolgoztató, óráról késő, tankönyvet szószerint leadó, dialógust mellőző órákat tartó profok.
persze a kérdés továbbra is a következő: mi baj a tandíjjal? szerintetek most kinek a pénzéből tanulnak azok, akik nem fizetnek tandíjat?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.03. 14:04:35

plastik02 2008.03.03. 13:58:59:
"szerintetek most kinek a pénzéből tanulnak azok, akik nem fizetnek tandíjat?"

A minimum 50% adot fizeto magyar munkavallalok penzebol. Akiknek a gyereke az 50% ado felett meg tandijat is fizethet, kiveve, hogy a szulo ezt nem fogja tudni kifizetni az 50%-os vagy magasabb elvonas miatt.

Magyarul csak az fog tudni tanulni, akit az allam kivalaszt es preferal tovabbtanulas szempontjabol. Volt mar ilyen, allamszocializmusnak hivtak. Annak is a sotetebb idejenek.

irrelevant 2008.03.03. 14:10:06

A legsiralmasabb dolog, amikor vén buzi politikusok vagy pedagógusszülők stréber gyerekei az ifjúsági szövetségben "fiatalos", "diákos" szlogeneket próbálnak kitalálni.

"Átvágtak! Vágod?" - Ez az IKSZ szlogenje. Ennél szarabbat még életemben nem hallottam, ennél még "A Fer nem fair" is jobb volt.

Szánalmas.

X Y kronosz óra 2008.03.03. 14:28:03

A fiatalok érdekeinek autentikus és hatékony képviselete megszűnt; önálló, ilyen-olyan hatalomtól független gondolatok nem jelennek meg. Ugyanakkor a kampány sodrásában pártszerűen látnak át egymás blöffjein a politikusokká nemesedett harmincas szakemberek, előszeretettel turbózva modoros és kiszámítható közhelyeiket a mikrofon előtt. Politikailag módosult tudatállapotuk miatt aztán számukra teljességgel értelmezhetetlen kategóriává válik a valódi polgári modor, érvrendszer és világszemlélet.

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=143811

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.03. 14:46:56

Valaki írt már Sebeők kampányáról?
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=202536
sebeokjanos.hu

Nem hiszem, hogy ez használ. Szerintetek?

Invictus 2008.03.03. 15:00:02

Nem láttam, de amennyire Sebeőköt ismerem, tuti hogy nem használ. Bár attól függ, kinek :)

Invictus 2008.03.03. 15:02:10

Carnivora 2008.03.03. 12:54:45

Igen, az ilyenek erős érvek a cenzus bevezetése mellett... (persze tudom, hogy az annyira reális, mint Trianon revíziója, vagyis semennyire)

irrelevant 2008.03.03. 15:04:11

Kicsit érdekes ez a "használ - nem használ" megközelítés.

Francois Pignon 2008.03.03. 15:04:29

lelkylola 2008.03.03. 14:46:56
"Valaki írt már Sebeők kampányáról?"

Nosza, te is megteheted, inni fogjuk a szavaidat. ;)

"Horváth Ágnest nem szakmai, hanem érzelmi vitára hívom ki – jelentette ki Sebeők."

Ez biztosan fincsi lenne.

Nem tudom hova tenni Sebeőköt. Tizenegynéhány éve még nagyon sokra tartottam, faltam az írásait. Lehet, csak az én kamaszos hevületem múlott el, de inkább mégis arra tippelnék, ő csinál mostanában bohócot magából.
Annak idején még jelentkezni is akartam a Bioszféra Pártjába, de nem találtam meg, talán csak médiahekk volt az egész. Nem tudom, belépett volna-e egyáltalán bárki rajtam kívül. Talán alelnökségig is vihettem volna. ;)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.03. 16:37:11

Csak azt nem értem, hogy ezt a Sebeők kampányt láthatólag a HÍRTV és a Nemzet propagálja . Az mno-n volt olyan előhír, hogy akkor is megtartja a performance-t, ha esik az eső.
Szóval szerintem abszolut gáz. De ki tudja?
otvospeter, azt kérdezem, hogy kinek használ? Mire jó?
Nem vagyok begyöpösödött, de Sebeők nekem is sok.

irrelevant 2008.03.03. 16:47:11

Mire jó? Arra, hogy megjelenjen a Blikkben és a Story Magazinban, amit olyan egyszerű emberek is olvasnak, akik kíváncsiak Sebeők neoidiotizmusára. Mindez tovább folytatja a szavazópolgárok gondolkodásának beterelését a "300 forint" csatornájába, ami a Fidesz elsőszámú érdeke.

