Ez is megvolt, este is van
2007. május 03. írta: Oli bácsi

Ez is megvolt, este is van

Elsősorban hosszú volt.

Másodsorban én nem 'tom mitől, de Sarkozy homlokán lila fény játszott az adás jelentős részében - viszont nem izzadt, amit nagyon tud.

A szerepek felcserélődtek: a szocialista elnökjelölt igyekezett kiborítani az UMP jelöltjét, nyilván ezt dumálták meg a nagy-nagy elzártságban és titokban töltött boulevard Saint-Germain-i délelőtt és délután (ebédre futáros pizza) során. Kissé átlátszóan elhelyezett jelzők ("brutal", "facon péremptoire", sőt a végén a "mentir" ige különböző permutációi is elhangzottak) szolgáltak arra, hogy Sarkozynek elkattanjon a burája és élő egyenes adásban próbálja meg elharapni Madame Royal nyaki verőerét, aki nyilván az elmúlt hetekben begyakorolt, terézanyásan kitárt karokkal fogadta volna a jótéteményt. Mindenesetre többször vágott Sarkozy szavába, mint az az övébe. Royal kezdetben nem volt rossz, jó alapállást vett föl (huncutul cicázó, érett nő, aki rögvest választói ölébe telepszik), de az idő előrehaladtával lehámlott róla a tréning, és a kissé felajzott, napközistanárnő-énje győzött. Hiába no, az ENA sem minden, jogászoknak is lehet szerencséjük. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teréz anya

Sarkozy visszafogott volt, ugyanakkor igyekezett betenni a pumpát a Royal biciklijének küllői közé (társadalombiztosítás, Kína: emberi jogok, az olimpia bojkottja, illegális bevándorlók). A magyar nézó számára néha meglepően ismerős szavakat mondott a "munka megbecsüléséről", a fizikai munkásokról, a spekulatív tőkéről, a "nincs jobb- és baloldal"-ról: már csak a "plebejus politika" hiányzott, pedig azt arrafelé biztos többen értenék. Nem mert frontálisan nekimenni a 35 órás munkahétnek, a Franciaországban elképesztően nagy befolyással, ámde szánalmasan alacsony szervezettséggel rendelkező, elviselhetetlenül krakéler szakszervezeteknek, és gyakorlatilag egyikük sem beszélt a külföldről. Kicsit elsakkozgattak azon, hogy mi legyen az európai alkotmánnyal meg Törökországgal, de a külföld csak arra szolgált, hogy Sarkozy beleverje mindenki orrát abba, hogy ő még Zapateróval is jóban van.

Mindent egybevetve, még ha a vita nem is volt olyan mélyen emberi, mint első asszójuk 1993-ban, ki volt ez cövekelve rendesen, de tanulságos volt.

Ezzel együtt megerősíteni látjuk korábbi érzeteinket, és a mi Mikinkből nem lesz elnök. (Az okokat ld. ott.)

De ne legyen igazunk.

Ps.: A Geci Oldalvágás rovatunkból: ugye az Indexen nem a moliere-i idiómát kissé, khm, hiányosan beszélő/olvasó/író, jelentős hírlapíró jegyzi majd az összefoglalót? Mint eddig majd' minden francia témájú cikket?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8866529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ács Feri 2007.05.03. 01:14:08

Oli bátyám, a "krakéler" szó újraélesztéséért/fenntartásáért vívott küzdelmedet áhítattal támogatom.

Nándo 2007.05.03. 02:12:38

Én emlékeznék rosszul, de mintha a Fidesz egyes prominensei meg-megemlítenék, hogy elsősorban francia (és talán olasz) mintákból (nemzeti petíció) próbál politikát varázsolni, tehát nem meglepő a hasonlóság. :)

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.05.03. 08:16:34

Hát, nagyon kíváncsi vagyok.
Kábé a közepén kapcsolódtam be és akkor meg voltam győződve, hogy Sarkozyt kikészíti Royal. Ahogy ott a jegyzetei fölé hajolt, motyogott - hát az nem ő volt.

Aztán az utolsó 20 percben minden megváltozott. Ahogy beütött Royal-nak a törökökkel és a bevándorlóknak adandó állampolgársággal és ahogy Royal belesült az "igazságtalanság miatti felháborodásba" (kicsit művi volt, Sarkozy meg is kérdezte: asszonyom, maga ideges?) az szerintem megváltoztatta a vita kimenetelét.

Majd eldöntik a franciák. :-)

Egy dolog biztos: szépen csinálták, nem abban a ripacskodó stílusban, ahogy mondjuk Magyarországon szokás.

