Télzeneszerelem III.
2008. január 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Télzeneszerelem III.

Nyilván, ha mai kissrác vagy kiscsaj lennék, még meg is lennék illetődve, hogy napjaink egyik legsikeresebb popsztárja Budapesten forgatott videoklipet. De már nem vagyok kissrác, nem érdekel a tinitömegpop, meg egyébként is, internet killed the video star.

Ezért inkább mókásnak találom, hogy Gwen Stefani, az idén 39 éves (de abból tizenötöt gond nélkül elrejtő) énekesnő legújabb, Early Winter c. klipjét a Nyugati pályaudvar kies peronjain forgatták. A tündéri Gwen pont ott fetreng a betonon, ahol mi, reakciósok szoktunk pálinkázni szokásos Erdély-járásunk előtt. A klip során felvillan a Nyugati-aluljáró és a Vár egy-egy részlete is, majd Gwen Stefani elvonul egy épp induló, agyongraffitizett szerelvény előtt. A Gödre hazainduló, zónázó zöldséges nénik biztos megtárgyalták, hogy vajon milyen szőke macát filmezhettek a pályaudvaron.

A tökéletesen értelmetlen klip visszatérő jelenetében Gwen szép báli ruhában forog a Nyugati pályaudvar császári várótermében, ahol annak idején Ferencz József apostoli királyunkat fogadták az ország nagyjai.

Tranzit glória.

Gwené is múlóban van. Az utóbbi években jellegtelen vagy egyenesen fos popipari termékeket állítottak elő producerei. Mi inkább a boldog kilencvenes évekre emlékezünk vissza szívesen, amikor a No Doubt zenekar frontnőjeként tolta a fülünkbe a jófajta kaliforniai ska muzsikát. Azt máig öröm és bódottá hallgatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr28297141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

banza 2008.01.14. 18:06:33

tényleg elég értelmetlen a klipp

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2008.01.14. 18:54:00

Szerintem nagyon is jó a szám. A klipp meg tényleg szar, de ettől még kellemes elnézni a háttérben füstös rátóti motorkocsikat.

Hattory Hanzo 2008.01.14. 21:35:35

Dear Reakció!

Hamár könnyűzene, akkor inkább erre kéne reagálni:

" Hobó:Vikidál Gyula például soha semmi ártalmasat nem jelentett rólunk. Schuster Lóránt viszont – aki ma nagyon büszke arra, hogy mindenkivel együtt őt is megfigyelték – egy jobbos diktatúrában talán fel is köttetne. Viszont én írtam zenekarának, a P. Mobilnak több szövegét, köztük a Honfoglalást. Mi a tanulság? Van, aki egy hülye helyzetben is képes ember maradni, mást csak a gyűlölet mozgat.

Az előző rendszerben nem derült ki, hogy lett volna bármiféle politikai állásfoglalásuk vagy hitük. Egyiküknek sem került elő betiltott dala, lemeze. Ilyen csak Nagy Ferónak és a Hobo Blues Bandnek volt. Feró nevében persze nem beszélhetek. Velem az történt, hogy jóhiszemű tévedésbe estem. Azt képzeltem, hogy a rockzene gondolkodó műfaj. Elsősorban azért, mert sokat hallgattam Bob Dylant, John Lennont, Lou Reedet, Mick Jaggert és hasonlókat. Csakhogy ők pont a kivételek. Hiszen még az olyan jelentős rockzenekarok sem gondolkodtak sokat, mint a Led Zeppelin, a Deep Purple vagy a Black Sabath. Számaiknak nem volt különösebb politikai, társadalmi tartalmuk. Ami oké, hiszen a rock nem intellektuális, hanem érzelmi műfaj. A nyolcvanas évek hazai rockzenészei is elsősorban érzelmi alapú zenéket játszottak. Eszük ágában nem volt szembemenni a rendszerrel. Ma viszont ez sokuknak mégiscsak kényelmetlen, mert itt azért diktatúra volt. Megpróbálnak hát utólag szembeszállni – amire az úgynevezett jobboldal kínál ilyen-olyan lehetőséget. Lengetik a nemzetiszín zászlót a színpadon, ami ráadásul nagyon artisztikus és populáris. De például a Homok a szélben című örökzöld ettől még nem bír súlyosabb tartalommal."

Hát, kábé ennyit.... Nektek ezek jutottak. :)

ergé 2008.01.14. 22:03:15

mármint kinek, és mi jutott?

Őrnagy Őrnagy 2008.01.15. 08:28:06

Ez gondolom a 168 Órában volt, de hogy jön ez a gyönörű Stefanihoz?

volante · http://volante.blog.hu 2008.01.15. 08:40:33

Az előző albumon a The Real Thing szerintem nagyon jól sikerült. Főleg, mert a New Order két tagja (Bernard Sumner és Peter Hook) is közreműködtek benne. Kár, h nem adták ki maxiként.

macika 2008.01.15. 09:10:14

nagyon szupi lett a klipp, stefni gyönyörű! odavagyok érte omg fantasztikus az egész, mennyire jó fej már, hogy ennyire megtiszteli budapestet, whooaaaa! omg omg! omfg!! gyönyörű!! annyira jól sikerült! uristen!

Őrnagy Őrnagy 2008.01.15. 09:31:18

Hát nem tudom, valahogy jobban bejött volna a Nyugati a fénykorában. Így túl lehagoló a klipp. Ha már lepukkant, akkor inkább valami igazi szocreál kellett volna ,pl a fehérvári a szenzációs freskóival.

dekoninckx (törölt) 2008.01.16. 13:48:33

Nem értem a klip dizájnjátt, de nagyon díjazom, hogy az eléggé deszka Gen nem érzi szükségét a keblecskéi plasztikáztatásának!

Istvan 2008.01.21. 21:28:53

OFF
egy kis lelekvidito a teli depresszioban:
www.youtube.com/watch?v=GgbM2zlR-eM
Egy postot esetleg megerdemelne, nekem nagyon bejon...
ON

Zsuzsa 2008.01.28. 13:26:53

Ha Magyarország ezt a látványt tudta adni,akkor ez van...,Ez nem Gwen hibája.Más országok és bármit tehet tudatosanban is megvan ugyan ez,csak mi nem úgy látjuk,mert nem ott élünk...Nyilván a firkás vagonokért sem Gwen tehet,és az is nyilván hogy máshol adnak a külsőre és van pénz lefesteni...Most nehogy már ne forgassanak sztárok kis hazánkban mert nektek ez tré...Kik vagyunk mi hogy fikázzunk valakit aki idáig jutott s közben mi ezért semmit nem teszünk csak fikázunk...Ja bocs már aki,mert én nem...Én Szeretem Gwen Stefani-t,már 11-éve,S bármit tesz tudatosan teszi...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.01.28. 14:11:30

Én meg szerettem Gwen Stefani-t, 11-éve.

:)
süti beállítások módosítása