Reakciósabb
2007. július 04. írta: nénike

Reakciósabb

Tudom, hogy TGM-t nem szabad mélyen letüdőzni, ezért inkább szórakoztató jelleggel idézek tőle a Népszavából (megjegyezve, hogy blogunk Ilyen ország pedig nincs rovata erősen lemaradt Gazsi Jobboldali sajtópolitika című sorozatától. Alábbi idézet a 224. epizódból való).: "A lap - amelynek pár számát mostanában elolvastam - ma már reakciósabb, mint a Magyar Nemzet, de a Magyar Nemzet legalább jól szerkesztett, magyarosan írott, érdekes, informatív újság (bármit gondoljon is valaki némely publicisztikáiról), viszont a kilencvenes évek szellemileg vezető, liberális lapja, a Magyar Hírlap ma önmaga árnyéka, kevésbé finoman szólva: ócska vacak." Eddig az idézet, most jön a kínzó kérdés. Mi a fenét jelent az a reakció. Nekem a patella reflexet. Amikor kis kalapáccsal ráütnek a térdkalácsodra, ennek következtében pedig önkéntelenül is rúgásra lendül a láb. És ezt lehet absztrahálni. Ha TGM a Rákosi rendszerben divatos értelmében használta, akkor sincs nagy baj, egyáltalán nem állt szemben a reakciós a normalitással. A kérdés, hogy van-e ma pejoratív értelme? Mert Tamás Gáspár soraiból az jön át, hogy ez valami vállalhatatlan dolog. A másik felvetést inkább vitára bocsátom. A Széles birodalom médiuma, az Echo TV (de a Hírlapra is célozva lett keményen) "ájultan tisztelettudó Orbán Viktorral…" Ezért a Nemzettől a konkurens napilap Fidesz-közelibb. Tényleg? És te, kedves kommentelő, melyik napilapot forgatod legszívesebben?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr54111311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Téglagyári Megálló 2007.07.04. 09:41:04

Elsőként csak azt tudom mondani, hogy ezért adtam a blogomnak a "reakciós blog" cimet... Borzasztó, hogy 2007-ben rákosista szlogenekkel van tele az ÉS.

kzgy 2007.07.04. 09:42:18

Én a Nemzeti Sportot; ha valamit, azt félálomban is el lehet olvasni a villamoson reggel.

Hazafelé pedig inkább a Nemzet, mint a Hírlap. Ez utóbbi ugyanis borzasztó unalmas. Az előbbin sokkal több a szórakoztató írásmű. A kedvenceim a "reakciós" publicisztikák. :)

bugris 2007.07.04. 10:23:30

A Nemzeti Sport konkrétan egy nagy rakás sz.r lett az elmúlt években. Valamikor még voltak ott is rendes ujságírók, de mára a bulvár legalja, a híreik meg kétnapos reakció(s) idejűek. Hej, amikor még volt benn egy fél oldal a legfontosabb politikai hírekkel azok kedvéért, akik csak azt olvassák.

Először Népszabadságot olvastam, ez járt nagyszüleimnek, már csak megszokásból is, annak edején ez volt "a lap". Aztán meg Hírlapos voltam, jó nagy volt, ha valahol stoppolás közben ért az éj, ruha alá begyűrve frankón melegített is. Aztán olvastam a Napi Magyarországot is, hol máshol fordulhatott volna elő egy lapon Pilhál Gyuri bácsi és Oli bácsi.:) (Vagy rossul emlékszem?) Nemzetet az Egei cikkig olvastam, na jó, a szombati mellékletes számot még veszem, elsősorban a gasztro-rovat miatt.
Egyszóval, jó napilap most nincs, részemről a net.

kzgy 2007.07.04. 10:30:18

Igazad van a Sporttal kapcsolatban, de ma reggel pl. Vonnegutot próbáltam olvasni angolul, és azért az nem ment.