Gabe 2007.05.03. 08:19:16

Nem is volt cöcöcö meg lárifári?

kolpal 2007.05.03. 09:03:03

Elég kontrasztos volt az egy évvel ezelőtti magyarországi vitához képest, az biztos... amúgy meg mind a két jelöltnek voltak jól bevitt ütései ("minden anya járjon a bíróság elé, hogy helyet kapjon a bölcsiben?" vs. "Mme. Royal, Ön beterjesztett egy új adót, de nem tudja, hogy pontosan mire vetné ki, milyen kulccal és mennyi bevételt szeretne belőle szerezni!") - szóval minden lehet, bár személy szerint nincs kétségem azzal kapcsolatban, hogy kinek vannak jó válaszai a mai franciaországi problémákra, és nem azért, mert Alattyánban fogócskázott az apukája...

Oli bácsi 2007.05.03. 09:55:43

Nem volt rossz az sem, amikor Royal arról beszélt a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban, hogy a későig dolgozó tisztviselőnőket, közalkalmazott nőket haza kell kísérni. (Ami valóban röhej, csakúgy mint a "katonai kiképzés" a "fiataloknak" - értsd: a randalírozó gengeknek)Kb. így:

Sarkozy: Akkor két közszolgálatról beszélünk: az egyik köztisztviselőket alkalmaz, a másik meg vigyáz a köztisztviselőkre.

Royal: Én nem csinálok viccet az emberek nyomorából.

Illetve szép volt még a hazugozás közben tett Sarkozy-megjegyzés: "Nincs kedvem odáig süllyeszteni a vitát, hogy erre válaszoljak."

Van még mit tanulnunk.

Szmöre 2007.05.03. 10:17:59

A stílusbeli különbségek ellenére azért jelentős hasonlóság is volt a tavalyi Orbán-Gyurcsány vitához képest. Jelesül, hogy Sarkozy valószínűleg szándékosan visszavett magából, igaz, az egyes mondatok előtt olyan mély sóhajtásokat nem engedett meg magának, mint a Fidesz elnöke. Ez utóbbinak ugyanakkor nem jött be a "mégsem olyan emberevő ez a Viktorgyerek" népérzületre alapozott stratégia.

A vita mélypontja a mozgássérült gyerekekről szóló csörte volt, Mme Royal álszent könnycseppjei közepette.

Az imént írottakra visszautalva, a 35 órás munkahét szerintem azért elég sokszor felbukkant a vita során...

kolpal 2007.05.03. 10:40:37

A hazakisérgetős ötlet tényleg elég erős volt... mondjuk nekünk vicces, de Franciaországban ez a "csupaszív" hozzáláás akár be is jöhet, annak ellenére, hogy eszement ötletek jöttek ki belőle...

Az Orbán-Sárközy párhuzamról: Viktor túljátszotta magát a magyar vitán, Sárközy pedig nem, és azt a hibát sem engedte meg magának Nicolas barátunk, hogy ne válaszoljon kihívója kérdésire és kritikáira...

Gabe 2007.05.03. 11:08:53

Azért én inkább hiszek női könnyeknek, mint Gyurcsány rendőröket, náci áldozatokat sirató magatartásának és elcsukló hangjának.
Meg azért azt se feledjük el, ha már Viktort szidjuk, hogy a magyar vitakultúrában még mindig ő hozza a legjobban az angolszász liberalizmus (ma: konzervativizmus) debatter-szerepét.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.03. 11:40:48

Gabe: csak akkor hozza, ha épp nem kádárista nagypapát játszik.

Gabe 2007.05.03. 11:50:12

Igen, ha épp a régi önmagát adja, és nem a hülye tanácsadókét, akik már 98-ban rámásztak, és azóta se másznak le róla. Csak emlékeztetőül: 98-ban jött vissza az mdf, mint a veszedelem, Boross és debreczeni tanácsadó urakkal, azóta nincs 98-as fidesz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.03. 12:22:26

Szerintem 2002 a fordulópont, nem '98.

