Az első tégla a berlini falból
2007. szeptember 09. írta: sHelf

Az első tégla a berlini falból

Páneurópai piknikÜnnepi konferenciát tartottak ma a Parlament Felsőházi termében Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére a magyar-osztrák határnyitás 18-ik évfordulója alkalmából. Volt szerencsém részt venni a rendezvényen, amelyen valószínűleg Boross Péter volt az egyetlen ellenzéki országgyűlési képviselő, mást legalábbis nem vettem észre.

Az egész egy filmvetítéssel kezdődött, amelyben német és magyar interjúkat nézhettünk, többek között Gyurcsányét, aki az ülésteremben ülve végig mosolygott, miközben nézte magát a kivetítőn nyilatkozni. Azután ő nyitotta meg a konferenciát Az első lépés Európa egysége felé című szösszenetével, melyből azt jegyeztem meg, hogy Magyarország a Szinatra-doktrínát követte, azaz It's my way. Sic.

A konferencián felszólalt Paul Lendvai is, aki mondandóját azzal zárta, hogy példát vehetnénk már a nyugatról, mert egység kell ide, és szívből reméli, hogy két év múlva már ellenzékiek is jönnek ünnepelni a határnyitást. Csak odamondott azért, na.

Elég belterjes ünnepség volt tehát, a fő sztár, Horn Gyula sajnos nem vehetett ugyan részt, de Kovács László Út a határnyitáshoz című értekezése a lehető legunalmasabb formában elmagyarázta, hogy 18 éve hogyan oldották meg Gyula szobájában a problémát.

Itt valamit muszáj megjegyezni. Az egész ugyanis eleve nem szeptemberben, hanem augusztus 19-én kezdődött. Horváth József A "kísértet" fogságában című könyvéből kiderül, hogy ő volt akkor a minisztérium ügyeletes tábornoka. Délután telefonon jelentették neki, hogy a Piknik térségében NDK-s állampolgárok gyülekeznek, és félő, hogy megkísérlik az áttörést. Ne felejtsük el, hogy ekkor még tűzparancs volt érvényben! Horváth József azonban megtiltotta a fegyverhasználatot, egyedül vállalva a felelősséget. Horn Gyuláék végül szeptember 10-én éjfélkor nyitották meg hivatalosan a határt. Az igazi döntés azonban azé az emberé volt, aki vállalva a parancsmegszegés következményeit megakadályozta, hogy mészárszékké változzon az osztrák-magyar határ.

kép: cyberpress.sopron.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr45161077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.09.10. 00:02:16

Horváth József megnyilatkozásai közvetlenül nem hivatkozhatók. A tábornok ismert arról, hogy nem ellenőrizhető tényeket saját szája íze szerint színez át.

Beszélő, 1990, Kőszeg Ferenc:
www.c3.hu/scripta/beszelo/00/01/12valog.htm
"Horváth József megrögzött füllentô. Emlékezhetünk: még a Duna-gate ügy elôtt, kissé megbicsakló hangon ugyan, de belemondta a tévé kamerájába, hogy e sorok írójának a telefonját, Isten ôt úgy segélje, nem hallgatják le. Utóbb pirulhatott, mert, püff, épp erre a lehallgatásra került elô közvetlen bizonyíték.
Már nyugdíjasként a Pesti Hírlapnak azt nyilatkozta, azért volt szükség még tavaly novemberben, decemberben is telefonlehallgatásra és levélfelbontásra, mert értesültek róla, hogy az ellenzék behatolásra készül a Belügybe. Ha értesült róla, megint többet tudott, mint maga az ellenzék, mert számomra bizony olyan váratlan volt Végvári jelentkezése, hogy kezdetben egy szavát sem hittem el."
...

bitadani · http://tarsasjatek.blogspot.com 2007.09.10. 11:03:21

egyetértek. valszeg horváth meg németh miklós éppúgy kellett a határnyitáshoz mint horn, de ahogy utólag tülekedtek-tülekednek az 'igazi rendszerváltó' címért, az elég utálatos. miközben talán nem véletlen, hogy nem '71-ben nyílt meg az a határ...

OftF 2007.09.10. 11:56:39

Én is ott voltam, megvan a szögesdrót-darab is, amit szedtem, hozzá egy zöld hitelességi papír az MDF-től.
Akkor még középiskolás voltam, és nem sok fogalmam volt róla, hogy ez mit jelent, bár azt tudtam, hogy történelem íródik.