Oli bácsi 2007.07.04. 10:30:46

Hát ha rólam van szó, akkor nem. Pilhál mesterrel nem volt szerencsém együtt dolgozhatni, akkoriban inkább a randizáson járt az eszem.

bugris 2007.07.04. 10:31:44

Akkor rosszul emlékszem. Nemzetbe sem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.04. 10:41:16

Nem tudom, olvastam-e valaha napilapot.
Lassan már semmit sem olvasok a magyar sajtóból,
csak szaklapokat.

Oli bácsi 2007.07.04. 10:44:05

OFF

Már értesítettem az Ufi-kommuna Offtopik és
Leleplezéselhárító valamint Nickvédő Szervezetét Bugris et. tiltott eszközöket is (ú. m. kérdezősködés) bevető akciójáról, úgyhogy ha csöngetnek, akkor nyisd ki :-)

Egyébként meg de, viszont olyan helyen, ahol epikus hajlamaim kibontakoztatására szűk volt a tér, és mindez baromi régen, több mint tíz éve.

ON

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 10:46:20

Néhány évvel ezelőttig Nemzet- és Népszabadság-előfizető voltam. Aztán amikor már a címlapsztorikat sem olvastam el, rájöttem, felesleges. Meg akkoriban volt Lovas tilosrádiós publicisztikája, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Mostanában kb. 2 havonta veszek napilapot, de kávézókban bele szoktam nézni. Amúgy a Népszabadság kb. teljes anyaga 0 órától fent van a neten, még gyorsabb is, mint a papír.

bugris 2007.07.04. 10:49:08

Bocs, Oli bá! Nem kell ám mentegetőznöd. :)

bugris 2007.07.04. 10:59:05

Az is érdekes, hogy az Echo Tv milyen kis mérsékelt adónak indult, aztán most meg Pörzse, Matúz, meg Siklósi Beatrix (aki egy hájas ronda tehén, csak a miheztartás végett írom ezt, mert ő meg képes volt Schmidt Mária szemeinek állásán viccelődni). Ki lesz még, talán Budaházi, meg a magasan kvalifikált Tomcat is kap majd egy kulturális félórát, vagy értelmiségi ötperceket?
Persze az Echo sem csinálja bután. Elég ha két százalék nézi, de ha azok fanok, biztos kiverik a helyi kábelszolgáltatóból, hogy berakja a csomagba. Ez általában focival szokott menni, alapíts egy csekmet adót sok ismétléssel, rakj be heti két bajnoki meccset, és az elvakult szurkerek (mint pl én, :szemlesüt) biztosan elérik, hogy jöjjön a lé a kábelszolgáltatóktól.

Dr. Minorka 2007.07.04. 10:59:42

nénike!
1. Nekem a reakciós kifejezés élőnek tűnik (=> Google, reactionary). Annyit jelent, hogy ultrakonzervatív.
2. Történetesen egyiket sem forgatom szivesen (nincs ilyen lap), az MN-t olvasom, az MH érdektelen.
3. Mintha nem ez lett volna TGM cikkének "fősodra"...

bugris 2007.07.04. 11:05:41

Csekmet=szemét. Bocs a zalai ákcentusért :)

Pallos Levente 2007.07.04. 11:07:16

Mostanában megvettem néhányszor a Hírlapot, de nagyon felszínesnek (? lehet, hogy nem ez a legjobb szó rá, szóval pillanatok alatt végeztem vele) találtam.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 11:10:44

Csekmet, jeee! Nem csak zalai, vazsi is.

bugris 2007.07.04. 11:13:00

Az őszödi beszéd kikerülése utáni hétfői Hírlapot még őrzöm. Messze legjobb címlapjuk volt. Egyszerű, de lényegretörő.
Amúgy régóta nem a példányszámokból él a lap, kíváncsi leszek, ha "reakciósodik" mi lesz a maradék hirdetőkkel?

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.04. 11:19:08

Egy kis szerintem. A Nemzetnek néha meglepően jó értesülései vannak szoci képviselőktől, ezért át szoktam nézni, plusz nekik köszönhetjük, hogy ismereteink vannak Ferenc ÁFA-ügyeiről és a zabrált villa eredetéről. Ez pozitívum, bár vannak napok, amikor a Nemzetben minden második hír az, hogy "valótlanul állítottuk...".