Magyarul: talált a Fityisz egy legalja "celebet", aki metszetet képez a Blikk és a vizitdíj között.

tewton 2008.03.03. 17:12:31

lola, otvospeter,
ime egy ellenvelemeny (lekacagható):

1. Sebeők öko-filozófus. Írt könyvet már az egész celebség előtt is, és akkor még blikk se volt, nemhogy kereskedelmi tévé. Talán annak alapján kéne megítélni. Ugyebár a kormányról se a bulvár alapján gondolkodunk.
2. régen is meglepő, bizarr, polgárpukkasztó performancokkal (pl. a ketreces) próbált kitörni a todományosság falai mögül. Általában hülyének is nézte a felszinesebbje, aki csak a látványelemeket vette észre
3. egy idő után ráharapott a média is: mutogathat egy bogaras hülyét, aki érdekes és akin lehet nevetni. ő meg szépen hozta a kis furcsa öko-ideáit meg a személyiségét, és megjelent.
4. most már ő maga is rájátszik a róla kialakult hülyegyerek-elszállt figura imidzsre. legalábbis a villanymédiában. Ennek alapján könnyű hülyézni.
5. amúgy meg érdemes elolvasni a tárcáit a nyomtatott Nemzetben. Nem hülye ember, sőt.
6. Az elektromos imidzsét meg inkább próbáljátok a Neoprimitiv-Tudósok-BabaDada vonalon megérteni.

irrelevant 2008.03.03. 17:17:26

Tudom, hogy alapvetően nem hülye ember, olvastam egy-két írását, csak azt nem értem, hogy ez az új imidzse, ez a neoprimitív miféle értelmet hordoz. Szerintem semmilyet. Begolyózhatott, vagy valami kapuzárási pánik, estébé. Mindenesetre amit írtam a Blikkről és róla, az továbbra is érvényes.

A Tudósokat meg ne hasonlítsuk már Sebeőkhöz, jó? :D A Tudósok szellemes, vicces, szarkasztikus és formailag is többé-kevésbé élvezhető. Sebeők zenéjéről ezt nem mondhatjuk el.

tewton 2008.03.03. 17:30:52

otvospeter,
az egesz PR-jelenséget értem ilyen dadaistának (számait nem hallottam még). Talán nincs is igen mély értelme, amit belelássunk. Lehet, hogy az a megfejtés, hogy öncélú poénkodás. Újabb viszonyítási pont: Waszlavik - Velorex -... - ....

plastik02 2008.03.03. 18:40:16

"A minimum 50% adot fizeto magyar munkavallalok penzebol. Akiknek a gyereke az 50% ado felett meg tandijat is fizethet, kiveve, hogy a szulo ezt nem fogja tudni kifizetni az 50%-os vagy magasabb elvonas miatt.

Magyarul csak az fog tudni tanulni, akit az allam kivalaszt es preferal tovabbtanulas szempontjabol. Volt mar ilyen, allamszocializmusnak hivtak. Annak is a sotetebb idejenek."

ki fizet ma Mo-n 50%-os adót?
szerintem meg pont az lenne a lényeg, hogy kicsit átláthatóbb legyen a dolog. ha tanulni akarok, akkor azért fizetek, ugyanakkor nem fizetem ki a más csemetéjének az oktatását, csak a nyilvánvalóan rászorultakat (ugyanakkor arra érdemeseket, jó tanulmányi eredménnyel versenybe szállókat) támogatja az állam a pénzemből. ez tényleg ennyire ijesztő?
ezt meg hogy az állam válogatja ki kerül a felsőoktatásba egészen egyszerűen nem értem. az aki kifizeti a tandíjat, vagy nagyon jól tanul, ezzel az állam választ? akkor Amerikában bizony tombol az államszocializmus...
nem is ártana ha kicsit kevesebb gyökér kerülne be a felsőoktatásba, talán a tanárok is kiszabadulnának abból a mély apátiából, ami tökéletesen impotenssé teszi őket a katedrán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.03. 18:55:40

plastik02 2008.03.03. 18:40:16:
"ki fizet ma Mo-n 50%-os adót?"