Király András · http://index.hu 2007.05.03. 16:22:33

Oli bacsi, nem hianyosan, hanem egyaltalan nem beszelek franciaul.

az egyszeruseg kedveert inkabb az altalam ertett nyelveket sorolom fel: magyarul, horvatul, szerbul anyanyelvi szinten, angolul jol beszelek (hivatalosan kozepfok, egy evig eltem az USA-ban), szlovenul, nemetul, szlovakul, csehul szovegertesi szinten tudok, oroszul meg ukranul pedig nem adnanak el. bizony-bizony, ugy irok izraelrol, hogy egy szot sem tudok arabul vagy ivritul, es elemzem az irani valsagot anelkul, hogy beszelnem a farszit.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.03. 16:42:42

Á, hello András! Láttam betaláltak:D És mi a helyzet a piréz nyelvvel?:)

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.05.03. 16:47:47

kolpal 2007.05.03. 10:40:37:
"Az Orbán-Sárközy párhuzamról: Viktor túljátszotta magát a magyar vitán, Sárközy pedig nem, és azt a hibát sem engedte meg magának Nicolas barátunk, hogy ne válaszoljon kihívója kérdésire és kritikáira..."

Továbbá Sarkozy tartogatott a végére néhány ütős témát, ami jól rezonál a választóknál.

Ennek kapcsán el is gondolkodtunk, Orbán használt-e ilyeneket és mik lettek volna ezek.

Oli bacsi 2007.05.03. 17:16:47

A horvátot-szerbet irigylem tőled, ezt kivételesen irónia nélkül mondom.

Örülök, hogy éltél az USA-ban. Ezt nem.

Szövegemben a "khm" arra vonatkozott, hogy cikkeid olvasása során meggyőződtem, nem tucc franciául (viszont kínosan ügyelsz a cédille-ekre és az accent grave-okra, ami jó). Ez rendben is van: az, hogy magabiztosan írsz is róla, az szerintem necces (a tévéből pl. nem tudsz tájékozódni: mert míg fárszi és ivrit csatornákat csak módjával lehet fogni Magyarországon, franciából épp akad, ld. a fenti szöveget), de reakciódból úgy tűnik, hogy cseszegettek már ezzel, úgyhogy nem folytatnám.

Az viszont nem necces, hanem gáz, hogy ennyi háttértudással még el is mész észt hinteni Franciaországról, franciául egyébként tudó alakok közé (igaz, alig szólsz hozzá).
Ld. blogz.hvg.hu/20051211.aspx

Király András · http://index.hu 2007.05.03. 17:37:45

Oli bacsi, a francia zavargasos konferenciara ket cikkem miatt kaptam meghivast:
Szegénylázadás Franciaországban
Hagyja az asszimilációt ,ásra

Viszonylag relevansak voltak a temaban, raadasul egy, a magyar sajtoban meg nem jelenitett vizsgalati szempontot vezettem be veluk.

Tudast meg nem csak franciaul lehet szerezni. Peldaul te is hiaba beszelsz franciaul, ha utana irsz egy 0 bites posztot belole:)

(A legjobb magyar kroatista, kedvenc egyetemi tanarom erosen tori a horvatot, ehhez mit szolsz?)

ps: hello, adam!

Oli bácsi 2007.05.03. 17:53:37

Ne légy nyúl, nem kell szmájlit tenni a "0 bites poszt megé". Értem én anélkül is.

A 0 bitesre akkor nem kell reagálni, szvíthart.

Pőre ismeretelméleti szempontból vannak gondjaim azzal a kijelentéssel, hogy Franciaországról alapos tudást franciatudás nélkül is lehet szerezni. De hogy az index (csak nem? mégis?)friss tudósításában (index.hu/politika/kulfold/segosarko/)segített volna ha nem harmadik nyelvből van visszamagyarítva, akkor talán nem került volna bele pl. a "választott bevándorlás" (gondolom az immigration sélective megfelelőjeként), meg azóta gondolom azt is tudod, Seine-Saint-Denis nem város.

Örülök, hogy meghívtak az ELTÉ-re, az ősi sumér közmondás szerint a bénák városában a sánta a futár.

Hogy vannak az adott nyelven szarul beszélő egyetemi tanárok, ez hallatlan, sőt jamais vu.

szmöre: a 35 óra felbukkant, sokszor is, de azt Sarkozy (Király kolléga kedélyes megfogalmazásában Sarko) többszörös noszogatásra sem merte kimondani, hogy vissza lesz csinálva, ill. hogy szar az egész, ahogy van.

Mackótestvér 2007.05.03. 18:26:19

ELTÉ-re helyett ELTE-re. Nehéz átállni a franciáról, nemde?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.03. 23:54:18

Kedves Oli bá', ekszkűz, hogy beleugatok a kettőtök dolgába, (bárhamár, Andrást ismerem, meg az ELTE-re is járok, hovatovább nevezett tanszékre a történelem mellett) de korábbi idők óta érlelődő véleményem szerint a francia-kérdésben (nyelv, kultúra) a kívánatosnál egy hajszállal idealistább és elitistább álláspontot képviselsz. Kicsit, mint egy magyar nagypolgári család Párizsból a barbár Budapestre szalajtott, egyenes hátú gardedámja (geci oldalvágás, et cetera).