Ami a publikban jó, az a Tiranai Lepel. Telitalálat és tökéletesen rímel a valóságra.

A Hírlapban ált. jók a hírösszefoglalók-háttérinformációk, ez lett a lap erőssége, de a publicisztika-rovatot kár beleszerkeszteni a lapba - egyszerűen nem szól semmiről: nem aktuális, nem érdekes, ésatöbbi.

Népszabi ritkán, egy-egy Tamás Ervin publicisztika miatt (hogy lehessen értelmezni, mi a "vonal", ahogy már Pelikán et. is megénekelte), Népszava meg rendszerint csak a vicc és a munkásőr-romantika kedvéért.

De általánosságban minden egyes fáért kár, ami a napilappiac oltárán áldozza oxigéntermelő életét.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 11:20:35

Az olvasottsága nő a MédiaAnalízis szerint. Ha tiszta piaci logikát feltételezünk, akkor nőhet a bevétele is (igaz, nem tudom, hogyan alakult az olvasótábor összetétele).

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 11:23:44

Melyiknek nő az olvasottsága?

bugris 2007.07.04. 11:27:12

Amúgy méltatlanul kevés figyelmet fordítunk a komoly és a bulvár határán lavírozó helyi lapokra, pedig azokat olvassák a legtöbben.
Emlékszem pár éve szokásos tokaj-hegyaljai nyaralás közepette semmilyen országos lapot nem tudtunk venni a helyi postán, csak a BAZ megyeit.
Nem hittem volna, hogy ilyet látok, de abban a lapban nem volt semmi! De komolyan, egy sor sem volt benn, amit érdemes lett volna elolvasni.
Ahhoz képest már a nagy nyugat-magyarországi hármas (Kisalföld, Vas Népe, Zalai Hírlap) is FT szintű magasságokban van.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.04. 11:29:44

Sporthorgászt olvassatok, abban nincs annyi marhaság, de sajnos csak havilap.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.04. 11:29:55

A megyei napilapoknak van 5-7 évük kábé, aztán roló. Érdektelenek, unalmasak, felszínesek, és nagyrészt tendenciózusak is. Plusz elöregedő olvasótábor. Kivéve talán Pannon Lapok.

bugris 2007.07.04. 11:33:14

Én inkább csak a Pannon Lapokat ismerem, de a piaci logika szerint (bruhaha!) tovább fognak virágozni, mint az országos lapok.

ergé 2007.07.04. 11:39:54

KM, vedd le a nagy mellényt :-) egy megyei napilap példányszáma messze übereli az országos pol napilapokét.

A Kisalfölddel szoktak példálózni: ez a második legnagyobb szeriőz napilap Magyarországon a Népszabi után, mintegy 80 ezer eladott példánnyal.

Nem valószínű, hogy néhány éven belül le kell húzniuk a rolót. A Népsava és az MH hamarabb fog bedőlni, sztem. Bár az utóbbit nem siettetném személyes érintettség okán :-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 11:43:55

nénike: a Hírlapé.

k|M: a megyei napilapoknak szerintem nem csak 5-7 évük van. Nézegettem értékesítési adatokat, 1997. I féléve és 2006. I. féléve között az egyes megyei napilapok értékesítése legfeljebb 10%-kal csökkent (néhányé viszont nőtt).

mög hát 2007.07.04. 11:44:56

5-7 év? hát nálunk minden második lakásban föllelhető, a megyehatáron levő, egész házat beborító mázolmánynak igaza van: Nálunk a Délmagyarországot olvassák
Látszik is

bugris 2007.07.04. 11:45:10

Úgy van. Zalában, Vasban is mindenki olvassa a helyi lapot. Nem annyira szeriőz lapok, de azért magasan a bulvár felett állnak. Az hogy ehhez képest a fővárosban a Blikk és tsai megy... (Most írjam, hogy meglátszik?)

suski 2007.07.04. 11:46:56

az Echo jobb, mint a Hírtv, viszont a Magyar Hírlap unalmas, annál jobb a Nemzet.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 11:50:19