Minden magyar munkavallalo, beleszamitva a TB-t es adot (ami mar eleve 30%-ot levesz a fizetesukbol). Erre jon ra az SZJA. Az AFA-t (ami egyebkent a legnagyobb adobevetel) meg bele se szamoltam.

50% a legalso adosavnak. A legfelso adosavban 70%-ra no.

"szerintem meg pont az lenne a lényeg, hogy kicsit átláthatóbb legyen a dolog. ha tanulni akarok, akkor azért fizetek,"

Ez egy lehetoseg, de nem ilyen adokulcsok mellett. Ha lenne egy angolszasz adorendszerunk, ahol azt mondanank, hogy csak minimalis adot fizetunk es innen minden zsebbol megy, akkor ez termeszetes lenne.

Magyarorszagon az allam legalabb 50% adot szed, vagy tobbet. Ilyen felallasban teljes allami ellatast (ingyenes egeszsegugy, ingyenes oktatas) varok el.

"ezt meg hogy az állam válogatja ki kerül a felsőoktatásba egészen egyszerűen nem értem. az aki kifizeti a tandíjat, vagy nagyon jól tanul, ezzel az állam választ?"

A mostani rendszer szerint a tanulok 6%-a lehet tandijmentes. Ebben mar benne vannak a hatranyos helyzetuek is. 50% koltsegteritest fizet, a maradek 44% pedig tandijat.

"nem is ártana ha kicsit kevesebb gyökér kerülne be a felsőoktatásba,"

Te itt most olyanokrol beszelsz, akiket felvettek felveteli vizsgan vagy kicsengettek a koltsegteritest. En ovatosabban fogalmaznek.

plastik02 2008.03.03. 19:25:56

azért az a felvételi vizsga szitáján elég nagy lyukak tátonganak még mindig, egyébként pedig elég körül néznem, hogy az állításom bizonyítékait lássam.
az 50%-os adóról ennyit:
www.apeh.hu/tablazatok/adotablak

ráadásul megnézném a tiltakozók közül mennyien vállalnának be akár egy sima APEH vizsgálatot.
lehet hogy gyenge érv, de speciel van ország, ahol valóban(!) 50% az adókulcs (ráadásul az alsó határ)
és a tandíj jóval magasabb az itthoninál.

Chicano 2008.03.03. 19:29:58

Hát persze. De a legtöbb helyen meg sokkal kevesebb. Inkább a pozitív példákat kellene néznünk, nem Sváziföldhöz vagy Burkina Fassokhoz akarunk felzárkózni.

Chicano 2008.03.03. 19:30:59

Egyébként melyik az az ország? Kiváncsivá tettél.

Francois Pignon 2008.03.03. 19:40:16

plastik02 2008.03.03. 19:25:56

Ne tessék már viccelni, vagy hülyének tettetni magunkat. Nem az SZJA az egyetlen adó.

plastik02 2008.03.03. 20:41:06

Chicano: közel jártál, Izrael...

Pignon: perszehogynem, kb. ugyanolyan demagógia, mint kihozni, hogy van, aki 70%-os adót fizet.

plastik02 2008.03.03. 21:27:43

szélsőséges esetben, mellesleg megnézném ezeket melyik leggazdagabb adózó fizeti be...
az adórendszer amúgy valóban szopóág, de ettől függetlenül a tandíj még mindig logikus.
mellesleg az ingyenes felsőoktatás is egy államszocializmus nevű rendszerben volt divat.

Francois Pignon 2008.03.03. 21:41:34

Szélsőséges eset? Melyik leggazdagabb adózó fizeti be? Bármelyik átlagkeresetű alkalmazott.

"Az átlagkereset hányszorosa adózik a legnagyobb adókulccsal - 0,8"
index.hu/cikkepek/0702/gazdasag/table.jpg

fura dolgok ezek... 2008.03.04. 01:00:57

Fura, kisvárosi történet egyesületekről, pályazatokról. Érdekes dolgok ezek...:
cyberparaszt.freeblog.hu/archives/2008/02/

Chicano 2008.03.04. 08:00:06

Idézet a blogból:

"Talán jobban megközelíthető az igazság, ha ismerjük a Városi Hírlapban megjelenő írások indítékát. Ezek mind egyetlen célt szolgálnak: az ÖKE-FIDESZ elferdített ténymagyarázataival, gyakran beteges gondolatokkal és következtetésekkel terhes ideológiai térnyerését, hogy megszerezzék a hatalmat szeretett kisvárosomban: Kalocsán. Ezt jóérzésű kalocsai polgárként nem tudnám elviselni. Többek között ez is idokolja e blog létrejöttét és jogosultságát."