Nyilván az lenne a legjobb, ha minden külpolitikai újságíró vágná az összes fontos nyelvet, de sajnos ez egyrészről lehetetlen, másrészről szerintem e nélkül is produkálható használható anyag. Nyilván nem akadémiai színvonal, de végső soron napilapokról van szó. Ha viszont ragaszkodsz a nyelvekhez, akkor miért ne kéne fárszi, urdu, pastu nyelvű szakember?

Egyébként szerintem az a konferencia nem volt rossz, meghívni meg azt kell, aki véleményt mondott a témában, jöjjön, fejtse ki, aztán mene tekel. Sumér közmondások helyett én örülök, hogy valaki veszi a fáradtságot, és szervez ilyeneket. A legújabb jövő csütörtökön-pénteken lesz, téma a médiahekk, fellép többek között Turul blogtársatok, úgyhogy sok szeretettel.

Oli bácsi 2007.05.06. 22:42:52

Kedves Adam,
Az elitistát meg az idealistát dicséretnek veszem. Gardedám, oh.

A diskurzusban elhangzott már itt minden, aminek semmi köze a témához: hogy ki tud csehül, ki élt az Egyesült Államokban, ki hova járt és ki beszél rosszul horvátul.

Szerény kérdést tettem fel: jó-e ha úgy írunk egy kétórányira repülőútra lévő hatvanmilliós ország belpolitikájáról, hogy még csak olvasni sem tudjuk az adott ország híreit?

Lehetne-e ilyen érvelés az amerikai elnökválasztás esetén? pedig a Die Welt is jó lap.

Nem kell, hogy minden külpolitikai újságíró beszéljen minden nyelvet. De az, hogy az évente végző két-háromszáz franciaszakos között ne legyen egy, aki lefordítana néhány francia újságcikket, alig hiszem. Lehet, hogy nem a Providence Journal a legautentikusabb a fr. belpolitika kérdéseiben ugyanis. (Hány évfolyamtársad is van?)

Ez nem fárszi, hanem egy relatíve sokak által beszélt európai nyelv. Erre az indexen is rájöhettek, vagy Király Mester újabban Kupi Krisztina és Horváth Eszter néven is alkot.

A sumérozás arra vonatkozott, hogy azon a konferencián jelenlévők közül K. Horváth és TGM tud franciául, de egyikük sem szakértője a kérdésnek. Abban az időben a magyar sajtóban a kevés normális cikk egyike volt Erőss Gáboré (www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0602&article=2006-0115-2129-18UCYP), amelynek következtetéseivel abszolút nem értettem egyet, de kétségtelen tényismerettel íródott, nem hozzávetőleges személyi rögeszmék alapján. Ő pl. nem volt ott a konferencián, igaz a cikke később jelent meg.

Turul biztosan nagyon jó lesz. Én órát tartok akkorában.


smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.07. 00:11:25

Kedves Oli bácsi!

Sajnos a francia szakosokból, ahogy általában a nyelvszakosokból meglátásom szerint a nyelvészettől, meg a hasonló kérdéses szükségességű tárgyaktól meggyötört szerencsétlenek lesznek, a kommunikáció szakon pedig használható tudást adnak, viszont elég csak angolul tudni. Az egyetemi diplomához kötelező két nyelvvizsga is inkább csak porhintés.

Vitázni nem akarok, úgysem én nyernék. Valóban jó lenne, ha magasabb lenne az angolon kívül egyáltalán nyelveket beszélők száma, és akkor a szerkesztőségekbe is biztosan jutna legalább egy. Azt mondjuk továbbra is fenntartom, hogy lehet elfogadható színvonalú munkákat előállítani a nyelv ismerete nélkül, csak kicsit macerásabb.

A konferenciára visszatérve, szerintem ott elsősorban nem maga a francia helyzet volt a lényeg, hanem a probléma interpretálásán alapuló vélemények (fiatalok vs. csőcselék)ütköztetése, ami természetesen hamar meg is találta az utat a magyar cigányságon való vitatkozáshoz. Ettől elteintve nyilván nem árt, ha ilyenkor valódi szakértők is vannak a közelben.

A csütörtök-pénteki konferenciáról pedig sajnálom, hogy nem tudsz jönni.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.07. 02:20:20

Mellesleg én sem tudok franciául. Sajánlom is. Pedig hallgathattam J. Revel előadást is...
süti beállítások módosítása