Az Echo TV-n legutóbb a Pörzsölőt láttam pár hónapja, ahol a kitűnő műsorvezető feltette A Kérdést:
Nem lehet-e valami oka, hogy csak a jobboldali művészek halnak mostanában?

bugris 2007.07.04. 11:54:32

Pörzsét, Matúzt, Siklósit (aki egy hájas ronda tehén, csak a miheztartás végett) leszámítva az Echo tényleg jobb. Csak éppen az elmúlt hónapok tendenciájára tekintve nem úgy tűnik, hogy a színvonalas műsorok irányába vennék az irányt.

Ács Feri 2007.07.04. 12:02:29

Online napilap: Index
Rádió: Inforádió, néha Kossuth, Petőfi
Napilap: - (néha szombatonként MN a gasztronómiai cikkek miatt)
Hetilap: Heti Nyálas (előfizetem)
Havilap: UFI

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.04. 12:15:53

Pedig olyan jól áll nekem ez a nagy birkaszőr-bekecs ergé, most miért imádkoznád le rólam?

Nyugat és Kelet között tessék egy pici különbséget tenni. Vásárlóerő/tulajdonosi kör/pld.szám.

ergé 2007.07.04. 12:25:20

Ja, és az eredeti kérdésre válaszolva:

napilap: Hírlap: heti 1-2 szám, Nemzet: csak a hétvégi magazin, de azt mindig (nagyon jó)

hetilap: Heti Válasz, Magyar Narancs

havilap: UFi :-) Wan2 (megszokásból)

és néhány folyóirat

napi online hírforrás: index + BBC, FAZ, Financial Times, EUobserver, stb, hisz ez a munkám :-)

jbb 2007.07.04. 12:27:55

online: ufi.blog miattatok, hirszerzo.hu a publicisztikák miatt, és jajajaj, le se merem írni kuruc.info a színesek és az elnevezések miatt. (innen is tiszteletem a megfigyelő uraknak)
rádió: info, lánchíd, reggel azé kicsit a fúrópajzsok
napilap: no
hetilap: heti v
havilap: ufi, aeromagazin, motor revü, bigtits mag. (erre nem vagyok nagyon büszke) :)

RickyTerror 2007.07.04. 12:28:36

TGM régebben kihívóan "reakciós"-nak mondta magát...

A "reakciós" egykorvolt kifinomult konzervativizmusában (óóó, minden UFistának most azonnal el kéne szaladnia a Másvilágért és a Törzsi fogalmak I-II-ért)azt jelentette, hogy nem dől be az olcsó egyenlősítő, pluralisztikus eszmeáramlatoknak, hanem fenntartja azt, hogy az "állampolgári erény", a "szenvedélyek uralma alól való felszabadulás" antik elgondolásai a mai napig értelemmel bírnak. Csakhogy a (posztba hajló) modern szabadságeszmény ezt képtelen felfogni, és ebből jönnek a modern politika és művészet elfajzott megoldásai.

A "reakciós"-nak a kihívó retorikai feladata megmaradt, de a jelentése sajna egy vulgármarxista satnyuláson ment keresztül.

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.04. 12:31:31

adlerXP

Ha már III. kerületi fidelitas. Ezt meg ők találták:

"május 9-én, a nácizmus fölötti győzelem évfordulóján megtartott szocia­lista megemlékezés egyik részvevője, türelmét vesztve azt kiabálta az újnyilas ellentüntetőknek: "Rohadjatok meg!” Udvariatlan szavak, csakugyan." (TGM említett cikkében)

bugris 2007.07.04. 12:32:01

kuruc.info-n tényleg lehet röhögni. Kár, hogy komolyan gondolják. Nagy Dudák? Te aztán tudsz élni:)

TGM kapcsán meg annyit: Hogyan lehet már komolyan venni egy filozófust, aki ötvenes éveinek éppen harmadik világnézetét koptatja?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 12:36:21

A Kurucinfó egyszerre szórakoztató és riasztó. Az inkoherens világkép, a cigányozásba és zsidózásba ölt kreatív energiák, a tömény gyűlölet...