Nocsak, megint egy baziranagyon független blog.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.03.04. 12:12:14

Szolidaritás nélküli ország...a magyarok megint lesznek olyan sötétuborkák, hogy hagyják befolyásolni magukat MSZP/SZDSZ által. Lásd határontúli magyarok állampolgársága. Az is hatalmas szégyenfolt az ország történetében, most jön a következő...
Bár ne lenne igazam.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.03.04. 12:18:51

Amúgy egyetemista vagyok és nincs kedvem tandíjra költeni az ösztöndíjamat. Ennyi.
A másik két kérdés szerencsére még nem érint személyesen, de oda is mennek az igenek. Lehet, hogy naiv vagy buta képzelgés, de talán így kifajezhetem azt, hogy nem értek egyet az iránnyal ami felé tartunk és azokkal sem akik vezetnek minket arrafelé.

Carnivora (törölt) 2008.03.04. 12:44:00

"A magyarok egyszerűen különlegesek - és nem csak nyelvükkel. Mindig mást kell csinálniuk, mint szomszédaiknak. Amikor a szocializmus válságban volt, a magyaroknak ott volt a saját fogyasztói gulyáskommunizmusuk. Most, amikor Közép-Európa többi állama rekordokat döntöget a gazdasági növekedésben, a budapesti GKI gazdasági intézet úgy látja: jó lesz, ha a magyar GDP az idei első negyedévben egyáltalán pluszban lesz" - zárja írását Martin Ehl.

-

na jah

kispufi 2008.03.04. 13:39:17

hölgyek-urak, az indexen szavazás folyik a népszav. kérdésekről, 3000 fölötti válaszánl bizony ikszre állnak a dolgok (tandíj-napidíj talán 52-53 %-on áll, de a vizitdíjnál iolyesmi arányban mennek a nemek!), mit jelent ez: az index még mindig inkább a ballibek olvasmánya, ráállt esetleg valami "bérkattintó" ifjúsági szervezet, vagy előjele valami nem várt, elképesztő és hátborzongató fordulatnak?

Ács Ferenc 2008.03.04. 14:43:55

Kispufi: Húszezer fölött is ez az eredmény. De mi ebben a hátborzongató? És miért azonosítod a nemeket a ballib szavazókkal? Arra nem gondolsz, hogy esetleg a jobbközép állásponthoz nem a szociális demagógia áll közelebb? Ez nem pártszavazás lesz.

Más: szerintetek az új Fidesz-kampányfilmben a nyugdíjasok hangja nem utószinkronizált?

Francois Pignon 2008.03.04. 15:02:29

Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak a szavazásnak, azok az idősebb generációk, akik majd valóban elmennek és eldöntik a népszavazást, nem túl reprezentáltak az indexolvasók között.
És még az is lehet, hogy egy ilyen tétnélküli szavazáson nem teljesen úgy szavaz valaki, ahogy vasárnap fog. Én például így tettem. ;)

Papa Doc 2008.03.04. 15:24:49

kispufi: azt jelenti az eredmény, ill. annak eltérése a reprezentatív közvéleménykutatási eredményektől, h az index szavazás nem reprezentatív. Gondolom a középkorú budapestiek és nagyvárosiak irányába dől a minta.

Ács Feri: kimutatott tény, hogy a "nem" szavazat legerősebben a ballib elkötelezettséggel függ itt össze. Ez kontextuson kívül nem pártszavazás, de ha a nép így értelmezi, akkor az.

VVega: ilyen egyszerűen is lehet dönteni a népszavazásról, bár most az a trendi, hogy töprengünk, vajon egy konzervatívnak nem sok-e, ha minden kérdésről (értsd: átlagosan 2-3 évente 1-2 kérdésről) a büdös nép közvetlenül dönt. Mert hát hova fog az vezetni, hogy itten a parasztok szavazgatnak. (Nem a konzervativizmus ellen vagyok, csak a konziskodás ellen.)

ÁrPi 2008.03.04. 18:57:13

otvospeter 2008.03.03. 16:47:11
-Sebeőkröl szólva-
"Magyarul: talált a Fityisz egy legalja "celebet", aki metszetet képez a Blikk és a vizitdíj között."

Legalja celeb... tán mert amúgy egy magas IQ-val bíró ember. (?)