OftF 2007.09.10. 11:57:10

Mármint a pikniken voltam ott, nem Horn előszobájában :-)

OftF 2007.09.10. 12:02:02

Doomhammer,
Horváth Kőszegnek egyszer nem mondott igazat, és ettől megrögzött füllentő lett? Ne már.
Nyilván nem mondhatta meg neki. Elképzelhető, hogy csak egyetlen egyszer nem engedelmeskedett a rezsimnek, valószínűleg többször nem is tudott volna. És nagyon jól választotta meg ezt az egy időpontot.

bugris 2007.09.10. 12:20:54

Bitadani, én nem látom azt a nagy tülekedést. Valahogyan Horn simán megkapta ezt a titulust. Pedig Németh sokkal népszerűbb volt annak idején, ha nem vonul vissza a politikától, nagyobb játékos lehetett volna Gyufánál meg Kovácsnál. Hogy mi vitte rá, hogy átengedje Julius Hornnak a nemzetközi dicsfényt, talán csak ő tudhatja.

bitadani · http://tarsasjatek.blogspot.com 2007.09.10. 12:32:45

hát nem a nagyvonalúság, az biztos - lásd 2001 ;)
horn külhoni népszerűsége tényleg nehezen magyarázható, de tülekedést azért én látok: horntól kovácson át tabajdiig mind rémesen meg van sértve, ha vki nem a kitűnő magyar külpolitika és a mérsékelt, kompromisszumkész pártvezetés sikerének tartja a rendszerváltást.

Toma 2007.09.10. 13:17:47

Az hogy ki volt a Belügyminisztérium ügyeletes tisztje 1989 augusztus 19-én gondolom nem államtitok. Be kell menni a levéltárba, meg kell nézni (az 1990 ápr-a előtti iratok keletkezésük után 15 évvel kutathatók) és akkor kiderül, hogy mi a helyzet.
Német miután Londonba száműzte magát, az EBRB (v. mi) szabályzata szerint nem vehetett át kitüntetést.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.10. 13:20:28

Kőszeg szavahihetőségéről meg Moldova Gy. ír elég csúnyát, róla meg ugye... tudjuk, szóval a ki lódít a másikról-lánc végtelen :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.09.10. 13:33:45

OftF 2007.09.10. 12:02:02:
"Doomhammer,
Horváth Kőszegnek egyszer nem mondott igazat, és ettől megrögzött füllentő lett?"

Nézd meg a linket, találsz ott még pár példát. Horváth nem Kőszegnek nem mondott igazat, hanem a tévé nyilvánosságának Kőszegről. És itt nem Kőszeg a téma, hanem az, hogy a III/III (vezetője: Horváth József) lehallgatta az Ellenzéki Kerekasztal kulcsszereplőit, miközben ők pl. az új Alkotmányról (lényegében a mostaniról) tárgyaltak az MSZMP-vel.

Ez pedig tény, amit Horváth simán lehazudott. Ezek után nehéz tőle bemondásra bármit elhinni. Ha más forrás is alátámasztja, talán akkor. A tábornok úr nagyon ért a szelektív kiszivárogtatáshoz és a féligazságokhoz, ez a szakmája.

Véleményem szerint az akkori pártállami vezetők készségeszségét a lámpaoszlopra akasztástól való félelem motiválta, a la '56. Ebben a közegben tök mindegy, ki és mit engedélyezett, tudták, hogy game over.

Hogy egy szovjet nagykutyát idézzek '56-tal kapcsolatban: '56-ban a szovjet hadsereg megmentette a szocialista rendszert Magyarországon, de nem mentette meg minden egyes elvtárs életét. '89-ben is nagyon tudatában voltak az elvtársak ennek a finom különbségnek.

bugris 2007.09.10. 13:33:53

Attól, hogy kitüntetést nem kaphatott még a nemzetközi elismerést megkaphatta volna Horn helyett/mellett. Az az érdekes, miért nem folytatta a politizálást. Mert mire újból megszólalt itthon, már kikerült a körből, és el is felejtették. Na nem mintha bántana a dolog, de Medgyessynél biztosan jobb lett volna.

kzgy 2007.09.10. 14:17:39

Van egy érdekes élményem erről az évfordulóról. Tizenegy évesen vicces volt,hogy amikor bemondták a Hét című műsorban, hogy megnyílt a határ, olyan dudálás kezdődött a házunk előtt, hogy csak úgy rázta a tölgyeket a sok Trabantkürt. (Bocs a költői képért.) Fél óra múlva pedig mind a 3000 NDK-s elindult lefelé a hegyről. Maradt: kb. 3000 köbméter szemét, amit egy hónapig szedtünk össze. Csillebérc, 1989

Toma 2007.09.10. 14:41:40

Bugris!

Az tényleg érdekes kérdés, hogy miért lépett ki az MSZP-ből, miért ült át a függetlenek közé, majd miért ment el Londonba. Pozsgay is belső számüzetésbe vonult 91-re. Szerintem Ők tették helyesen, sokkal kevesebb politikai indulat lenne az országban, ha azok akik 90 előtt voltak vkik a pártállam szolgálatában, elhagyták volna a politikát 94-re.
Na jó. Biztos így is lennének indulatok, csak másfélék.

Már régen volt és abszolút nem emlékszem rá, de Medgyessy pénzügyminiszterként (96-98) is hebegett-habogott, öözött?

gloire 2007.09.10. 15:57:56


Nem, akkor még úgy nyomta mint Latinovits.

Toma 2007.09.10. 16:35:38

Nem, akkor még úgy nyomta mint Latinovits.
:))
Komoly választ kérek.
süti beállítások módosítása