RickyTerror 2007.07.04. 12:39:30

Szerintem is poén, csak sajna túl könnyű rákapni az un-píaszí átkereszteléseikre: Zsindex, 168 Menóra, stb...

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.04. 12:39:31

Sokkal riasztóbb mint szórakoztató.

RickyTerror 2007.07.04. 12:40:54

Sajna túl könnyű rákapni az un-píszí átkereszteléseikre: Zsindex, 168 Menóra, stb...

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2007.07.04. 12:42:27

nénike!

egy kis pontosítás

"egyik részvevője"=Komáromi Ilidkó, szoci 3. kerületi önkormányzati képviselő.

(csak mert ugye nem mindegy, h egy egyszerű emlékező veszti el a türelmét vagy egy közszerepet vállaló nem tud viselkedi a feladatához illő módon...)

adamo · http://3kerulet.fidelitas.hu 2007.07.04. 12:43:36

Online: csakis RSS (fercsi, ifilap, parlamentblog, ufi)
Rádió: Lánchíd, ritkán petőfi
Napilap: MN
Hetilap: Heti Válasz (előfizetem), hvg (szomszéd fizeti :D)

RickyTerror 2007.07.04. 12:49:52

A lapok:

Online: Index , és a Hírkeresőről ami jön. Ja az Ufi is, persze.

Rádió: Tilos, pontFM-en az Apokalipszis Rt., meg a Kossuth véletlenül elcsíphető jó kis műsorai, ha épp a telken időzöm.

Napilap: elvileg az összes (kéne), de gyakorlatban csak átfutom - nagyon uncsi

Hetilap: Mancs, HVG, ÉS, illetve a HetiVálasz - csaki Török Gábor moralizálásai miatt. Budira jó a Demokrata is

Havilap: Egyedül a Beszélő maradt, régesrég a Rúna Magazin, azután a Wanted (kukába a Wan2-val!!!)Bocs, de a papír-UFi nekem nem tetszik, evvan.

ergé 2007.07.04. 12:54:28

a Wanted valóban jobb volt az utódjánál, a Wan2-nál

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.07.04. 12:55:05

Online: Index, Origo, Hírszerző, Hvg.hu, FigyelőNet (utóbbi 4 elsősorban a Hírkeresőből) + blogok

Rádió: nem nagyon, néha Bartók, Jazzy, InfoRádió, Rádió C, régebben Tilos

TV: -

Napilap: ebédnél az étteremben Nemzet, Népszabadság, néha Napi Gazdaság, Világgazdaság

Hetilap: néha Heti Válasz, Magyar Narancs, korábban sokáig HVG, majd Figyelő

Havilap: régebben CoV + 576 KByte, aztán Rúna & Holdtölte, mostanában csak elvétve

jbb 2007.07.04. 12:56:49

Igen, fura egyveleg, de legalább őszinték. Egyébként ellenpontozásnak szoktam olvasni a szombat.org-ot is, illetve még a jmp-on (jewish meeting point)is regsiztrálva voltam. De egyszer csak megállapították, hogy "szittya szag van" (ez én voltam) és kinéztek a továbbiakban. ti éppen azt próbáltam ecsetelni egyik fórumon, hogy amennyiben rázárja az ajtót a szaunázban levő magyarkodókra miközben a hőfokot a maximumra állítja, akkor semmivel sem különbözik a kurucinfosoktól és így jogalapja sincs szidni őket. Szóval ott ugyanaz folyik mint a kurucon csak ellenkező előjellel. :((
bugris, a bigig az évek juttattak el, normális férfiói életút asszem :)

Dr. Minorka 2007.07.04. 13:01:16

"bigig az évek juttattak el, normális férfiói életút asszem :)"
Sic transit...

jbb 2007.07.04. 13:03:59

ugyanmár minorka, melegparádé is van, nem illik egymás szokásait minősíteni. bugrisnak válaszoltam csak