A hetihetesben (nem a néptelen esős utcán) meg Váncsát láttam a 300 Forint kicsinységéről értekezni Ingyensörös népsavazási példázatát bepanelozva, a TB-járulék-nüanszot amnéziásan elfeledve és gondosan nem szóbahozva -- ami 1500-1600 Mrd Forint évente.

CrL 2008.03.04. 19:10:51

itt az újabb megmondóember n43.

www.hirszerzo.hu/cikkr.rajzolj_pocsot_a_szavazolapra.58825.html

Sose voltam Kispál rajongó, de nevükben most mégis én kérek elnézést.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.04. 19:59:49

Crl, szerintem meg jó a cikk. A közvélemény jobb és baloldalán egyre erősödő álláspont, hogy az egész elit húzzon a picsába. Számomra ez igen bíztató.

Francois Pignon 2008.03.04. 20:06:23

Ugyan már, annyira kilóg a lóláb. Gyurcsányéknak jó az érdektelenség is, őt felvállalni meg annyira kínos. Ez a szavazólapra rajzolt pöcs éppen a szoci-álszervezetre, a F.A.SZ.-ra rímel.

Francois Pignon 2008.03.04. 20:08:09

(Az cikk mellé meg Szadi reklám, Szoci-banner.)

CrL 2008.03.04. 20:13:49

kemo, gondoltam hogy fog, amivel nincs is gond de ettől még mindig nem értem: hova tűnjön el az elit és hogy? ezt már megénekelte a Publicus Hungaricus kétszer is, de ők sem és azóta senki nem ad választ arrra, mégis hogy? Valaki bemegy a parlamentbe egyik hétfőn, újsgironak adja ki magát és egyszercsak felsétál a Szily Katalinhoz és bemondja: Köszönjük eddigi áldásos munkájukat, a rendszerváltást meg mindent de most szemlélet illetve elitváltás jön, maguk hazamehetnek és örüljenek, hogy nem nyomunk mindenki képébe marcipános tortát vagy mustáros virslit ?

Mert ez tetszene, de ettől még nem vagyunk beljebb semmivel.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.04. 20:32:05

Crl, ismered a kereslet-kínálat törvényeit. Ha megfelelő kereslet lesz az újra, akkor az meg is fog születni. Ami most történik az az első fázis. Valaki megcsömörödve a politikától,távol marad, van aki utcaköveket dobál, és van aki faszt rajzol a szavazólapra. Ez a fozódó fejetlenség ideje, de ahogy mindig, a káosz majd megszüli a rendet.

CrL 2008.03.04. 21:31:37

Francios: igen márcsak a FASZ linkje hiányzik a cikkhez, hogy teljes legyen a kép.

Kemo: persze bekövetkezhetne olyan is amit irsz - igenextrém esetekben. de én itt nem látok komoly káoszelőjeleket, az apátia v közöny ahogy már irtam egyszer, mindig is az adott kormánynak jön jól. igy mindenki aki faszt rajzol v virágot szed vasárnap zöldutat ad a kormány eddigi politikájának. na de ez itt már lejárt lemez ;]

tewton 2008.03.05. 14:22:00

Crl,
véletlen egybeesés, hogy a hírszerző publicistái egyszerre fedezik fel a jóidőt és a vasárnapot. Valahogy a tavaszi népszavazási napokon mindig jobban hívogat a napsugár a Normafához :)

smalladam 2008.03.05. 15:22:39

tewton, egy ÁVH-s verőlegényből lett ortodox rabbi vár a Normafánál minket fejenként egy-egy koffer olajszőkítésből származó pénzzel vasárnap délután. majd hülyék leszünk választásra menni ehelyett:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.05. 16:13:16

smalladam,
még orcátlanul be is vallod!

smalladam 2008.03.05. 16:27:10

a pénzből lelépünk a kajmán-szigetekre, aminek nincs kiadatási egyezménye magyarországgal, úgyhogy megtehetem

tewton 2008.03.05. 16:45:47

Smalladam,
azért örülök, hogy mégsem a Kék Osztriga bárban találkoztok, a Dohány utcában (hamár a dohány szóba jött) :) Vagy csak hallgatsz erről az oldaladról? hátat fordítasz?

Ács Ferenc 2008.03.05. 17:32:20

Kemotox: olyan furcsa, hogy mi egyetértünk. De ez a helyzet.
süti beállítások módosítása