Dr. Minorka 2007.07.04. 13:06:42

Beggelem a pardonodat, de miről beszélsz? Egész másra gondoltam. Folytattam a gondolatmenedeted, "így múlik el a ...".

jbb 2007.07.04. 13:10:30

Sajnos még csak nem is múlik.
De lehet, hogy túl érzékeny vagyok csak minden, az egyénsigémet bármiylen formában észrevettető postra. Na az lehet.
De a beírásaid mindig jól fogadom.

bugris 2007.07.04. 13:16:37

A Nagy Dudák szerű magazinok vásárlását egyébként valahogy férfiasabbnak tartom, ellenben a tematikus weboldalak látogatásával. (Mármint hallottam, hogy vannak olyanok.) Egyszer tehát mindannyian rászokunk??

hcrules 2007.07.04. 13:20:03

Bugris: igen, kb 13-14 évesen, aztán kinek meddig tart
De biztos lesz majd ilyen későbbi életszakaszban is, amikor meg már nem...

Dr. Minorka 2007.07.04. 13:23:24

Akkor térjünk vissza a politikához:)

Kieran Hayes 2007.07.04. 14:42:51

Napilap: Nemzet, csaknem minden nap. Hosszú a villamos/metró út a munkahelyig...

Néha bepróbálkoztam a Hírlappal, de a publicisztikai része unalmas. Online azért minden nap átnézem.

Heti: Heti Válasz. Újabban elég jó.

Havi: ufi, 576 konzol.

Online: Index, Hirado.hu naponta többször, gondola.hu, hetivalasz.hu, napi.hu, fn.hu naponta legalább 1x, borsonline.

Blogok: Ufiblog, poronty a kedvencek, judapest, szakítshabírsz, néha ergé és shelf bár őket már régebben néztem. Újabban királyrák és bugris.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.07.04. 18:07:19

TGM, az önbeiktatás útján filozófusi címet viselő tétova identitású közíró és megmondóember retrográd ontogenezisben van, lassan visszajut az apjába. Fogalmazása lassan olyan, mint az egykorvolt békési párttitkárnak, aki egy Hazafias Népfront összejövetelen végignézett a díszvendégeken, és szeretettel köszöntötte a megjelent elvtársakat, a klerikális reakció képviselőit és a nőtanács vezetőjét, az emancipuncipáció élharcosát.
Papírújságot elvétve veszek. Néha, ha teljesen el van dugva a Blikk és a Népszabadság és/vagy Népszava alá, kérek egy Magyar Nemzetet, élvezem, hogy a legtöbb kommunista újságos irtózva fogja a kezébe. Pár éve a Parlament környékén járva vettem egy Magyar Nemzetet. Egyszer csak érzem, hogy szinte ég a papír a kezemben, hát vagy három olyan mesekönyvi vasorrú bába-szerű vénasszony olyan irtózatos gyűlölettel nézte, hogy félő volt, hogy kigyullad. Bosszúból elkezdtem az orrukat stírölni. Én nyeretem.

Longhand · http://optimalizalas.info 2007.07.04. 22:24:31

Én nyomtatott sajtóból a Zalai Hírlapot olvasom egyedül, azt is alkalomszerűen amikor észreveszem a konyhaasztalon. :)
Egyszerű kis regionális napilap, nem bulvár és nem nagyon akar politizálni.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.07.05. 12:08:29

nem azert, de nem termeszetes mindenkinek, hogy ha Horn Gyulat nem lehet kituntetni, mert ellenkezik az orszag ertekrendjevel,
akkor Wass Albert haborus bunossege is ellenkezik. ha nehogy ma szobrot kapjon a nepirot, ugye?

tehat akkor az eredmeny 1:1

life is a game.

Bummer 2007.07.05. 12:18:13

A tények makacs dolgok.
"...a halálesetek idején Wass Albert a környéken vadászott, alig vagy egyáltalán nem tartózkodott birtokközpontján. Így a fiatalabbik grófot - Vekov feltételezése szerint - azért keverték bele a negyvenes évek második felében a román népbírósági perbe, hogy a falubeliek biztosítsák maguknak a Wass-birtokokat, amelyeket a halálos ítéletre hivatkozva elkoboztak a magyar arisztokratáktól."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.05. 13:06:13

Bummer 2007.07.05. 12:18:13:
"hogy a falubeliek biztosítsák maguknak a Wass-birtokokat, amelyeket a halálos ítéletre hivatkozva elkoboztak a magyar arisztokratáktól."

Jegyzem, anélkül is elkobozták.

Dr. Minorka 2007.07.05. 13:29:20

"ha Horn Gyulat nem lehet kituntetni, mert ellenkezik az orszag ertekrendjevel,"
Sólyom értékrendjével nem egyezik...

nénike · http://mandiner.hu 2007.07.05. 13:29:22

Meglepve tapasztalom, hogy több postunk is - eredeti témájától függetlenül - Wass Albernél vagy Kovács Ákosnál köt ki a kommentelés végén. Miért?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.05. 13:33:53

nénike · www.ufi.blog.hu 2007.07.05. 13:29:22:
"Meglepve tapasztalom, hogy több postunk is - eredeti témájától függetlenül - Wass Albernél vagy Kovács Ákosnál köt ki a kommentelés végén. Miért?"

Mert a blog látogatói Kovács Ákost hallgatnak és Wass Albertet olvasnak. Hiába, a népszerűség átka.

bugris 2007.07.05. 13:35:13

Végül is jobb egy fokkal, mintha itt is a fospunepa lenne a visszatérő momentum :)

bugris 2007.07.05. 13:37:00

Én spec. egyikért sem rajongok. Aki Ákost hallgat és Wass-t olvas, nem lehet sikeres ember. Különben is róluk kommentezni ősi román szokás :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.05. 13:43:46

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.05. 13:35:13:
"Végül is jobb egy fokkal, mintha itt is a fospunepa lenne a visszatérő momentum :)"

Helyesen fospumpa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.05. 13:46:01

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.05. 13:37:00:
"Én spec. egyikért sem rajongok. Aki Ákost hallgat és Wass-t olvas, nem lehet sikeres ember. Különben is róluk kommentezni ősi román szokás :)"

Na tessék, egy globálkonzumidióta. Van ám más, több is, mint a legújabb BMW, amit az ország kirablásáért adnak alamizsnaként!

bugris 2007.07.05. 13:49:05

Nem, amiről én írtam, az fospunepa. Azt meg ne tessék már komolyan venni, hogy a Homáros humort idéztem. Pont.

Ács Feri 2007.07.05. 15:05:31

Nénike: hát azért, mert Wass Albert volt korának Kovács Ákosa! De azért egy jó poén kedvéért ne legyünk igazságtalanok: a Kard és Kasza maradandóan míves leírása az erdélyi magyar pusztulásnak. És ez már nem is olyan vicces.

bugris 2007.07.05. 17:36:30

nénike · www.ufi.blog.hu 2007.07.05. 13:29:22
Meglepve tapasztalom, hogy több postunk is - eredeti témájától függetlenül - Wass Albernél vagy Kovács Ákosnál köt ki a kommentelés végén. Miért?

Megjegyzem, nénike, most megnéztem, a Sándor, Józsefes postban konkrétan te említetted először Ákost és Wass Albertet. :D

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.07.05. 18:10:01

fospunepa, még a régi kőből épült Homárban volt jelen.

Ugye milyen hamar eljut az ember TGM-től a fospunepáig? :o)

egyébként nem olvasok írott sajtót, csak elektrot, régen MN néha-néha...

De majd ha lesz erotika rovat az ufiban, akkor feltétlen jelezze valaki :o)

Syr Wullam 2007.07.05. 18:39:18

Doomhammer: "Mert a blog látogatói Kovács Ákost hallgatnak és Wass Albertet olvasnak."

^^^ Meg amit a paci himbal. ;-)

Amugy: Magyar Nemzet, HVG, Heti Valasz, UFi, MaNcs + hirportalok (US, GB, D, FR, HU) + blogok.

mildi 2007.07.05. 18:56:58

:D Kovács Ákos igen, Wasst meg most már feltétlen fogok egyet...
nyomtatva: 168óra, HVG, Mancs
online: f1-es oldalak, comment.com :D, Ufi(blog),Hírszerző, MNO, VG, blogok, hírgyűjtők

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 19:13:15

Ja, mildi, már régen meg akartam kérdezni, de te ugyanaz a személy vagy, aki az sz-el kezdődő és analmassal végződő szájton is mildi-ként kommentel? (Persze nem kell itt megnyílni, csak a kíváncsiság.)

mildi 2007.07.05. 19:40:29

k|M, konkrétan mire gondolsz? szánalmas szájt nem rémlik...kéne egy link
szoktam még előfordulni, mint dilike (blogteren), csak ritkán, mert folyton dolgozom, de most szabin vok

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 19:51:15

szanalmas pont hu szájtra gondoltam

mildi 2007.07.05. 20:07:09

k|M, nem, de az oldal jó, eddig vhogy kimaradt az életemből, köszi a tippet!

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.07.05. 20:11:25

Akkor csak egy véletlen egybe, és. Szívesen, az (is) egy jó szájt. Bár régebben jobb volt... (((:

___________________________ (törölt) 2007.07.07. 20:48:10

TGM ontogeneziséről, röviden: ez az a pont, ahol múlt/jelen/jövő ijesztően egybeolvad. Bármilyen meglepő, de ez a Rákosi-modor a jelenlegi nyugati baloldal "leghaladóbb" idiótáinak a standard modora. TGM egész egyszerűen csak lépést tart velük. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 10-15 éven belül újra be fog jönni Magyarországra ez a stílus, mert minden bejön. Itt van például egy marék idézet Chomskytól, aki az első számú ünnepelt közkedvenc az amerikai baloldalon: en.wikiquote.org/wiki/Chomsky - angol kevésbé tudók kedvéért elég annyit kiemelni, hogy az idézetek jó része Chomsky 1995-ös "Osztályharc" (Class warfare) c. könyvéből származik. (Még rosszabb is, mint osztályharc, mert az class struggle lenne, ez inkább osztályhadviselés). Időnként úgy érzem magam itt Angliában, mint aki nyert egy időutazást a hetvenes évek Kádár-rendszerébe: a repülőn olvasott The Independent a kubai organikus farmokat ünnepli (a politikai foglyokról meg a rendszer egyéb dolgairól valahogy elfelejtkeznek), leszállás után egy bazi plakátot látok, amin az Asian Dub Foundation éppen Kadhafit ünnepelgeti stb. stb. Szóval TGM nem annyira visszament az időben, hanem végigolvasta a kortárs angolszász ballib publikációkat és ezt a szart találta benne. És persze beszopta.

Dr. Minorka 2007.07.07. 21:19:07

Itt vannak a kommunisták! Kiáltotta Forrestal amerikai hadügyér és kiugrott az ablakon. Remélem te a földszinten laksz!:)

Gabe 2007.07.07. 21:47:00

Jó tíz éve aszonta Chomskyról egy nyelvész tanárom (nem a generatív gramatika miatt), hogy egyetért vele, csak megrója, mert a proletárdiktatúrát elveti.

Dr. Minorka 2007.07.07. 22:05:33

Csomszki ténleg naon borzasztó!
""I compared some passages of articles of [Robert McNamara] in the late 1960s, speeches, on management and the necessity of management, how a well-managed society controlled from above was the ultimate in freedom. The reason is if you have really good management and everything's under control and people are told what to do, under those conditions, he said, man can maximize his potential. I just compared that with standard Leninist views on vanguard parties, which are about the same. About the only difference is that McNamara brought God in, and I suppose Lenin didn't bring God in. He brought Marx in.""
Class warfare

Pip 2007.07.08. 20:14:53

mildi, pedig még hasonlítasz is a szanalmas.hu-ra irkáló druszádra... (stílus, nézetek) Biztos, hogy véletlen egybeesés?:)
süti beállítások módosítása